2018 ősz, NB3 Nyugati csoport, értékelés. Komárom VSE

Fotó: https://www.facebook.com/KVSEfutball/

3. Komárom VSE 16 9 3 4 30-14 30

Otthon: 8 5 1 2 20-8 16
Vendég: 8 4 2 2 10-6 14
 

A komáromiak a nyáron jutottak vissza a harmadosztályba, miután 11 pont előnnyel megnyerték a Komárom-Esztergom megyei I. osztályú bajnokságot. Az egykori szövetségi kapitány, Bozsik Péter által trenírozott együttes több kiváló labdarúgóval rendelkezik, akik közül kiemelkedik Kenesei Krisztián, aki még mindig az egyik leg-gólveszélyesebb támadó.

A bajnokság kezdete előtt sejteni lehetett, hogy a Komáromnak nem lesznek kiesési gondjai, de nem gondolhattuk, hogy ilyen remek teljesítményt nyújtanak majd.

Győzelemmel nyitották Csepelen a pontvadászatot. Hátrányból sikerült fordítaniuk (1-2).

Nem sok babér termett első hazai mérkőzésükön, hiszen a BKV megnyerte a találkozót (0-1).

Ezt követően Andráshidára utaztak a komáromi legények, akik hiába szereztek korán vezetést, mégis vereség lett a vége (2-1). 3 mérkőzés után 3 ponttal a 10. helyen álltak.

A Ménfőcsanak ellen sikerült megszerezniük az első hazai győzelmet (1-0), majd Óbudára utaztak, ahonnan újabb értékes ponttal tértek haza (1-1). Kenesei Krisztián a 88. percben egyenlített.

Ismét egy hazai meccs következett. Nem tudtak a Haraszti hálójába találni, igaz, hogy ellenfelük sem az övékébe (0-0).

Ajkára utaztak a csoport legjobbjához, és bár 1 gólos vereséget szenvedtek, de ez abszolút vállalható (1-0)

A 8. fordulóban a Pénzügyőrt fogadták és esélyt sem adtak ellenfelüknek (5-0).

Ezt újabb két győzelem követte, előbb Felcsúton (0-2),

 

majd hazai pályán a Pápa ellen (4-1) diadalmaskodtak, így feljöttek a 8. helyre. A következő fordulóban elhoztak 1 pontot Nagykanizsáról (1-1), majd hazai pályán beleszaladtak egy váratlan vereségbe a Sárvárral szemben (1-3). A Tintahalakat (0-1) és a MOL Vidit is idegenben győzték le (0-4), majd újabb 2 meccset nyertek Komáromban, előbb az Érdi VSE ellen 3-1-re, majd a Csepel ellen 4-2-re, így a csapat feljött a tabellán a 3. helyre.

A csapat legjobb góllövője a korábban már említett, 12 gólos Kenesei Krisztián, aki a 3. helyen áll a Nyugati csoport góllövőlistáján, és minden bizonnyal nem fog itt megállni.

Szécsi József

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*


4 × három =