2018 ősz, NB3 Keleti csoport, értékelés. Füzesgyarmati SK

Fotó: Facebook/Füzesgyarmati SK

4. Füzesgyarmati SK 16 9 3 4 25-10 30

Otthon: 8 6 1 1 14-4 19
Vendég: 8 3 2 3 11-6 11

Boros Tiborék az előző bajnokságban újoncként a 8. helyen végeztek. A nyáron több jó nevű játékos érkezésével alaposan megerősödött a játékosállományuk.

Hazai pályán kezdték a bajnokságot. Hiába vezettek sokáig, végül nem sikerült legyőzniük a Nyírbátor együttesét (1-1).

Sényőn viszont pont fordított volt a helyzet. Szinte egész mérkőzésen az otthon játszó csapat vezetett, így végül örülni kellett annak, hogy Székely Dávid 83. percben szerzett góljával hazavihettek 1 pontot (1-1).

A harmadik fordulóban megszületett a Füzesgyarmat első győzelme, hazai pályán nyertek a Csank János által trenírozott Gyöngyös ellen (2-1).

A következő héten megint csak Füzesgyarmaton játszhattak, de elbukták a Jászberény elleni rangadót (1-2), így a kilencedik helyen álltak a tabellán.

Egerben sikerült javítani (1-2),

majd a DEAC-ot is legyőzték (1-0) és feljöttek az ötödik helyre.

Ezt követően a csoport egyik legerősebb csapatához, a Szolnokhoz látogattak, de alulmaradtak (2-1).

Otthon nem okozott gondot a DVTK tartalékjainak legyőzése (2-0), de idegenben az ESMTK, már nehéz diónak bizonyult (1-0).

Sokáig úgy tűnt, hogy nem sikerül legyőzniük a Cigánd csapatát, de Áchim Ádám a 93. percben bevette a vendégek hálóját.

Tállyán viszonylag simán nyertek. Ez volt a legnagyobb különbségű sikerük az eddigiek folyamán (0-4), majd hazai pályán a Sajóbábony ellen is remek eredményt értek el (3-0).

Váratlan vereséget szenvedtek Salgótarjánban (1-0), majd otthon a Putnok magabiztos legyőzésével vígasztalták meg szurkolóikat (3-0). Feljöttek a 3. helyre.

Nem számít rossz eredménynek a tiszaújvárosi 0-0, de ezzel viszont lecsúsztak a dobogóról.

A tavaszról előrehozott mérkőzésen, magabiztosan 3-0-ra nyertek Nyírbátorban.

Legjobb góllövőjük, Pölöskei Péter 6 gólt szerzett összesen. Kiemelendő, hogy az ellenfelek mindössze tízszer találtak a hálójukba, ez a második legkevesebb a csoportban. Védekezésük csaknem tökéletessé vált a szezon második felére, a legutolsó 9 bajnokin összesen csak kétszer tudták bevenni a kapujukat. Emellett a félév második felében már sorra megnyerték a hazai meccseiket.

Úgy vélem, hogy ha a fejlődés töretlen, akkor dobogón lehetnek majd a bajnokság végére.

Szécsi József

Be the first to comment

Leave a Reply