Esélylatolgatás. NB III Közép csoport, 2021/2022. 19. forduló


Falusi Zoltán mondta el véleményét a forduló mérkőzéseivel kapcsolatban: Üdv mindenkinek! Serdülő koromban fociztam egy azóta megszűnt megyei csapatban. Majd a kilencvenes években a helyi kispályás bajnokságban rúgtam a bőrt néhány évig. Meccsekre már több mint negyven éve járok, mindig egy csapatnak szurkoltam. Hobbim a meccsre járás mellett a túrázás.


2021.11.28. (vasárnap) 11:00 óra

PAKSI FC II. – ESMTK

Nincs kirobbanó formában egyik csapat sem, a paksiak rontottak az eddigi kitűnő hazai statisztikájukon is, de az erzsébetiek is, utoljára október 17-én tudtak győzni idegenben. Hat hely választja el őket a tabellán és a Paks hazai mérlege így is sokkal jobb, mint az ESMTK idegenbeli sorozata. Talán a hazai csapat felé billen a mérleg nyelve. Tipp: 3-1


2021.11.28. (vasárnap) 13:00 óra

MAKÓ FC – BALASSAGYARMATI VSE

Továbbra is kitűnően szerepel az újonc makói csapat és úgy tűnik kijöttek a hullámvölgyből is. Most azonban nem lesz könnyű az idegenbeli specialista gyarmatiak ellen, akik bár legutóbbi vendégfellépésük alkalmával kikaptak, de még így is imponáló az idegenbeli mérlegük. Jelenleg úgy tűnik mindkét csapat lendületben van. Háromesélyes lehet a találkozó. Tipp: 1-1


HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC – B BUILD MOHÁCS

Nem tudta megnehezíteni a listavezető dolgát a Hódmezővásárhely, most azonban javíthatnak a harmadosztály ritmusát egyelőre nem lelő Mohács ellen. Szép sorozat ért véget Kozármislenyben a csongrádiak számára és most a nem túl fényes hazai mérlegen lehetne kozmetikázni. Mindenfajta mohácsi pontszerzés itt most meglepetésnek számítana, ami persze nem zárható teljesen ki. Tipp: 2-0


SZEKSZÁRDI UFC – CEGLÉDI VSE

Három igen balul sikerült hazai meccs után idegenben javíthat a Cegléd, ám a Szekszárd kicsit magához térni látszik és két hete a listavezető Kozármisleny dolgát is megnehezítették. A ceglédi szertáros valószínűleg valahova eldughatta a társaság góllővőcipőit, mert nem igazán megy a gólszerzés az utóbbi hetekben. Szekszárdon pedig szükség lehet rá, mert bár tekintélyes az előnyük, de kezdenek a veszélyes zóna felé sodródni. Tipp: 1-0


RÁKOSMENTE FC – DUNAÚJVÁROS

Zorán Szpisljak vezérletével mintha lassan-lassan kezdene magához térni a rákosmenti csapat. Szoros meccs a listavezetővel, majd egy döntetlen és egy győzelem az új mester eddigi mérlege. Most nem vár rájuk könnyű feladat az idegenben még veretlen újvárosiakkal szemben. Az Újváros nem szerepel rosszul, de mintha egy icipicit elfáradt volna, ettől függetlenül ez egy nyerhető összecsapás lehet számukra. Persze könnyű meccsre ne számítsanak. Tipp: 0-1



IVÁNCSA KSE – BUDAPEST HONVÉD-MFA II.

Úgy néz ki megkedvelte az ötös számot az iváncsai csapat. Vagy ötöt kapnak, vagy ötöt rúgnak… Kicsit elmaradnak a tőlük megszokott szinttől. A Honvéd MFA idegenben még nem kapott ki, sőt idegenbeli mérlege egyik legjobb a mezőnyben. Iváncsára is esélyesként érkeznek. Bár egy Iváncsát sosem szabad leírni, de most úgy tűnik a vendégek behúzhatják újabb sikerüket. Tipp: 1-3


DABAS-GYÓN FC – FERENCVÁROSI TC II.

Bár a helyi rangadót megnyerte, de ettől függetlenül nem tud kitörni a mélységekből a Dabas-Gyón. A Fradi II. abszolút középcsapattá vált, nem mondhatni, hogy rossz formában vannak, hiszen az utóbbi hetekben csak az élmezőnyben tartózkodó Makó tudta őket legyőzni. Ettől függetlenül idegenbeli mérlegük közepes és talán elkaphatók, de ehhez a Dabas-Gyónnak lényeges formajavulásra lenne szüksége. Tipp: 1-2


VÁC FC – GERJENI SK

Kiesési rangadó, ahol egy győzelem most sokat érhet. Pocsék sorozatban van a gerjeni csapat, utóbbi 13 meccséből 12-t elveszített. Ideje lenne pontot szerezniük. A váciak az elmúlt hetekben inkább a döntetlenekre álltak be és már ők is elég régen nyertek utoljára. Egy pont van a két csapat között, de a gerjeniek vendégként eddig minössze egy pontot tudtak összekaparni. Nehéz megjósolni ennek a találkozónak a végkimenetelét, talán a hazaiak be tudják ezt most húzni. Tipp: 2-1


MONOR – HR-RENT KOZÁRMISLENY

Szép sorozata szakadt meg Balassagyarmaton a monori csapatnak. Most egy újabb nehéz feladat vár rájuk, bár hazai mérlegük kifejezetten jó és ez adhat némi reményt. A Misleny továbbra is bombaerős, gólt továbbra sem kapnak, és nagyon úgy fest, hogy egy csapatossá tették a feljutásért vívott harcot, bár messze még a vége. Könnyű dolguk viszont most nekik sem lesz. A Monor lehet az a csapat, amely talán megszoríthatja őket, de a gyarmati formánál jobb kell! Tipp: 0-0


2021.11.28. (vasárnap) 14:00 óra

MTK BUDAPEST II. – FC DABAS

Mindkét csapat elégedett lehet az elmúlt heti teljesítményével. Viszont az MTK hazai mérlege messze nem olyan jó, mint az idegenbeli! Szerencséjükre a Dabas viszont idegenben nem remekel és hát főleg a gyóni formánál jobb kell… A két középcsapat randevúján kisülhet most egy döntetlen. Tipp: 1-1


Be the first to comment

Leave a Reply