Újonc létére megfelelően teljesített az Eger. Vígh Ferenc volt a beszélgetőtársunk

– Milyen célokkal vágtatok neki az NB3-as pontvadászatnak?

– Egyértelműen a bennmaradást tűzte ki célként a vezetőség a csapat elé a szezon elején. És arra voltunk kíváncsiak, hogy a megyei keretből ki üti meg a szintet a magasabb osztályban. Örömmel konstatáltuk, hogy mindenki alkalmas a feladatra, bár többen adósak még a jó, jobb játékkal.

– Rajtatok kívül csak 1 csapatnak sikerült legyőznie a listavezető, nem olyan régen még NB2-es Szolnokot. Erre a meccsre vagy a legbüszkébb?

– Nem feltétlenül, de nem volt rossz érzés gól nélkül tartani és begyűjteni a három pontot a sokkal esélyesebb ellenfelünk ellen. Nekem személy szerint a Tiszaújváros elleni mérkőzés volt az, amire azt mondtam, hogy igen ez tetszett, mert taktikailag és küzdeni tudásban is maximálisat produkáltak a srácok.

– A DVTK II. elleni találkozó előtt még a 6. helyen álltatok, de kétgólos vezetésről veszítettetek. Úgy nyilatkoztál nemrég, hogy ezen a mérkőzésen valami megszakadt. Mi történt?

– Azóta sem találtam, találtuk meg a megfelelő választ erre a kisiklásra. Talán fejben fáradhatott el a csapat, erre következtetek, mert az utána következő mérkőzések is ezt bizonyították, helyzeteink megvoltak, de ki is maradtak…. Hosszú és szellemileg nagyon fárasztó volt a megyei tavaszi szezon és az osztályozó mérkőzések. Erre vezetem vissza azt, hogy az utolsó fordulók már nem úgy sikerültek, ahogy azt szerettük volna és ez pontokban és a rúgott gólokban is megmutatkozott.

– Kik nyújtották a csapatból a legjobb teljesítményt a bajnokság eddigi részében?

– Nem szeretek külön senkit kiemelni, mi egy csapat vagyunk, a mi erőnk elsősorban a kiváló csapategységben rejlik. Bár voltak jobb teljesítmények. Említésre méltó például Tajti a kapuban, aki magabiztos, Lakatos a védelem tengelyében stabil, és Gresó gólérzékeny volt elől. Az is igaz, hogy bennük és a többiekben is sokkal több van annál, mint amit kihoztak magukból az ősszel.

Fotó: http://egerse.com/

– Miként zajlik majd a felkészülés? Mikor kezdtek és milyen formában készültök? Lesz-e edzőtábor?

– A fárasztó év után egy hosszabb pihenőt adtam a játékosoknak. November végén leálltunk és azt kértem a játékosoktól három hetet szigorúan töltsenek pihenéssel és feltöltődéssel. Utána kaptak már egyéni edzéseket. Közösen január 14-én kezdünk. Hét hét felkészülésünk lesz, amiben a második és a harmadik hetet hazai környezetben edzőtáborban töltjük majd. Edzőmérkőzéseink száma hét, mert ha az időjárás nem szól közbe, március elején kezdődik a pontvadászat. A bajnok rajtig heti nyolc-kilenc foglalkozásunk lesz az edzőmérkőzésekkel együtt. Utána viszont napi egy edzéssel készülünk majd a tavaszi mérkőzésekre.

– Eddig 8 játékos távozásáról lehetett hallani. Mi ennek az oka? Lehet már tudni, hogy kik érkeznek a helyükre?

– Úgy ítéltem meg a nyáron, hogy minden posztra kell kettő közel azonos képességű játékos. Emiatt a keretünk 25 fő volt az ősszel, ami ugye luxus ilyen szinten. Az anyagi helyzetünk miatt is próbáltunk olcsó, fiatal, motiválható játékosokat invitálni a csapathoz. A megye egyes keretünk nagy része jó teljesítményre volt képes az ősszel is a magasabb osztályban, ami dicséretes. Ezért úgy határoztunk, hogy hét játékostól megválunk és két jó játékost igazolunk a maradék kerethez a télen. Lakatos Béla távozása már egy extra eset, ő emberileg megérdemelte, hogy ne gördítsünk akadályt a távozása elé. Tárgyalunk több játékossal is, szeretnénk a keretünket három-négy játékossal megerősíteni, de egyelőre nincs konkrét személy, akinek az érkezéséről beszámolhatnék.

– Milyennek tartod az NB3 színvonalát? Melyik együttest, együtteseket tartod a legjobbnak?

– Kiegyensúlyozott. Nem mehetsz egyik csapat ellen sem biztosra, minden egyes pontért meg kell küzdeni. Persze a tabella már ilyenkor nem hazudik. Az élmezőnyhöz tartozó csapatok nem véletlenül vannak ott, közülük kerül majd ki a bajnok, amely a rangadók mellett a papíron gyengébb csapatok ellen is képes begyűjteni a három pontot. Számomra meglepő lenne, ha nem a Szolnok végezne az élen.

– 16 meccsen 20 pontotok van, százalékosan jól álltok a bennmaradás kiharcolása szempontjából. Milyen helyezéssel lennél elégedett?

– A realitás talaján maradva a mi helyünk szerintem a 8-12. hely valamelyike, ezzel mindannyian elégedettek lennénk az első évben.

Szécsi József

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*


19 + tizenhat =