Beharangozó, NB III Keleti csoport 24. forduló

kepecz-zsolt.jpg

 

Ezen a héten Kepecz Zsolt a www.putnokfc.hu  weboldal szerkesztője mondta el véleményét a forduló mérkőzéseivel kapcsolatban

 

2016.03.26. (szombat) 15:00 óra
Kazincbarcika BSC FC – Somos SE

A Kazincbarcika egy héttel ezelőtt hátat fordított a rossz sorozatának és bebizonyította, hogyha a támadások mellett a védekezésére is odafigyel, győztesen hagyja el a pályát. A Somos nagyon fontos mérkőzést nyert meg a jó erőkből álló RKSK ellen, de Kazincbarcelonában véleményem szerint nem járnak sikerrel. Tippem: 2-1

 

FC Hatvan – Tállya KSE

Az idei évben hazai környezetben eddig mindenkit megvert Híres Gábor legénysége úgy, hogy közben gólt sem kapott. A Tállya ádáz harcot vív a bennmaradásért, minden egyes pontra nagy szüksége lenne. A Hatvan azonban ragaszkodni fog mindhárom ponthoz. Tippem: 3-0

 

Nyíregyháza Spartacus FC – Felsőtárkány

A bajnoki címért folytatott harc teljesen nyílttá vált, ezért a Nyíregyháza nem engedhet meg magának több botlást. Ennek elsőként a Felsőtárkány „issza meg a levét”. Az egyébként is formán kívül játszó hevesieknek nem sok esélye van, főleg a Sóstói úti stadionban. Tippem: 4-0
 

 

Nyírbátori FC – Ceglédi VSE

A Nyírbátor teljesen új arcát mutatja a tavasszal, 6 meccs alatt ugyanannyi pontot szereztek, mint ősszel 16 bajnoki alatt. Nem véletlen, hogy elmozdultak az utolsó helyről. A Cegléd a Keleti csoport szuperrangadóján legyőzte a Nyíregyházát és a másik szabolcsi csapatnak sem fog kegyelmezni, bár ezúttal nem fog hétszer beköszönni… Tippem: 0-2

 

Jászberényi FC – Termálfürdő Tiszaújváros

A 7. fordulóban 1-1-es döntetlen született a két gárda találkozóján. Azóta sok víz lefolyt már a Tiszán, a Jászberény masszív középcsapatként szerepel, a Tiszaújváros a kiesés ellen harcol. Számomra meglepetés lenne, ha nem húzná be a mérkőzést a hazai alakulat. Tippem: 2-0

 

Rákosmente KSK – Cigánd SE
 

Úgy gondolom, hogy ez a meccs lesz a 24. forduló rangadója, ahol két olyan csapat méri össze a tudását, akik a harmadik helyért folytatott küzdelemben közvetlen riválisai egymásnak. A szombati derbin színvonalas futballt és olyan eredményt várok, aminek az ellenfelek fognak a legjobban örülni. Tippem: 2-2

 

2016.03.27. (vasárnap) 11:00 óra
Újpest FC II. – REAC

Az Újpest tartalékcsapata bárhol, bárkire veszélyes lehet, ami otthon hatványozottabban igaz rájuk. A REAC játékosai viszont két hete készülhetnek erre a bajnoki találkozóra és kétség nem férhet hozzá, Dinka Balázs alaposan felvértezte csapatát. A kiszámíthatatlan és a tavaszi meglepetéscsapat összecsapásán a motiváltabb győzhet. Tippem: 1-2

 

 

2016.03.27. (vasárnap) 16:00 óra
DVSC-DEAC II. – Putnok FC

Debrecenben minden együttesnek meg kell szenvednie azért, ha pontot akar szerezni. Azt nem lehet tudni, hogy az NBI-es bajnokság szünetében hány fő játszik majd vissza a nagy Lokiból, de ettől függetlenül a Putnok FC csapategysége és szíve képessé teszi őket arra, hogy megismételjék az előző bajnokságban elért eredményt. Tippem: 0-1

 

 

keletjo.jpg