Esélylatolgatás. NB III Keleti csoport, 2019/2020. 13. forduló


riporter.jpg

 Riporter kerestetik! Körkapcsolás NB3-as mérkőzésekről.  Csatlakozz Te is! Ha kint vagy egy meccsen és van internetes eszközöd, vagy bárhonnan információval rendelkezel, akkor írd meg a Facebook csoportba, hogy miként áll a mérkőzés (hányadik perc és mennyi az állás), feltölthetsz fényképet és videót is! Mérkőzésbeszámolót, valamint interjút is szívesen fogadunk!

Privigyei András mondta el véleményét a forduló mérkőzéseivel kapcsolatban: A futball szeretete végig kíséri életét. Fiatalabb korában amatőr szinten űzte, aztán később mint futball apuka utazta át az országot fia csapataival. Sok mérkőzést izgult végig, azt reméli valami talán ragadt rá a játék rejtelmeiből.


2019.11.03. (vasárnap) 13:30 óra

ESMTK – TERMÁLFÜRDŐ TISZAÚJVÁROS

Rögtön egy rangadó a sor elején. A Liza három döntetlen után nyert, az Újváros három vereség után két győzelem. Otthon játszik az erzsébeti gárda és már ideje lenne egy magabiztos győzelmet aratnia, de iszonyú nehéz lesz. Tipp: 2-1


CEGLÉDI VSE – JÁSZBERÉNYI FC

Következik ismét egy rangadó két hektikus teljesítményt nyújtó csapattal. Döntő lehet a hazai környezet, három pontot nyerhet a Cegléd. Tipp: 2-0


DEBRECENI VSC II. – TÁLLYA KSE

Azonos pontszámmal egymás mögött. Nincs sok különbség a teljesítményükben, így egy döntetlen talán nem lenne meglepetés. Tipp: 1-1


DVTK II. – ÓZDI KOHÁSZ SC

Szegény Ózd hiába nyert, nullapontos, a DVTK se tud javítani a helyzetén. Megosztoznak a pontokon. Tipp: 0-0



GYÖNGYÖSI AK – DEBRECENI EAC

A DEAC nem viccel, ott van az élbolyban, most a GYAK lehet az áldozata. A vendégcsapat elviszi a három egységet. Tipp: 0-2


FÜZESGYARMATI SK – SÉNYŐ-CARNIFEX FC

Még egy botlás nem nagyon fér bele a gyarmat terveibe, azonban nem lesz egy sétagalopp a Sényő ellen. Hazai környezetben egy jó mérkőzésen nyer a Füzesgyarmat. Tipp: 3-2


EGER SE – BALASSAGYARMATI SE

Két szoros vereség a hét végén mindkét gárdánál, most itt a lehetőség, hogy javítsanak, de inkább a döntetlenre szavaznék. Tipp: 1-1


FC HATVAN – PUTNOK FC

Belehúzott a Putnok, meg van az esélye most is. Meg lehet zsinórban a harmadik győzelme. Tipp: 0-1


Be the first to comment

Leave a Reply