Összefoglaló. NB III Közép csoport, 2020/2021. 8. forduló

Nem akar véget érni az Iváncsa győzelmi sorozata. Lassan mindenkinek el kell fogadnia, hogy ennyi véletlen nem létezik, s bár nagyon-nagyon messze még az utolsó forduló, de a Fejér megyei együttes a bajnoki cím egyik esélyesévé vált. Korán keltek a ladányiak, s ha aranyat nem is, de 1 pontot azért leltek Budapesten. Nem nyújtott meggyőző teljesítményt a Kecskemét, de Gál Szabolcs 94. percben szerzett góljának köszönhetően végül 3 pontot szerzett Szekszárdon. Hódmezővásárhelyi győzelmével a hatodik helyre ugrott a Liza. Hátrányból fordított a Vác, amely egyre inkább magára talál. Mórahalmon, a Szegedi VSE ideiglenes otthonában parádéztak a Fradi fiataljai. Zsinórban harmadik vereségét szenvedte el a Dunaújváros és lecsúszott a kieső helyek egyikére.


2020.09.05. (szombat) 11:00 óra

BUDAPEST HONVÉD-MFA II. – KÖRÖSLADÁNYI MSK 1-1

Mérkőzés adatlap


2020.09.05. (szombat) 16:30 óra

SZEKSZÁRDI UFC – KECSKEMÉTI TE 1-2

Mérkőzés adatlap


HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC – ESMTK 1-3

Mérkőzés adatlap


VÁC FC – DABAS-GYÓN FC 2-1

Mérkőzés adatlap


IVÁNCSA KSE – TAKSONY SE 2-0

Mérkőzés adatlap



RÁKOSMENTE FC – HR-RENT KOZÁRMISLENY 2-2

Mérkőzés adatlap


SZEGEDI VSE – FERENCVÁROSI TC II. 0-5

Mérkőzés adatlap


DUNAÚJVÁROS – PAKSI FC II. 0-1

Mérkőzés adatlap


FC DABAS – ÚJPEST FC II. 2-2

Mérkőzés adatlap


MONOR – MAJOSI SE 4-1

Mérkőzés adatlap


Be the first to comment

Leave a Reply