Schmidt Zsoltra nem számítottak már a PMFC-nél, Monoron góllal bizonyított

Schmidt Zsolt az ősszel még a PMFC csapatát erősítette, de a télen váltott. Alig 15 perc kellett ahhoz, hogy új állomáshelyén gólt lőjön, s belopja magát a monori szurkolók szívébe. A Monori SE ezzel a találattal megnyerte a mérkőzést és tapad a Kazincbarcikára.

 

schmidt-zsolt.jpg

 

– Mi volt az oka, hogy eljöttél Pécsről?

– A szakmai stáb megköszönte az eddigi munkámat és úgy döntöttek, hogy a jövőben nem számítanak rám.

– Miért éppen a Monorra esett a választás?

– Az egyesület részéről érkezett egy megkeresés, telefonbeszélgetéseket követően személyesen is találkoztunk a vezetőkkel, edzőkkel és szerencsére hamar sikerült dűlőre jutni.

– Voltak-e itt ismerőseid, miként sikerült a beilleszkedés?

– Ellenfélként már játszottam jó néhány jelenlegi csapattársam ellen, de játékostársam a kapusunk Bozsó Antal volt a BKV Előre csapatánál. A beilleszkedéssel nem volt gond, mert egy jó és befogadó közösségbe csöppentem.

– Miként készültetek az RKSK elleni mérkőzésre?

– Nem volt semmi különleges varázslat, készültünk a győzelem megszerzése érdekében.

– Melyik poszton kaptál lehetőséget és mi volt a feladatod?

– Támadóként kaptam lehetőséget, feladatom a védelem nyomás alatt tartása, megzavarása és helyzetek kialakítása.

– A 15. percben te szerezted a mérkőzés egyetlen gólját. Hogyan történt?

– Bogáti Péter remek labdát kapott, majd átvételt követően éles szögből lövésre szánta el magát. A kapus szerencsére csak beleütni tudott, így került elém a labda. Onnan már nem volt nehéz dolgom. Ezúton is köszönöm PÉTER-nek a gólpasszt. laugh

Milyen volt a meccs, mely csapatnak volt több helyzete?

– Egy küzdelmes kemény mérkőzés volt, a pálya talaja különösen megnehezítette a dolgunkat. Szerencsére mi jöttünk ki jól a meccsből.

– Milyennek ítéled meg az erőviszonyokat a Keleti csoportban? Milyen elvárásokat fogalmaztatok meg?

– Egyelőre még nem tudom felmérni melyik csapat milyen játékerőt képvisel, nem játszottam még az NB3 Keleti csoportban, de a lényeg, hogy a bajnokság végén a Monor SE álljon a tabella első helyén.

Szécsi József