Törőcsik Bence arra számít, hogy idén már több lehetőséget kap. Interjú az RKSK játékosával

torocsik-bence-2.jpg

– A nyáron Szűcs Lajos távozott és Helm András lett a vezetőedzőtök. Emellett a leggólerősebb játékosotok, Kokenszky Norbert eligazolt. Milyen változások történtek még a csapat körül?

– Igen ez így történt, de ténylegesen Helm András nem most, hanem már a tavalyi szezonban, április végén átvette az együttes irányítását. Szűcs Lajos távozása személy szerint nagyon meglepett, hiszen az utánpótlásban is „dolgozom” az egyesületnél, így jobban belelátok a klub életébe és tudtam, hogy milyen fontos szerepet töltött be. Így van, Kokenszky Norbert is elment, de ez számomra már a szezon közepétől borítékolható volt. Egy ilyen eredményes bajnoki év után így kellett lennie, bárki így tett volna és itt meg is szeretném ragadni az alkalmat, hogy gratuláljak a tavalyi szezonjához. Klubunk életében gyakorlatilag tendencia, hogy nyaranta kicserélődik a játékoskeret, ez most sem történt másképpen, sokan távoztak. A helyükre nagy örömömre nem úgymond kiöregedett „nagyágyúk” jöttek, hanem tehetséges fiatal játékosok. Ez lesz a negyedik évem a klub színeiben és úgy gondolom, hogy a szakmai stábnak az a döntése, hogy fiatal játékosokra alapozunk ez óriási pozitívumnak mondható. Véleményem szerint az Nb3-as bajnokságnak az lenne a funkciója, hogy minél több tehetséges fiatal labdarúgó jusson játéklehetőséghez.

– A Keletiből a Közép csoportba kerültetek át. Miként vélekedsz erről?

– Én ennek nagyon örülök, de sokan közülünk elkeseredtek, amikor megtudták, hogy idén nem a Keleti csoportban indulunk. Lehet, hogy papíron a Közép csoport a legnehezebb, de a Keleti szerintem egy teljesen más világ. Ott nincs olyan, hogy gyenge csapat, ezt tapasztalatból állítom, lehet, hogy egy-egy együttes szerényebb tudással rendelkezik, de ezek ezt küzdeni tudásukkal és keménységükkel kompenzálják. Itt a Közép csoportban jó körülmények között játszhatjuk a mérkőzéseket, ami csapatunk előnyére válhat.

– Hogy telt a nyári felkészülés?

– Kemény felkészülést tudhatunk magunk mögött. Rengeteg edzőmérkőzést játszottunk szerda-szombat ritmusban. Ez az időszak arról szólt, hogy megismerkedjenek az új játékosok egymással és összeszokjon a csapat.

– A 83. percig nem esett gól a Szentlőrinc ellen. Mely csapatnak volt több helyzete?

– Támadófocival léptünk fel. Helyzeteket tudtunk kialakítani, de ezeket nem sikerült kihasználni. Többet birtokoltuk a labdát, mezőnyfölényben játszottunk, de a kapu előtt sorra megakadtak a támadásaink. Az ellenfél tördelte a játékot, volt pár veszélyes belépőjük. A második félidőben tudtuk, hogy a kihagyott helyzetek megbosszulhatják magukat és szerettünk volna egyből gólt rúgni, de az ellenfél kapusa szenzációs védéseket mutatott be. A félidő második felében még jobban beálltak védekezni, hiszen számukra hízelgő volt a döntetlen. A 83. percben az új igazolás Berki István találatával vezetést szereztünk. Szerencsés körülmények között, hiszen az addig bravúrt, bravúrra halmozó ellenfél kapusa mellé nyúlt a labdának. A gól után kijjebb jött a Szentlőrinc és a mérkőzés végén egy kontrából bebiztosítottuk a győzelmünket. Ezt a találatot is Berki István szerezte. Fontosnak tartom a jó kezdést, de helyén kell kezelni ezt a sikert.

– Az elmúlt szezonban mindössze kilencszer voltál kezdő, tizenhárom alkalommal csereként jutottál szóhoz. Mit vársz magadtól a most kezdődő bajnoki évben?

– A tavaly nyári felkészülés végére a szakmai stáb (vezetőedző, segédedző) elképzelései mások lettek, mint amiben megegyeztünk. Mellőzött lettem, padra kerültem és bármit tehettem nem kaptam játéklehetőséget az akkori vezetőedzőtől, Tóth Jánostól. Novemberben új vezetőedzője lett a csapatnak Szűcs Lajos személyében. Nála már néhányszor kaptam lehetőséget, de nem tudtam megmutatni, hogy mire vagyok képes. Tavasszal kicserélődött a szakmai stáb. Helm Andrástól nagyobb bizalmat kaptam. Idén igyekszem bebizonyítani, hogy méltó vagyok a bizalmára. Minél több gólt szeretnék lőni, a csapatot jó játékommal segítve a vezetők által kitűzött célok eléréséhez.

Szécsi József