Remek évet zárt a Szentlőrinc. Gombos Zsolt volt a beszélgetőtársunk


– 17 mérkőzés, ebből 12 győzelem és négy döntetlen. Úgy vélem, hogy ez minden várakozást felülmúl. Maradéktalanul elégedett vagy?

– Természetesen elégedett vagyok, hiszen ezzel a teljesítménnyel bármelyik csoportot vezetnénk, csak nálunk van egy nagyon erős Pécs.

– November közepén legyőztétek a PMFC csapatát. Ez rajtatok kívül senkinek sem sikerült. Erre a meccsre emlékszel vissza a legszívesebben a szezonból?

– Több olyan mérkőzés van amire szívesen gondolok vissza, hétről-hétre javult a támadójátékunk, egyre több szép támadást, akciót láthattak a nézők. A Pécs mérkőzés azért különleges, mert az első helyezett játszott a második ellen, ráadásul megyei rangadó, ezért volt rá közel 2000 néző kiváncsi. Nagyon értékes győzelem volt, hiszen továbbra is távol tartottuk az üldözőket.

– Kifejezetten jó a csapat védekezése, hiszen mindössze 10 gólt kaptatok 17 forduló alatt. A tízből hármat a Tintahalak ellen, egyébként tőlük szenvedtétek el egyetlen vereségeteket. Mi volt az, ami nem működött ezen a mérkőzésen?

– Minden csapatnál az első a védekezés megszervezése, stabilizálása, a kapott gólok száma azt tükrözi, hogy ez jól sikerült. Nagyon nem szeretnék a Tintahalak mérkőzéssel foglalkozni, de úgy gondolom, hogy ezen a mérkőzésen fejben a játékosaim már a PMFC-vel foglalkoztak, illetve a négy védőm közül az egyik belső védőm sárga lapok miatt, a bal oldali védőm pedig betegség miatt nem játszhatott. Nem túl vastag a keretünk, a négy védőm e mérkőzésen kívül minden mérkőzést végig játszott. Szerencsére a sérülések elkerültek bennünket.



– Az ősz folyamán volt-e a csapaton belül olyan kifejezetten jó teljesítmény, amelyet külön kiemelnél?

– Eddig sem emeltem ki senkit, mert minden mérkőzés más, és a mi erőnk az egységben rejlik. Mindenki teszi a dolgát, és ha úgy edz és meccsel, hogy utána saját maga és az edző is elégedett a teljesítményével, akkor minden rendben van. Az egész csapat kiemelkedően teljesített.

– 4 pont a hátrányotok a PMFC-vel szemben, amelynek gyakorlatilag Ti maradtatok az egyetlen vetélytársai. Téma-e Nálatok a bajnoki cím?

– A reális cél továbbra is az 1-6 hely valamelyike. Ebbe beletartozik az első hely is. Időszakos terveink vannak. 5 mérkőzéses periódusokra osztottam a 30 mérkőzést, erre az időszakra a játékosok határozzák meg az elérendő pontszámokat. Az, hogy kinek mi az egyéni célja egy másik dolog. Nekem is megvan, biztos vagyok benne, hogy a játékosaimnak is.

– Tervezel-e változást a tél folyamán a játékosállományban? Esetleg van-e már valami konkrétum?

– Mi egy szerény anyagi háttérrel rendelkező egyesület vagyunk, egy-két helyen elképzelhető a változás, de ez a tulajdonos hatásköre.

– Mikor kezditek majd meg a felkészülést a tavaszi szezonra? Lesz-e edzőtábor, és mely csapatok ellen fogtok majd felkészülési meccseket játszani?

– Január 20-án kezdi meg a csapat a 7 hetes felkészülést. Minden játékos személyre szabott otthoni edzésprogramot kap, ezért úgy gondolom, hogy ennyi idő elég lesz a téli felkészülésre. Horvát másodosztályú és magyar NBIII-as csapatokkal fogunk felkészülési mérkőzést játszani. Szerettem volna február elején egy tíznapos antalyai edzőtábort, de állítólag itthon is jó idő lesz, úgyhogy maradunk.

– Jól érzed itt magad, gondolkodtál esetleg a váltáson?

– Nagyon jól érzem magam, nyugodt környezetben dolgozhatom remek stábbal, operatív csoporttal és vezetőséggel. Megszerettem a játékosaimat, alázatos munkás csapat vagyunk, jó emberekkel. Mint az élet minden területen a fociban sem lehet tudni, hogy mit hoz a holnap. Minden játékosnak és edzőnek is az a vágya, hogy minél magasabb szintre jusson el. Szerencsés embernek tartom magam, mert azt csinálom amit szeretek, van munkám, és más csapatoknál is gondoltak rám.

Szécsi József

Be the first to comment

Leave a Reply