Történelmi siker Cigándon. Interjú Fogarasi Zoltán vezetőedzővel

A hétvégén a Tiszaújváros elleni győzelemmel már matematikailag is bizonyossá vált, hogy az NB III Keleti csoportjából a Nyíregyháza és a Cegléd után a Cigánd is a másodosztályban folytathatja a következő szezontól. Ugyanis a három csoportot összevetve megszerezték a legjobb harmadik, még feljutó helyet. Fogarasi Zoltánnal a csapat vezetőedzőjével beszélgettem.

 

– Gratulálok a feljutáshoz. Úgy tudom, hogy a Cigánd labdarúgócsapata még soha nem szerepelt az NB2-ben. Elsősorban minek köszönhető ez a siker?

– Köszönöm a gratulációt a csapat nevében is. Valóban sporttörténelmet írtunk Cigándon ezzel a feljutással, mivel eddig csupán a harmadosztályban szerepelt a csapat. A sikerünk hátterében több dolog is áll. Kezdeném azzal, hogy amikor tavaly nyáron ismét felkértek a cigándi csapat irányítására, nem sokat kellett gondolkodnom a válaszon, mivel egyértelmű célként jelölte meg a vezetőség a magasabb osztályba jutást. Mivel a nagy szakmai kihívásokat szeretem, és ez az volt, ezért kellő motivációval vetettük bele magunkat a munkába. A célnak megfelelően nagyon stabil és nyugodt körülmények között dolgozhattunk egész évben, amihez adott volt egy nagyon jó szellemű és szakmailag is egy igen felkészült játékosállomány, akikkel élmény volt egész évben együtt dolgozni. Minden edzésen, minden mérkőzésen többek és jobbak akartak lenni, ez vitt  előre bennünket. Többüknek is talán ez volt az utolsó lehetősége arra, hogy magasabb osztályba lépjenek, így nem kellett külön motivációt találnom nekik egy mérkőzésre sem. Fontos megemlítenem, hogy a korábbi évekkel ellentétben több olyan rangadót is sikerült megnyernünk, ami közelebb vitt a céljainkhoz.

– Melyik meccs után érezte azt először, hogy feljuthatnak?

– Az őszi remek sorozatunk már sokat sejtető volt, bár tudtuk, hogy nehéz tavasz vár ránk, mivel az összes rangadónkat idegenben kell megvívnunk. Viszont a Hatvan elleni magabiztos és fölényes győzelmünk után már éreztem, hogy meglehet a feljutás, mert jelentős pontelőnyre tettünk szert, amit egészen mostanáig tartottunk, sőt még növelni is tudtunk az időközben legfőbb riválissá váló hevesi csapattal szemben. De valójában kétgólos hátrányból felállva a Nyíregyháza elleni bravúros pontszerzés után éreztem azt, hogy ezt most már csak mi ronthatjuk el. Azt mindenképpen el kell mondanom, hogy az eddig lejátszott bajnoki fordulók során a három csoport összevetését nézve is mindössze csak három alkalommal nem álltunk feljutó helyen. Ennek tükrében semmilyen kétely nem merülhet fel a feljutásunk jogosságával kapcsolatban.

– Egy mindössze háromezres lélekszámú település labdarúgói, vették fel a küzdelmet a Cegléddel, Nyíregyházával, Kazincbarcikával, Hatvannal, stb. Ki, illetve kik a támogatóik?

– Büszkeségünket csak fokozza az a tény, hogy talán az egész harmadosztály egyik legkisebb lélekszámú településeként értük el ezt a kimagasló sikert. Valóban több nagyobb és sokkal tehetősebb város csapatát előztük meg, ami igazolta azt a tényt is, hogy a szerényebb anyagi lehetőségek ellenére szorgalmas munkával is lehet komoly eredményt elérni. Éppen ezért a csapat mellett hatalmas gratulációt érdemel a város vezetése és azok a támogatók, akik láttak fantáziát csapatunkban és a fenntartásban mellénk álltak. Nélkülük ezt a sikert nem érhettük volna el. Nyugodtan kijelenthetem, hogy amit ígértek és vállaltak, azt mindig pontosan teljesítették is. A nyugodt munkánk egyik feltétele ez volt.

– Még három mérkőzésük van hátra a bajnokságból. Továbbra is ilyen motiváltak maradnak?

– Játékosaimat a célunk elérése ellenére sem kell majd noszogatnom a jó teljesítményre a hátralévő mérkőzéseken, mivel győztes- és igazán jó versenyző típusú alanyokkal dolgozhatom együtt, akik igazi sportemberhez méltóan fognak majd teljesíteni az utolsó mérkőzéseken is. Mivel további két nagy rangadó vár ránk Cegléden és Putnokon ezért nem akarunk lazítani, dolgozni fogunk azért, hogy ezeken a találkozókon is jól teljesítsünk. Már feljutott csapatként akarjuk igazolni, hogy nem véletlen az eddigi eredménysorunk, jó eredményekkel akarunk búcsúzni az idei szezontól. A srácoknak is fontos kell hogy legyen ez a három meccs, mert a jövő évi szerződésük megkötése előtt azért nem mindegy, hogy milyen tárgyalási alapokkal ülhetnek majd le a vezetőink elé.

– Milyen változásokat terveznek a másodosztályra? Mi szükséges ahhoz, hogy gond nélkül bennmaradjanak?

– Nem titok az sem, hogy nem most kezdünk el majd felkészülni a jövő évre, hiszen az előkészületek már folytak a háttérben, innentől kezdve pedig fel fognak gyorsulni az események. Több mindenben meg kell majd újulnunk, ami elsősorban az infrastrukturális helyzetünkre vonatkozik. Mivel elsődleges célunk a bennmaradás kiharcolása lesz, ezért természetesen meg akarjuk néhány poszton erősíteni a csapatot, de elsősorban azoknak szeretnénk majd megadni a bizalmat, akik kiharcolták ezt a remek eredményt. A kötelező fiatal szabályzat, valamint a külföldiek szerepeltetésével kapcsolatos követelmények mindenképpen változtatásra késztetnek bennünket és átalakíthatják a játékosállományunkat. Éppen ezért a bennmaradáshoz a szerencsefaktorokon kívül szükség lesz egy olyan állomány kialakítására, akik az idei évhez hasonlóan tudják majd cipelni a hátukon a cél eléréséhez szükséges terhet. Mivel jövőre várhatóan kevesebb sikerélményben lehet majd részünk, ezért mentálisan nagyon erős csapatot kell összehoznunk, akik az esetleges kudarcélményeket is jól tudják majd kezelni és a mélyebb pontokból is fel tudnak majd állni. Ehhez sikerre éhes, motivációs hiányokban nem szenvedő fiatal és rutinosabb játékosokra lesz szükségünk, akik remélhetőleg egy remek közösséget alkotva egy osztállyal feljebb is – a realitások talaján maradva – szép sikerekre lehetnek hivatottak.

Szécsi József