Esélylatolgatás. NB III Nyugati csoport, 2020/2021. 18. forduló


Kereskai Péter mondta el véleményét a forduló mérkőzéseivel kapcsolatban: Serdülő koromban versenyszerűen fociztam a Nagykanizsai Olajbányászban. 40 éve járok mérkőzésekre a legalacsonyabbtól a legmagasabb osztályig. Az utóbbi néhány évben inkább már csak a Nagykanizsa NB III-as meccseit látogatom. Legnagyobb meccsélményemnek a 2009-es Liverpool – DVSC BL meccset tekintem, amit fantasztikus stadionban láthattam. Az elmúlt 20 évben részt vállaltam – és jelenleg is vállalok –  több nagykanizsai sportegyesület vezetésében.


2020.11.14. (szombat) 11:00

PUSKÁS AKADÉMIA FC II. – KOMÁROM VSE

A felcsútiak négy legutóbbi mérkőzésükön csupán kettő pontot szereztek. A Komárom ezzel szemben három utolsó összecsapásán hét pontot gyűjtött és a hatodik helyen áll a táblázaton. Most már meg kellene kezdenie a felzárkózást a Puskásnak, de ehhez lesz egy-két szava a vendégeknek is. Szoros mérkőzésre és minimális hazai győzelemre számítok. Tipp: 3-2


2020.11.14. (szombat) 13:30

BKV ELŐRE – GÁRDONY-AGÁRDI GYÓGYFÜRDŐ

A Közlekedésiek hullámzó teljesítményt nyújtanak, így nem nagyon tudnak elmozdulni a kieső helyekről. A Gárdony ezzel szemben szépen felzárkózott a középmezőnyhöz, utolsó 5 meccséből hármat megnyert. Ha feljebb akarja tornázni magát a BKV, akkor arra a legjobb alkalom a három ponttal előttük álló rivális legyőzése. Nagy küzdelemben meg lehet a hazai győzelem. Tipp: 2-1


BALATONFÜREDI FC – ÉRDI VSE

A fürediek parádés sorozatot produkáltak, az elmúlt hét összecsapásukból két döntetlen mellett ötöt megnyertek. Az Érd egy hónapja nem játszott, így kérdéses a szereplésük minősége. Amennyiben teljes csapattal állnak ki Limperger Zsolt tanítványai, akkor a hosszú kihagyás ellenére is lehet esélyük a pontszerzésre. Tipp: 1-1


VLS VESZPRÉM – ZTE FC II.

A veszprémiek Érd elleni meccsét elhalasztották, de még így is negyedikek a tabellán, kimondottan jól szerepelnek eddig. A ZTE II. is feljebb lépett az elmúlt két fordulóban . A hétvégén nem lesz első osztályú forduló, így akár több visszajátszó is lehet. Úgy gondolom azonban, hogy a bakonyiak hazai pályán kicsivel esélyesebbek a három pont megszerzésére. Tipp: 1-0


NAGYATÁDI FC – CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR  

A nagyatádiak  a legutóbbi két döntetlen ellenére is egyre jobban leszakadnak a mezőnytől. A vendégek pedig jó formában vannak, sorban nyerik a mérkőzéseiket és az éllovas otthonából is ponttal távoztak. A Nagyatád valószínűleg a biztos védekezésből próbál kontrákat vezetni, azonban a legjobb támadókkal fogja magát szemben találni. A vendégek győzelmén kívül minden más eredmény meglepetésnek számítana. Tipp: 0-3



TATABÁNYAI SC – MOL FEHÉRVÁR FC II.

ELMARAD

A házgazdák legutóbbi öt meccsükön nem tudtak nyerni és csak egy pontot szereztek, így visszacsúsztak a 8. helyre. A fehérváriak bár kétszer is vereséget szenvedtek hazai pályán, idegenben jobban tudtak szerepelni. A tatabányai játékosok biztosan szeretnék újra megízlelni a győzelem édes ízét, ezért hazai pályán mindent elkövetnek, hogy lezárják a rossz sorozatukat. A Tatabánya minimális győzelmét várom. Tipp: 2-1


III. KER. TVE – FC NAGYKANIZSA

A listavezető fogadja az ötödik helyezettet, így akár a forduló rangadójának is nevezhetjük ezt az összecsapást. A Kerület biztosan vezet a bajnokságot, de az utóbbi hetekben a Kanizsa is jól játszik és csak Lipóton maradtak alul az elmúlt öt fordulóban. A hazai csapat a mérkőzés esélyese, de a vendégek okozhatnak kellemetlen pillanatokat. Szoros mérkőzésen sok gólra számítok. Tipp: 3-2


LIPÓT PÉKSÉG SE – SZA-BI QUALI T MÉNFŐCSANAK

A lipóti csapat jó formában van, nem véletlenül léptek fel a dobogóra. Velük ellentétben a csanakiak rossz passzban vannak, ráadásul a vírus is az ő csapatukat sújtja a leginkább. Nehéz elképzelni olyan forgatókönyvet, hogy nem a hazaiak gyűjtik be a három pontot. A meglepetés mindig benne van a futballban, de most magabiztos lipóti sikert várok. Tipp: 3-1

ELMARAD


THSE-SZABADKIKÖTŐ – PÁPAI PERUTZ FC

Nem az én tisztem, hogy megkérdőjelezzem bárki sportszerűségét, de a tények kedvéért megjegyzem, hogy amikor a THSE-nél voltak fertőzöttek, akkor több mérkőzésük elhalasztásába belementek az aktuális ellenfelek. Legutóbb ők ezt nem tették meg az ezer sebből vérző Ménfőcsanak ellen. A Pápa szintén hasonló vírusproblémákkal küzd, így kérdéses, hogy milyen összeállításban tudnak pályára lépni. Teljes csapattal akár a győzelemre is esélyesek lehetnének, ellenkező esetben az egy pontnak is örülhetnek. Tipp: 2-2


2020.11.18. (szerda) 17:00

SC SOPRON – BICSKEI TC

A Sopron a hosszú győzelmi sorozat után az előző hétvégén már harmadszor szenvedett vereséget. A Bicske kiegyensúlyozottan szerepel, négy mérkőzés óta veretlen, tartja a 10. hely környékét. Hazai pályán talán esélyesebb a Sopron, de nem lesz könnyű dolguk. A Bicske idegenben is tud kulturáltan és szervezetten játszani. Nem számíthatnak viszont lelkes szurkolóikra. Persze a soproni ultrák is hiányozni fognak. Tipp: 2-1


Be the first to comment

Leave a Reply