Változtatni kellett, hiszen a legidősebb, legalacsonyabb és leglassabb játékosokkal rendelkeztek. Uray Attila, a Tállya KSE vezetőedzője volt a beszélgetőtársunk


Fotó: www.eszak.hu

– A 13. helyen fejeztétek be az előző bajnokságot. Egy nagyon rossz tavaszt zártatok és ez akkor a kiesést jelentette. Mi volt a rengeteg vereség oka?

– Ősszel a tállyai labdarúgás legeredményesebb félszezonját értük el ebben az osztályban. Több olyan csapatot vertünk meg, akiket előtte még soha. Ősszel is voltak problémáim a létszámmal, sajnos többször előfordult, hogy játékosaimnak nem a saját posztjukon kellett játszaniuk, illetve voltak olyan labdarúgók, akiket még hasonló karakterű-tudású játékossal sem tudtam pótolni.

Tavaszra több labdarúgó megsérült, a meggyógyulásukat sokkal korábbra terveztük, mint ahogy végül rendbejöttek. Az előbb említett problémák mellett időnkét már olyan mértékű létszámhiánnyal kellett megküzdenünk, hogy nem volt egyszerű feladat kiállni és cserélni sem. Hiányzott a csapatból egy góllövő csatár és a szélsőjátékunk sem ütötte meg a megfelelő mércét. Az alacsony létszám miatt megszűnt a versenyhelyzet, illetve korlátozottak voltak az edzéseken a gyakorlási variációk.

– A nyáron nagyon sokáig bizonytalan volt a helyzet, de végül kiderült, hogy visszalépések miatt mégis az NB3-ban folytathatjátok. Mennyire zavarta meg a csapatépítést, a felkészülést, hogy nem tudtátok, hogy melyik osztályban fogtok tudni elindulni?

– Nem volt irigylésre méltó a szituáció. Nagyon kevés idő maradt az igazolásokra. Több hónapos hátrányban voltunk minden más csapattal szemben. A csapatépítés még most is zajlik, hiszen 8 új játékosunk van, akiknek a döntő többsége elég fiatal. Ők különböző fizikai és taktikai tudással rendelkeztek.

– Milyen változások voltak a nyáron a játékosállományban, és elsősorban milyen szempontok vezettek?

– Nyírbátorból igazoltuk Szegedi Bencét, Fenyőfalvi Csabát és Sárosi Mátét, Baktalórándházáról Toldi Andrást, Ohar Romant Balkányból, Bodnár Márkot Mádról, Csicsvári Milánt Putnokról és Lakatos Bence az utánpótlásunkból került a felnőtt csapatba. A legfontosabb szempont az volt, hogy megfiatalítsuk a keretet, hiszen a legidősebb, legalacsonyabb és leglassabb játékosokkal rendelkeztünk a mezőnyben. Nagyon kedveltem az elmúlt évi csapatomat, de sajnos garantált lett volna a kiesés a következő szezonban. Most van esély a bent maradásra. Változtatni kellett!

 – 50 százalékos eredménnyel kezdtétek az idei szezont, amely az előzmények ismeretében kifejezetten jónak tekinthető. Te hogyan értékeled az eddig lejátszott meccseket?

– Az eddigi szereplésünk megfelelő. Talán egy-két ponttal többet is szerezhettünk volna szerencsés esetben. Nem foglalkozunk azzal, hogy ha több időnk jutott volna a felkészülésre mi lett volna… Tart még a csapatépítés és a stílusunk kialakítása.

 – Miként látod a Keleti csoport erőviszonyait, akár a bajnoki cím, akár a bennmaradás tekintetében?

– Nagyon erős és kiegyenlített bajnokságra számítok. Minden csapat szervezett, jó játékosállománnyal rendelkezik, és a kollégák készülnek az ellenfelekből. Az utolsó fordulóban fog eldőlni, hogy ki lesz a bajnok és kik lesznek a kiesők.

– Vasárnap egy nagyon komoly erőpróba következik. A Tiszaújvároshoz látogattok. Mit vársz a csapatodtól?

– Nekünk eddig is minden ellenfelünk komoly erőpróba volt. A Tiszaújvárost én már az elmúlt szezonban is a dobogóra vártam, hiszen játékosállománya a klub háttere és infrastruktúrája kiemelkedő. Erre a szezonra is nagyon jól igazoltak, minimális volt a játékosmozgás, minőségileg léptek előre. Nem lesz egyszerű a feladatunk. A lehető legjobbat próbáljuk kihozni a mérkőzésből.

Szécsi József

Be the first to comment

Leave a Reply