Minden mérkőzés felér egy kupadöntővel. Interjú Varga Balázzsal

A szekszárdiak pécsi győzelme bizonyos szempontból többet ér a három pontnál. Ez a meccs ugyanis megmutatta azt, hogy a legjobbakkal is képesek felvenni a versenyt. Az együttes vezetőedzőjével Varga Balázzsal beszélgettünk.

– Ha jól tudom Pécsett lettél igazolt labdarúgó, mit jelentett számodra az ellenük való mérkőzés?

– Igen, a PMFC-ben kezdtem el a labdarúgást 6-7 évesen, itt nőttem fel és lettem felnőtt labdarúgó. Első körben 12 évet voltam a PMFC labdarúgója, majd egyszer játékosként, egyszer pedig utánpótlásedzőként tértem vissza. Különleges, el nem mondható érzés volt számomra abban a stadionban tétmérkőzést vívni nevelőklubom ellen, ahol még kisgyerekként NB I-es mérkőzéseken labdát szedtem a nagyoknak, ahol edzettem, játszottam utánpótlás és felnőtt játékosként.

– Hogyan készültetek és milyen taktikával küldted a srácokat pályára?

– Három alkalommal is megnéztem a pécsi csapat bajnoki mérkőzését, így sikerült nagyon jól feltérképeznem az ellenfelet. Maximálisan fel tudtunk készülni az erősebb és kevésbé erős pontjaikra is az edzéseken. Minden egyes játékszituációra külön felkészítettük a játékosokat, beleértve a pontrúgásokat is és többen kaptak külön, egyéni taktikai feladatot is, amit maximálisan jól elláttak a mérkőzésen. Véleményem szerint taktikailag nagyon erősek voltunk ezen a mérkőzésen is. Egy ilyen kiváló csapatot csakis így győzhetünk le, ha mindent beleadunk és mindenre odafigyelünk.

– A Pécs legyőzése edzői karriered talán eddigi legnagyobb sikere. Te hogy látod ezt?

– Edzői pályám során már több fontos mérkőzést is sikerült sikeresen megvívnom, de tény, hogy ennek a PMFC elleni győzelemnek is nagy az értéke, amit a játékosaimmal és a szakmai stábommal közösen értünk el. Nagyon örülök a győzelemnek, de sokáig nem szabad ünnepelni, hiszen a hétvégén újabb kemény ellenfél vár ránk.

– Az eredményen kívül mennyire voltál elégedett a látottakkal?

– Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, ami idegenben fontos volt számunkra. A jó kezdés kellő hitet és önbizalmat adott mindenkinek, így meg tudtuk szerezni a vezetést az első félidőben. A folytatásban a védekezésünk továbbra is kiválóan működött, mindenki egyet akart, ez pedig nem más volt, mint a győzelem. Fejlődnünk és tanulnunk még bőven kell, de jó úton járunk, amit folytatnunk kell.

 

Videó: Tv8 Sport. A mérkőzés gólösszefoglalóját a Tarr Kft. támogatásával láthatják.

 

– Úgy tűnik, hogy csapatod védekezésével nincs gond, nem sok gólt kaptatok, de az ellenfelek kapuja előtt mintha nehezen találnátok fel magatokat. Mi az oka ennek?

– Két oka van. Az egyik, hogy a támadó zónában már szükség van a játékosok kreativitására, az egyéni villanásokra, az egyéni pluszokra, amivel el lehet dönteni a mérkőzéseket. A másik ok az, hogy nagyon nagy változás volt nyáron a klub életében és a felnőtt csapat kerete is jelentősen átalakult. Idő és nagy türelem kell ahhoz, hogy amit elkezdtünk edzésmunkát, játékelképzelést és stílust felépíteni a csapatnál, azt mindenki maximálisan elsajátítsa és hozzászokjon az edzésmódszerekhez, a profi szemléletű napi munkához és életvitelhez. Három hónapja vagyunk együtt a csapattal, ami nagyon rövid idő. Ebben a félévben kiderül kik azok a játékosok, akik képesek az általam elvárt szintet hozni és megfelelnek a klub elvárásainak. A télen tudunk alakítani a játékoskereten, ha szükséges és meglátásom szerint tovább tudunk lépni egyet előre. Az első évben a stabil alapokat kell lerakjuk és utána tudjuk majd igazán továbbfejleszteni a csapatot, a csapat játékát. Ez egy hosszabb folyamat, de nagyon jól haladunk a játékosokkal, hiszen többen már nagyon komoly változáson mentek át és rengeteget fejlődtek ebben a pár hónapban is. A keretünk nagyon fiatal, de övék a jövő, ezért lehetőséget kell nekik adnunk. A PMFC elleni mérkőzésen négy 17-19 év közötti fiatal is szerepelt a csapatban.

– Miként látod most a csoport erőviszonyait, s mit vársz a folytatásban magatoktól?

– Véleményem szerint az NB III-ban most a Közép csoport a legerősebb. Minden mérkőzés felér egy kupadöntővel, minden mérkőzésen úgy kell pályára lépni, mintha az utolsó volna, hiszen öt csapat kiesik az osztályból, ezért minden győzelemre nagy szükség van. Számunkra most jönnek azok a mérkőzések, ahol a közvetlen mellettünk vagy éppen előttünk lévő csapatokkal játszunk, ezért nagyon készülünk a következő találkozókra. Minden egyes győzelemmel előzni tudunk a tabellán, ezért meg kell ragadnunk az esélyt hétről hétre.

Szécsi József