Négy góllal nyert Csepelen az Andráshida. Interjú Balla Ádámmal

Bár még van hátra nyolc forduló a bajnokságból, de már most kijelenthető, hogy a Tarr Andráshida SC újoncként, Zala megye bajnokaként dicséretesen szerepel a harmadosztályban. Legutóbb Csepelen nyertek 4-0-ra. Egyik játékosukat, Balla Ádámot kérdeztük.

 

balla-adam.jpg

 

– A tél folyamán vezetőedzőtök arról beszélt weboldalunknak, hogy több meghatározó játékos is eligazol tőletek. Végül mégis egy elég ütőképes csapattal álltatok rajthoz. Bár a legelső FTC II. elleni meccseteket elveszítettétek, de az azóta lejátszott nyolc találkozó egyikén sem szenvedtetek vereséget, s már a hatodik helyen álltok mindössze három ponttal lemaradva a Győri ETO-tól. Hogyan értékeled a tavaszi szezon eddigi részét?

– Télen valóban távozott 2-3 meghatározó játékos, ám voltak sérültjeink is, akik tavaszra felépültek. Semmi különöset nem csinálunk, edzünk heti 4-5 alkalommal keményen, a csapat trénere Dobos Sándor nem szereti kihagyni a futó részt laugh, ezáltal fizikailag rendben vagyunk, és jó játékosok alkotják a csapat magját. A tavasz eddig nagyon jól sikerült, erős csapatok ellen szereztünk pontokat, nem lesz könnyű folytatni, de nagyon szeretnénk.

– Úgy gondolom, hogy a Csepel elleni idegenbeli 4-0-s győzelmetekre szinte minden labdarúgást kedvelő felkapta a fejét. Érdekes, hogy ősszel 6-0-ra vertétek a budapesti csapatot. Ennyire fekszik nektek a csepeliek játékstílusa? Valóban volt négy gól különbség a két együttes között?

– Mi sem számítottunk azért 4-0-ra. Idegenbeli meccseink előtt általában átutazzuk a fél országot, mindig szeretnénk legalább egy pontot szerezni, hogy megfelelő hangulatban teljen a 3-4 órás buszút visszafele. A Csepel ellenünk beleszaladt két nagy verésbe, ha még kétszer így megvernénk őket, akkor lehetne mondani, hogy fekszik a stílusuk, de ez szerintem csak így sikerült most, tettünk is érte… Nem volt 4 gól különbség a két csapat között, a Csepel nem rossz csapat, láthattuk őket pár hete mikor 10 ezer ember előtt megverték a listavezető Ferencvárost.  

– Tavaly nyáron Lentiről kerültél Andráshidára. Hogy sikerült beilleszkedned?

– A beilleszkedés gyorsan ment, nem voltunk a vezetőséggel, és a játékosokkal sem egymás számára ismeretlenek, ahogy jöttek a jó eredmények, úgy lett jobb a közösség is.

– Miként látod a csoport erőviszonyait? Mely csapatok fognak felkerülni a másodosztályba, s melyik együttes fog kiesni?

– A csoport nagyon erős, nincs gyenge csapat, szerintem bárki-bárkit meg tud verni. Tavaszra a tabella alsó felében tanyázó csapatoknál is jelentős erősítések voltak. Egyelőre nem tudom hány csapat fog kiesni, lehet csak egy, ott viszont nagy verseny lesz a Csorna  és a Balatonfüred között. Szintúgy a feljutásért zajló két helyért. Az FTC II és a Videoton II nem juthat fel. Mosonmagyaróvár, Dorog és a Győr között fog eldőlni melyik lesz a két feljutó csapat, mondanom sem kell, hogy mindhárom nagyon szeretne jövőre NB II-es lenni. Ja az Andráshidát kihagytam, ha a maradék 7 meccsünket megnyerjük oda érhetünk laugh, na jó ez csak vicc volt, mi mindig csak a soron következőt akarjuk megnyerni és nincs okunk elszállni, hogy eddig jól szerepeltünk.

Szécsi József