Négy és fél év alatt a semmiből épült újra a jászberényi labdarúgás. Interjú Dr. Gottdiener Lajossal a Jászberényi FC elnökével

 

Remekül szerepelt az őszi szezonban a Jászberényi FC labdarúgócsapata, s bizakodva várhatja a tavaszi folytatást. Dr. Gottdiener Lajossal a Jászberényi FC elnökével, Jászberény város jegyzőjével beszélgettünk.

 

dr.-gottdiener-lajos-jaszbereny.jpg

Fotó: www.jttv.hu

 

– A korábbi évhez képest jóval eredményesebb a labdarúgócsapatuk. Elsősorban minek köszönhető a változás?

– Az elmúlt év nyarán sikerült megerősíteni a keretünket, illetve fiatal játékosaink is szépen fejlődtek, így a Keleti csoport egyik meghatározó csapatává váltunk. Stabil háttérrel rendelkezünk, nálunk nincsenek balhék, botrányok, csendben és eredményesen teszi mindenki a dolgát a vezetőktől a játékosokon át a technikai alkalmazottakig. Ez a titka a mi eredményünknek. Négy és fél év alatt a semmiből épült újra a jászberényi labdarúgás, mára pedig az NBIII meghatározó csapata lettünk, ezt tartom a legnagyobb eredményünknek.

– Melyik mérkőzésre emlékszik vissza a legszívesebben?

– Minden mérkőzésnek meg van a tanulsága, a győzteseknek éppúgy, mint a veszteseknek. A szakmai elemzés a szakemberek dolga, elnökként a monori, a rákospalotai győzelmünkre emlékszem szívesen vissza, mert mindkétszer nagyon szervezettek és magabiztosak voltunk.

– A csapat mellett a környezet is épül. Milyen fejlesztésekre kerül majd sor?

– Folyamatosan fejlesztjük a létesítményeinket is, tavasszal fedett lelátó épül majd, de tervben vannak további fejlesztések is.

– Bár 17 forduló még hátra van, de nagyon úgy tűnik, hogy három csapat között fog majd eldőlni az első hely sorsa, s ezek egyike a Jászberény. Ősszel a Monort legyőzték, de a Kazincbarcikától viszont súlyos vereséget szenvedtek. Mi várható tavasszal?

– Nem indulnék ki egyik mérkőzésből sem, de tavasszal otthonunkban fogadjuk riválisainkat, és nem is lehet más célunk, mint a győzelem. A 4 pontos hátrányunk ledolgozható, és minden esélyünk megvan arra, hogy a tabella élén végezzünk.

– Lesz-e változás a tél folyamán a játékosállományban?

– Maximum három-négy meghatározó játékos érkezése várható, a keretünk összeállt és stabil, nem szeretnénk mindenáron megbontani az összhangot. Télen nehéz minőségi játékost igazolni, mert minden klub ragaszkodik az értékeihez, de igyekszünk megtalálni azokat a futballistákat, akik beleillenek a szakmai elképzelésekbe, és emberileg is illenek a csapatba. Szerencsére a stabil háttér miatt klubunk népszerű a labdarúgók között, így bízom benne megfelelően meg tudjuk erősíteni tavaszra az amúgy is igen jó állományt.

– Mikor kezdik meg a felkészülést? Hol és milyen formában fognak edzeni?

– Január 7-én kezdődik a felkészülés, saját műfüves pályáinkon fogunk készülni. Bár szóba került egy törökországi edzőtábor, az ottani közbiztonsági állapotok miatt inkább az itthon maradás mellett döntöttünk. Szó van más külföldi meghívásokról is, ezekről később születhet döntés.

– Lehet-e már tudni, hogy mely csapatokkal játszanak majd edzőmeccset?

– Vannak lekötött edzőmérkőzéseink, játszunk többek között a Mezőkövesddel, a Cegléddel és a Budaörssel, a két dabasi NBIII-as csapattal, a Hatvannal, a Szekszárddal és a Dunaújvárossal is.

 Szécsi József