Esélylatolgatás. NB III Közép csoport, 2021/2022. 18. forduló


Falusi Zoltán mondta el véleményét a forduló mérkőzéseivel kapcsolatban: Üdv mindenkinek! Serdülő koromban fociztam egy azóta megszűnt megyei csapatban. Majd a kilencvenes években a helyi kispályás bajnokságban rúgtam a bőrt néhány évig. Meccsekre már több mint negyven éve járok, mindig egy csapatnak szurkoltam. Hobbim a meccsre járás mellett a túrázás.


2021.11.20. (szombat) 13:00 óra

DUNAÚJVÁROS – MTK BUDAPEST II.

Az eddigi pontjainak több mint kétharmadát idegenben szerző MTK II. vendégeskedik az élmezőnybe tartozó Újváros otthonában. Míg a hazai csapat nehéz rangadókon van túl, az elmúlt hetekben győzni tudtak a Makó és az Iváncsa otthonában is. Úgy tűnik a védelmük is összeállt, hiszen gólt már több mint 270 perce nem kaptak, legutóbb odahaza meg egy ötöst gurítottak. A középmezőnyhöz tartozó MTK tarcsi ellen sem engedhetnek ki, ha lépést akarnak tartani az éllovas Kozármislennyel. Tipp: 2-0


2021.11.21. (vasárnap) 11:00 óra

FERENCVÁROSI TC II. – PAKSI FC II.

A középmezőnyben tanyázó csapatok találkozóján mindkét csapatra igaz, hogy az utóbbi hetekben mintha kicsit leeresztettek volna. A Ferencváros a bravúros balassagyarmati győzelem után még nem tudott visszatérni a győztes útra. A Paks pedig a kiváló negyedik helyről esett vissza a hetedikre. Mindkét csapat statisztikája azt mutatja, hogy pontjaik java részét hazai pályán szerzik inkább. Jelenleg tabellaszomszédok és hazai győzelem esetén sem tudnak még helyet cserélni. A Paks a hasonló játékerejű csapatok ellen idegenben (Dabas, MTK II.) nem tudott győzni. Most sem fog, de ikszre jók lehetnek. Tipp: 1-1


BUDAPEST HONVÉD-MFA II. – DABAS-GYÓN FC

Az utóbbi hetek remeklésének köszönhetően immár a negyedik helyre jött fel a Honvéd MFA. Ha nincs a negatív hazai mérleg akár még előkelőbb helyen is állhatnának. A Dabas-Gyón megnyerte a helyi rangadót Dabason, idegenben viszont eddig csak Hódmezővásárhelyen tudtak nyerni. A Honvéd bár eddig mind az öt vereségét pályaválasztóként szenvedte el, de a negyedik helyük azt mondatja, hogy vannak olyan jók, hogy most javítani tudjanak a hazai mérlegükön is. Tipp: 3-1


2021.11.21. (vasárnap) 13:00 óra

BALASSAGYARMATI VSE – MONOR

Úgy gondolom ez egy rangadó, hisz az élmezőny után tanyázó csapatok találkoznak. Mindenki azt mondja, hogy a Balassagyarmatban több van annál, mint ahol most állnak. Látva az újvárosi meccsüket még én is ezt mondom. Mégis belefutnak érthetetlen vereségekbe, így nem tudnak csatlakozni még az élmezőnyhöz. Most egy győzelem esetén előrébb tudnának araszolni a tabellán. A Monor viszont jól szerepel, bármikor bárkire veszélyesek lehetnek és öt meccses veretlenségi szériában vannak éppen. Kérdés a gyarmatiak melyik arcát láthatjuk, az újvárosit vagy a ferencvárosit? Tipp: 2-2


GERJENI SK – MAKÓ FC

Újoncok rangadója ellenkező előjelekkel. A hazaiak bár jól kezdték a bajnokságot, de mostanra kieső helyre szorultak. Bár sok csapattal pariban vannak, mégis ritkán jön össze a pontszerzés. A Makó kiválóan szerepel, egy apró pici hullámvölgyük volt csak, de most is ott vannak a dobogón. A két csapat eddigi eredményeit és formáját látva mindenképp úgy tűnik, hogy a Makó a találkozó esélyese. Tipp: 0-1


ESMTK – VÁC FC

Bár arat olykor egy-egy nem várt szép győzelmet a fővárosi csapat, de a tizedik hely alatti táborverés nem igazán tűnik dicséretesnek, mert vannak kínos vereségeik is, lásd: Gerjen. A váciak szenvednek a kieső helyen és eddig idegenben csak a mögöttük tanyázó két csapatot tudták legyőzni. Nagyon sürgős pont gyűjtésbe kellene kezdeniük, mert a bajok csak gyűlnek és egy Vácnak mindenképpen helye kellene, hogy legyen legalább a harmadik vonalban! Tipp: 2-1


FC DABAS – IVÁNCSA KSE

Mindkét csapat szomszédvári rangadót vesztett az előző fordulóban és a tavaszi dobogósok most bizony a tizedik hely alatt tanyáznak. Az Iváncsa legutóbb idegenben egy 5-0-s vereséget kapott, majd egy 5-0-ás győzelmet adott. A Dabas odahaza szépen gyűjtögeti a pontokat a mezőny első felében álló csapatoktól pontot és pontokat is el tudott venni. Kínosnak tűnhet a gyóniak elleni vereségük, ezt a csorbát kellene most kiköszörülni. Az elmúlt szezonban ez egy nagy rangadó volt, most a győztes bejöhet akár az első tízbe. Tipp: 2-1


CEGLÉDI VSE – RÁKOSMENTE FC

Sorozatban harmadszor játszhat otthon a Cegléd, az eddigi két találkozón gólt még nem tudtak rúgni…Kínosnak tűnhet az Iváncsától kapott ötös, de dicséretes az MTK II. ellen szerzett pont. Már csak a győzelem hiányzik a hármas sorozatból és a kínlódó rákosmentiek ellen ez most akár össze is jöhet. A Rákosmente bár szépen helyt állt a listavezető vendégeként, de nagy lehetőséget szalasztottak el azzal, hogy a kiesési rangadón nem tudták legyőzni a Mohácsot. Idegenben eddig mindössze egy pontot szereztek és most sem ők az esélyesek. Tipp: 1-0


B BUILD MOHÁCS – SZEKSZÁRDI UFC

Még mindig nyeretlen hazai pályán az újonc Mohács, a tabellán és a földrajzilag sem túl távoli Szekszárd ellen kellene most valamit felmutatni végre, mert így nem lehet bentmaradni… A tolnaiak bravúros pontot szereztek a listavezető ellen. Idegenben ők sem a legjobbak, legutóbb a szintén kieső helyen álló Vác otthonában győztek még szeptemberben. Talán ez most egy döntetlennek kinéző találkozó lehet, de javíthat a Szekszárd is a pozicióján, a hazaiaknak meg jól jönne egy bravúr végre. Tipp: 1-1


2021.11.21. (vasárnap) 15:00 óra

HR-RENT KOZÁRMISLENY – HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC

A kiváló éllovasnak még az is belefért, hogy Szekszárdon hagyjon pontokat. Gólt ugyan továbbra sem kapnak, de legutóbb odahaza a rákosmentiek elleni meccs sem volt teljesen sima. A vásárhelyiek köztudottan jók idegenben, a paksi kiruccanásukat leszámítva mindenhol veszélyes ellenfélnek számítanak, ha  kellően odafigyelnek még akár egy meglepetés is kisülhet ebből. De a listavezető és gólt nagyon régen kapott csapat otthonában nem nagyon akad ember, aki a vendégekre fogadna… Tipp: 2-0


Be the first to comment

Leave a Reply