NB3-as helyzetkép két fordulóval a bajnokság vége előtt (Keleti csoport)

Fotó: http://jaszberenyifc.hu

3 csapatnak van még esélye a bajnoki címre, és az ezzel együtt járó feljutásra a másodosztályba.

A legkedvezőbb helyzetben a listavezető Szolnok van. Ha a hátralévő két meccsét megnyeri: Tállya (idegenben), Sajóbábony (otthon), akkor nincs miről beszélgetni, a vetélytársak játszhatnak bármit. Azonban ne felejtsük el, hogy a szolnokiak az elmúlt 3 mérkőzésükön csak döntetlent tudtak elérni. Hazai pályán nem bírtak a DVTK tartalékjaival, majd a kieséstől veszélyeztetett Cigánd csapatával sem. Innen nézve nem is olyan sima ez a történet, pláne, hogy vasárnap a Tállya az életéért, a bennmaradásért fog küzdeni!!!

Vasárnap Jászberény – ESMTK rangadó lesz. Az biztos, hogy a vesztes kiszáll az első helyért folytatott versenyből. Az utolsó fordulóban a Jászberény Sényőre látogat, míg az ESMTK a Cigándot fogadja. Úgy tűnik, hogy nem maradunk izgalmak nélkül!!!

Nézzük a Keleti csoport alsóházát!

Még öt csapat: a Gyöngyös, a DVTK II., a Tállya, az SBTC és a Cigánd küzd a kiesés elkerüléséért. A Sajóbábony a hétközi pontlevonás után már kiesett.

A legkedvezőbb helyzetben a Gyöngyös van, amely vasárnap Tiszaújvárosra látogat, majd rá egy hétre a Nyírbátort fogadja. 1-2 pontra még szükség lehet a bennmaradáshoz.

A DVTK tartalékjai csakúgy, mint az első csapat, szintén a bennmaradásért küzdenek. Két „hatpontos” meccs vár a borsodiakra. Előbb a Cigánd otthonába látogatnak. Egy idegenbeli győzelemmel, de már döntetlennel is a negyedosztályba küldhetik a cigándiakat, majd a Tállya együttesét fogadják. Ebből még bármi kisülhet…

A Tállya hátralévő meccseiről fentebb már írtam. Szolnok (o), DVTK II. (i). Nem lesz egyszerű. Főleg úgy, hogy még a 13. hely is kiesést „érhet”, ugyanis jelen pillanatban a 3 csoport közül a Keletiben van az aktuális 13. helyezettnek a legkevesebb pontja (26). Közép (30), Nyugati csoport (28).

A 14. helyezett Salgótarjánnak úgy vélem, hogy mindkét meccsét meg kellene nyernie a bennmaradáshoz, és még az sem biztos, hogy elég… Azért nem teljesen lehetetlen a küldetés, pláne, hogy egyik ellenfele számára sincs igazán tétje az összecsapásnak. Vasárnap az Egert fogadják, rá egy hétre pedig Debrecenbe utaznak.

A Cigándon már csak a csoda segíthet, vagy már az sem. Bármiféle számítgatást megelőzően vasárnap le kell győznie a DVTK tartalékjait, és ha az sikerül, akkor még mindig vár rá egy pesterzsébeti küldetés.

Be the first to comment

Leave a Reply