Eredmények NB III Közép csoport, 2017/2018. 1. forduló

 

 

riporter.jpgRiporter kerestetik! Körkapcsolás NB3-as mérkőzésekről. 

Arra kérünk Benneteket, hogy ha van kedvetek, akkor csináljunk közösen egy nagy körkapcsolást. Ha kint vagytok egy meccsen és van internetes eszközötök, vagy bárhonnan információval rendelkeztek, akkor írjátok meg a Facebook csoportba, hogy miként áll a mérkőzés (hányadik perc és mennyi az állás)! 

 

 

 

Eredménykövetés, NB 3 Facebook csoport /kattints/

 

– Nem született gól az újoncok csatáján. Nem birt egymással a Makó és a Vecsés.

– Berki István duplájával a mérkőzés hajrájában nyert az RKSK a Szentlőrinc ellen.

– Kétszer is vezetett a Tiszakécske, de Fejes Péter duplázott és így ponttal mehetett haza a Szekszárd.

– Győzelemmel tért vissza a harmadosztályba a Kozármisleny. 

– A 84. percben egyenlített a Hódmezővásárhely a Dunaújváros vendégeként.

– Úgy tűnik, hogy idén sem lesz könnyű feljutnia a Pécsnek, hiszen már az első fordulóban bejelentkezett egy rivális, aki le is győzte. A SZEOL a 83. percben szerezte meg a győztes találatot.

– Hosszú ideig semmi, aztán két gól is esett, Hegedűs Márk (Honvéd II.) góljára a 89. percben Makrai László (Dabas) válaszolt.

– A Mórahalom – Paks II. mérkőzés is döntetlen lett. Ebben a fordulóban a Közép csoport 8 meccséből ez már az ötödik ilyen eredmény.

 

2017.08.12. (szombat) 17:30 óra

M-Foci Kft. Makó – Vecsési FC 0-0 

Mérkőzés adatlap

 

Rákosmente KSK – Szentlőrinc SE 2-0

Mérkőzés adatlap

 

Dunaaszfalt TVSE Tiszakécske – Szekszárdi UFC 2-2 

Mérkőzés adatlap

 

Kozármisleny FC – Iváncsa KSE 2-0

Mérkőzés adatlap

 

2017.08.12. (szombat) 19:00 óra

Dunaújváros – Hódmezővásárhelyi FC 1-1

Mérkőzés adatlap

 

2017.08.13. (vasárnap) 17:30 óra

SZEOL SC – Pécsi MFC 2-1 

Mérkőzés adatlap

 

FC Dabas – Budapest Honvéd MFA II. 1-1

Mérkőzés adatlap

 

Mórahalom VSE – Paksi FC II. 1-1 

Mérkőzés adatlap