NB III Nyugati csoport 28. forduló: Balatonfüredi FC – Tarr Andráshida SC 1-3

 

Balatonfüredi FC – Andráshida LSC 1-3  (1-1)
200 néző  v: Barna Gábor

Jól kezdett a hazai csapat,hiszen már az 5.percben Switzer 18 méterről kapufát lőtt.
A 12. percben pedig jött a vezető gól. Switzer kapott  indítást a bal szélen, beadását Tóth G. 16 méterről lőtte a bal sarokba.  1-0
A 30. percben Rápó óriási helyzetben kivárt, s szorongatott helyzetben fölé lőtt.
Félóra elteltével magához tért a vendégcsapat, s a 34. percben egyenlített.
Jobb oldali vendég bedobás után az üresen hagyott Bíró 11 méterről lőtt a füredi kapuba. 1-1
A második játékrészben az Andráshida teljesen magához ragadta a kezdeményezést, a BFC-re nem lehetett ráismerni.
Az 54. percben Tóth G. eladott labdájából  Tóth L. kiugrott és a kifutó kapus mellett a bal alsó sarokba lőtt 1-2
A vezetéstől magabiztossá váló vendégek okosan játszottak, a hazai gárda csak erőlködött, óriási egyéni hibákat elkövetve bosszantotta a hazai publikumot.
A 83. percben Varga M. a hazai térfél közepéről ívelt szabadrúgást a kapu elé. A vizes füvön a labda megcsúszott, és a tétovázó védők és a meglepett kapus között a kapuba pattant.  1-3

 

Bírálat: Teljesen megérdemelt győzelmet aratott a vendégcsapat, a görcsösen, és nagyon sok hibával játszó BFC ellen.
 
Jók: senki  ill. Baráth, Kovács Gy.
 
Edzői nyilatkozat: Az első játékrész úgy-ahogy rendben volt. Jelen  helyzetünkben a második félidő érthetetlen és értékelhetetlen. (Lantai Balázs)

 
Fülöp Zoltán szakosztályvezető
Balatonfüredi Futball Club