Nevéhez méltón tehetséges. Interjú Törőcsik Bencével

 

Jól kezdte a tavaszi szezont az RKSK. A Tiszaújváros ellen aratott győzelmének köszönhetően továbbra is lépést tart az élbollyal. Törőcsik Bence góllal járult hozzá a sikerhez. Interjút készítettünk a tehetséges 21 éves játékossal.

 

torocsik-bence.jpg

 

– Miként zajlott a felkészülésetek és milyen célokkal vágtatok neki a tavaszi szezonnak?

– A téli felkészülés nagyon jól sikerült, a csapat erőnlétileg és taktikailag  is felkészült a tavaszi megmérettetésre. A célunk a nyár óta továbbra sem változott, jelenleg is az NB2-be való feljutás van kitűzve.

– Nagyon jó csapatok vannak a Keleti csoportban, de végeredményben eddig egyedül nektek sikerült legyőznötök a Nyíregyházát és most már öt mérkőzés óta veretlenek vagytok.

– Szerintem is ez a legnehezebb csoport. A Nyíregyháza elleni mérkőzésre kiemelten készültünk, mert tudtuk, hogy előttünk még senki sem tudott ellenük nyerni. A veretlenségünket a jövőben minél tovább szeretnénk megőrizni. A hétvégén a Cegléd ellen nehéz mérkőzés következik, reméljük a sorozat ott sem fog megszakadni, de ehhez az edzésen továbbra is kemény munkát kell végeznünk, mint ahogy eddig tettük.

– Mennyiben változott a télen a játékosállomány?

– Az őszi szezon végén öt ember távozott el a klubtól és jelentős igazolások is történtek. A csapathoz érkezett Fitos László, ő vezéregyéniség a csapatban és Szűcs Lajos, aki példamutatásával, életpályájával példakép minden fiatal játékos számára. Ő nem csak a pályán, hanem a klub vezetésében is szerepet vállal.

– Milyen volt a Tiszaújváros elleni mérkőzés? Melyik csapatnak volt több helyzete?

– Olyan volt, amire számítottunk, az ellenfelünk átadta a területet, többnyire védekezett, ezért nehéz volt feltörni a védekezésüket, de tudtuk, hogy ha megszerezzük a vezetést, akkor megtörik az ellenfél ellenállása és további gólokat érhetünk el. Ez a második félidő középen sikerült, utána több lehetőségünk is volt, még egy kihagyott tizenegyes is belefért a mérkőzésbe.

– Az elsőt gól te szerezted. Hogyan estek a találatok?

– Egy átlövés után a kapus bravúrral hárított és a kipattanó labdát egy átvétel után a kapu bal oldalába lőttem. A második gólunkat egy jogos tizenegyes révén szereztük.

– Több évet töltöttél el az MTK, majd az FTC utánpótlásában és rendkívül gólképes voltál. Hogyan látod jelenlegi helyzetedet, s milyen további céljaid vannak a labdarúgásban?

– Az MTK-ban öt és fél évet, a Ferencvárosban egy évet töltöttem, ahol az I. osztályú U21-es bajnokságban gólkirályi címet szereztem. Jelenlegi csapatomban nehezen tudtam elfogadtatni az előző szakvezetéssel, hogy fiatal korom ellenére a kezdők között van a helyem, így a tavalyi évben kevés lehetőséget adtak, de az új vezetőedző Véber György bízik bennem, amelyet igyekszem kemény munkával megszolgálni. Célom az, hogy minél magasabb osztályban tudjak játszani.

Szécsi József