Beharangozó NB III Nyugati csoport, 2016/2017. 19. forduló

2017.02.18. (szombat) 14:00 óra

Kaposvári Rákóczi FC – Sárvár FC

Az ősszel Sárváron is nyerni tudott a Kaposvár, így a somogyi együttes okkal bizakodhat abban, hogy otthon tartja a három pontot a tavaszi szezon első bajnokiján. Tippem: 3-1

 

Tarr Andráshida SC – ETO FC Győr

Az ETO vezetői több alkalommal is kijelentették, hogy első számú céljuk  a bajnoki cím, s az ezzel járó feljutás a második osztályba. Ennek szellemében három kitűnő játékost igazoltak a tél folyamán, Szimcsó Viktort (Dinamo Kijev), Medgyes Sinant (Szlovákia), Csizmadia Zoltánt (Érdi VSE). A szombati ellenfél, az Andráshida az ősszel is bizonyította, hogy bármely együttes ellen képes meglepetést okozni, de úgy vélem hogy a győriek legyőzik őket. Tippem: 0-2

 

Érdi VSE – FC Ajka

Bücs Zsolt együttese az őszi szezon végére remekül összeállt, s a tél folyamán tovább erősödött. Az Érd a Magyar Kupában aratott győzelemmel kezdte a tavaszi szezont. Izgalmas, fordulatos mérkőzésre számítok a forduló rangadóján, ahol az érdiek egy nagy lépést tesznek a bajnoki cím felé. Tippem: 3-2

 

Csepel FC – Csornai SE

A már Bognár Zsolt által irányított csornaiak bizakodva készülnek a Csepel elleni összecsapásra. Az új vezetőedző az eltiltott Simon András kivételével mindenkire számíthat, így teljes kerettel tudtak készülni. A csepelieknek is jól sikerült a felkészülés, okkal remélhetik, hogy legalább egy pontot otthon tudnak tartani. Tippem: 1-1

 

2017.02.18. (szombat) 15:00 óra

VLS Veszprém – Diósd

Mindkét csapatnak úgy kell a pont, mint a falat kenyér, hiszen jelentős a lemaradásuk a még bennmaradást érő helyektől. Nagyobb esélyt látok a veszprémi győzelemre, de bármi előfordulhat. Tippem: 2-1

 

2017.02.19. (vasárnap) 14:00 óra

Tatabánya FC – Gyirmót FC Győr II.

Néhány napja Giovanni Scanu személyében új edzőt jelentett be a Tatabánya, de arról lehetett értesülni, hogy annyian távoztak a tél folyamán, hogy alig maradt hadra fogható játékos, így az sem biztos, hogy egyáltalán ki tudnak állni a mérkőzésre. (A Tatabánya esetleges visszalépése amúgy nagyon rosszul jönne az ETO-nak, hiszen a mérkőzések eredményének visszamenőleges törlése esetén már hat pont hátrányba kerülnének az Érddel szemben). A gyirmótiak úgy készülnek, hogy lesz meccs és elutaznak Tatabányára. Tippem: 0-3

 

Hévíz SK – Puskás Akadémia FC II.

 A Hévíznek égetően szüksége van a három pontra, s amennyiben nem lesz túl sok visszajátszó a felcsúti tartalékoknál sikerrel járhat. Tippem: 2-1

 

Budapest Honvéd MFA II. – Komárom VSE

A tél folyamán megerősödött a Bozsik Péter irányította komáromi együttes. Nagy kérdés, hogy ez mire lesz elég, hiszen óriási a hátrányuk, a meccsek zömét meg kellene nyerniük a bennmaradáshoz. Kispesti győzelemre számítok. Tippem: 3-1

 

III. KER. TVE – Videoton FC II.

Az óbudai együttesnél jelentős játékosmozgás volt a tél folyamán. Ismét a Kerületnél folytatja hajdani játékosuk Szkunc Vjacseszlav (Ceglédi VSE). Rajta kívül Katona Mátét és Jeszenszky Ádámot sikerült leigazolniuk. Hatan távoztak az együttestől, Kocsis Máté a II. KER. UFC-hez, Horváth Levente az ESMTK-hoz került. Jó hír a csapat szurkolói számára, hogy bár a létesítmény fejlesztése még folyamatban van, de már birtokba vehetik az elkészült 600 férőhelyes fedett lelátót. Tippem: 2-0

 

 Szécsi József