2018 ősz, NB3 Közép csoport, értékelés. Dunaújváros PASE

Fotó: Facebook/Dunaújváros PASE

4. Dunaújváros PASE
16 7 5 4 16-10 26

Otthon: 8 3 3 2 6-4 12
Vendég: 8 4 2 2 10-6 14

Az előző szezont csalódáskeltő negyedik helyen fejeztebe Dobos Barna együttese, pedig a tavaszi rajton első helyen állt.
Nagy volt a jövés-menés a nyári szünetben. Távozott a jobbszárny (Pál, Karacs), balszárny (Csehi, Király), a tengely (Kovács, Ferencz, Dobos) és a kapus (Bősz) is.
Az érkezők listáján Kiss Balázs, Puskás, Kiss Patrik és a magasabb osztályt is megjárt Pokorni, Mundi, Varga Róbert szerepel.
A rajton az alaposan meggyengült PMFC gárdáját fogadták, és ha nehezen is, de sikerült a három pont begyűjtése (1-0), mint ahogy Szekszárdon is hátrányból (2-1). Jött az RKSK elleni mérkőzés hazai pályán és meglepetésre a vendégek nyertek (0-1). Az újonc Taksonyt idegenben (1-0), a Dabast hazai pályán sikerült legyőzniük (2-0), így a második helyen álltak.
A forduló után Dobos Barnát Zalaegerszegre hívták vezetőedzőnek, hogy vezesse vissza a gárdát az NB1-be. Elfogadta a megkeresést, de továbbra is ő maradt az együttes ügyvezetője. 
Helyére Lőrincz Emilt nevezték ki, aki Pakson a második csapat ellen döntetlennel kezdett (2-2),

majd a KTE csapata ellen nyertek vendéglátóként (2-1), miként Hódmezővásárhelyen is (4-0) és az élre állt a csapat.
Jöttek a rangadók, előbb két hazai mérkőzéssel. A Kozármisleny ellen nem sikerült nyerniük (0-0), majd a meglepetéscsapat Szentlőrinc győzelemmel távozott (0-1). Gyulán a Szeged-Grosicstól kaptak ki (0-1) és visszaestek a negyedik helyre. Az Iváncsa is pontot rabolt a következő fordulóban a megyei rangadón Dunaújvárosban (1-1), majd jött a Szeol elleni mérkőzés Szegeden, vereséggel (0-2).
A Honvéd II. elleni hazai döntetlennel (0-0) folytatódott a nyeretlenségi széria, ami Makón tört meg (1-0). A tavaszról előrehozott mérkőzésen Pécsről ponttal tértek haza (0-0).
Jól kezdte a csapat a bajnokságot. Az ősz felénél még vezette a tabellát, Szepessy Róbert 6 gólt lőtt, ezzel házi gólkirály. Majd gólínségben szenvedtek, nyolc mérkőzésen mindösszesen kettő gólt sikerült elérniük. A rangadókat elveszítették, hazai pályán nem tudták feltörni a jól védekező csapatok védelmét, hiába játszottak kezdeményezően, hat gólt sikerült szerezni csupán, így lecsúsztak a dobogóról is. A feljutó helytől tíz pont távolságra vannak. A csapatban több van, mint amit ősszel mutatott és egy tavaszi jó szerepléssel összekuszálhatják a Közép csoport élmezőnyét.

Varga Zoltán

Be the first to comment

Leave a Reply