Orvos a kapuban

Steinbach Gergő (27) az NB III Közép csoportban szereplő Majosi SE hálóőre, egyben csapatkapitánya. Pályafutása során megfordult Szekszárdon, Pakson, Szedresen és Szászváron is. Gergő 2018-ban vette át orvosi diplomáját, másnap pedig már csatlakozott is a magyar orvos válogatott nagypályás csapatához, amely végül hatodik helyen zárt a prágai világbajnokságon. A Majosi SE idei szerepléséről, az egészségügyi szakmáról, jövőbeli tervekről beszélgettünk a hálóőrrel.


A nyereményeket a www.focifan.hu és Ferencz Zsolt ajánlotta fel.


Lukács József interjúja, amellyel részt vesz az Interjúversenyben

Gondoltad volna, hogy a Majos színeiben fogsz védeni az NB III-ban? Mit éreztél, gondoltál, amikor megtudtad, hogy a vezetőség belevág ebbe a “kalandba”?

Emlékszem az estére, mikor az MLSZ weboldalán értesültem a megyei bajnokságok befejezéséről. Nem sokkal később már hívott is Tihanyvári mester, hogy velem is megossza a jó hírt, miszerint irány az NB lll. Nehezen hittem el, hogy ez megtörténik, hatalmas lökést adott az első hullám végi karantén időszak átvészeléséhez. Kimondhatatlanul büszke voltam a csapatra. Több, mint 10 éve nem vállalta a magasabb osztályban való indulást megyebajnokságunk aktuális bajnoka. Büszkén viseltem a majosi mezt és a csapatkapitányi karszalagot az első fordulóban Körösladányban.

Augusztus végén egykori csapatod, a Paksi FC. II ellen léptünk pályára, ahol végül szoros küzdelemben maradtunk alul 1-0-ra. Milyen érzés volt vendégként pályára lépni Pakson? 

A Paksi FC a mai napig nagyon fontos helyet foglal el a szívemben. Nevelő egyesületemnek tekintem, bátran mondhatom, hogy nagyszerű a kapcsolatom a vezetőkkel, egykori edzőimmel és játékostársaimmal. Megtisztelő volt a meghatározó élvonalbeli játékosokkal megerősített paksi fiatalok ellen pályára lépni, különösen amiatt, hogy a mérkőzést az akkor frissen átadott, gyönyörű arénában játszhattuk. Sajnálatos módon vereséget szenvedtünk, viszont a saját teljesítményemmel elégedett voltam.

Kilenc fordulón keresztül csapatkapitányként, sokszor a mezőny legjobbjaként képviselted a pályán a Majosi SE-t. Egy sérülés sosem jön jókor, de újoncként hatalmas érvágás volt a csapat számára, hogy a Dabas ellen cserét kértél, és azóta sem tudtál pályára lépni. Hogy sikerült ezt lelkileg feldolgozni, illetve hogy haladsz a gyógyulással, mikor leszel újra bevethető?

A Dabas elleni mérkőzés tizedik percében sérültem meg egy védés közben. Eleve izomhúzódással léptem pályára, ilyenkor nagyobb a rizikója egy komolyabb sérülésnek. Az operációt szerencsére megúsztam, az aktuális járványügyi helyzetben különösen nagy probléma lett volna, ha műteni kell a térdemet. Vicces, hogy egyedül ezen a mérkőzésen nem kaptam gólt, így egy kicsit jobb szájízzel hagytam el a pályát.  Nem tartozom az igazán fiatal játékosok közé, nem is a labdarúgásból élek, így a sérülés nem tört meg annyira, mintha fiatal, ambiciózus kapusként ért volna. Jelenleg is zajlik a rehabilitációm, bízom benne, hogy január végére újra bevethető leszek.

Milyen lehetőségei vannak egy kapitánynak, ha a pályán nem segítheti a csapatát?

Egy kapitány a pályán kívül is kapitány kell, hogy legyen! Én ennek a körülmények miatt sajnos nem tudtam maradéktalanul megfelelni. Orvosként dolgozom, a második hullám alatt tapasztalható járványügyi helyzetben igen kockázatos lett volna minden edzésen az öltözőben lennem a társakkal. Sajnálom, hogy nem tudtam eleget tenni csapatkapitányi kötelezettségeimnek, viszont az én fő feladatom a gyógyítás, ennek fényében felelősségteljes döntést hoztam. Lizák Péter, Bognár Sándor és Ledneczki Gergő személyében kiváló helyetteseim vannak.

A magyar orvos válogatott tagjaként

A Majosi SE utolsó helyen áll a bajnokságban, a 16-20. helyezettek biztosan kiesnek. A háttérben már a megyei I. osztályra készülő csapatot kell előkészíteni? Egyben tartható a csapat magja?

Sajnos az idei szereplésünk nem a terveink szerint alakult. Sportemberként is ostobaság lenne azt gondolni, hogy sikerülhet a bennmaradás. A jövő évre vonatkozó tervekről a vezetőséget kellene kérdezni, én személy szerint nagyon örülnék, ha együtt maradna ez a nagyszerű közösség.

A futball mellett orvosként praktizálsz a Tolna Megyei Balassa János Kórházban. Nyilván régóta készülsz erre a pályára. Volt olyan időszak az életedben, hogy meg kellett határoznod a prioritásokat a foci és a hivatásod között?

Nagyon sokáig profi labdarúgó akartam lenni, nehezen dolgoztam fel, hogy ez nem sikerült. Szerencsére időben felismertem, hogy az én képességeimmel nem tudnék olyan magas szinten védeni, amivel elfogadható egzisztenciát teremthettem volna magamnak és a családomnak. Hálás vagyok a szüleimnek, hogy igyekeztek a tanulás felé terelni, büszke vagyok rá, hogy orvosként dolgozom. Természetesen a hivatásom előnyt élvez a labdarúgással szemben, de szerencsére ez idáig komolyabb kompromisszum nélkül tudtam művelni mindkettőt.

Orvosként mi a véleményed a sport és a vírushelyzet kapcsán kialakult helyzetről?

Ezen interjú keretei között nem tisztem állást foglalni politikai kérdésekben. Nehéz jól kezelni ezt a helyzetet, mivel a sport, mint primer prevenciós eszköz nagyon fontos szerepet játszik a betegségek megelőzésében, viszont kevésbé ellenőrzött körülmények között a fertőző betegségek terjedésének melegágya is lehet. Különösen igaz ez a csapatsportokra. A labdarúgás nézők nélkül nem ugyanolyan. A szurkolók által létrehozott csodálatos hangulat teszi azzá, ami: a világ legnagyszerűbb játéka.

A képek forrása a www.teol.hu, illetve az interjúalany privát képei.

Be the first to comment

Leave a Reply