NB III Nyugati csoport 32. forduló: Balatonfüred FC – Csepel FC 0-1

Balatonfüred FC – Csepel FC   0-1 (0-0)
150 néző,   játékvezető: Mód

Sérülések és eltiltások miatt tartalékos összeállításban próbálta az utolsó lehetőséget megragadni a hazai csapat.
Sajnos az első félidő nem erről tanúskodott, rendkívül gyengén minden elképzelést nélkülözve futballozott a BFC.
Pedig ideális ellenfél volt a csepeli csapat, hiszen semmi különöset nem  mutatott.
A  játékrész egyetlen értékelhető momentumát a 24. percben jegyezhettük fel. Aranyi szabadrúgását Böröczky fejelte kapura, de a vendégek kapusa hárított.
A második félidő hideg zuhannyal kezdődött. 48. percben Horváth  egy eladott labdával lefutotta  a védőket, s begurítását Molnár közelről passzolta a hazai kapuba. 0-1
A bekapott gól sem rázta fel a BFC-t, továbbra is rendkívül körülményesen próbált előrejutni, minden eredmény nélkül. A vendégek visszahúzódva, kontrára játszottak, de eredménytelenül mert a hazai kapus többször jól avatkozott közbe. Az utolsó húsz percre beálló Gólya több veszélyt jelentett, mint a társai együtt, de mint tudjuk egy “fecske (gólya)” nem csinál nyarat !
A többi  eredmény ismeretében a BFC-nek már csak matematikai esélye maradt  a bennmaradásra !!!
 
Jók: Szabó, Gólya, illetve Molnár, Teplán, Horváth
 
Edzői nyilatkozat: Az eltervezettekből semmi sem valósult meg, csapatom képtelen volt átlépni saját árnyékát! (Lantai Balázs)
 

Fülöp Zoltán  BFC