Mikler Dánielék nagyon motiváltak. A Bölcske az utolsó pillanatig harcolni fog a bennmaradásért.

A Gyula elleni győzelemmel a Bölcske két pont előnyre tett szert a Szekszárddal szemben. Interjút készítettünk Mikler Dániellel a bölcskeiek kapusával.

– A Gyula elleni siker reményt adhat számotokra az utolsó forduló előtt. Hátrányba kerültetek, s végül a 86. percben sikerült fordítanotok. Milyen volt a mérkőzés?

– Hazai környezetben fogadtuk a Gyula csapatát. Azon igyekszünk, hogy az utolsó pillanatban megszerezzük a bent maradást érő helyek egyikét. Jó hangulatú, harcos találkozó volt. Úgy gondolom, hogy a szezon utolsó hazai mérkőzésén, ezzel a győzelemmel méltóképpen búcsúztunk a bölcskei közönségtől.

– Hogyan estek a gólok?

– Az első félidőben több bizonytalanságunk is volt a tizenhatosunk környékén, amelyekből az ellenfél egy lehetőséget gólra is váltott. A fordulást követően hamar sikerült egyenlítenünk Budai Dávid szép szabadrúgását követően, így ismét nyílt lett a mérkőzés. Helyzetek adódtak mindkét oldalon, de a 86. percben egy kapu előtti kavarodásból megszereztük a győzelmet jelentő második gólt.

 

Videó: TV8 Sport

A közvetítés támogatója az UNIQA Biztosító

 

 

 

– Ebben a bajnoki évben lettél NB3-as labdarúgó. Volt munkád bőven. Összességében hogyan értékeled a saját teljesítményedet?

– Igen ez a szezon az első felnőtt szezonom. A teljesítményemmel nem vagyok teljesen megelégedve. Sok tekintetben kell még fejlődnöm, hogy elérjem céljaimat. Az idei szezonban sok dolgot megtapasztaltam, egészen más rutinos játékosokkal szemben játszani, mint a velem egykorúakkal az utánpótlás bajnokságban.

 

mikler1.jpg

 

– Az utolsó forduló előtt még három csapatot fenyeget a kiesés. Ahhoz, hogy biztosan bennmaradjatok, nyernetek kell Szentlőrincen. Miként látod esélyeiteket?

– Az utolsó fordulóban a Szentlőrinc csapatához látogatunk. Ez a mérkőzés fogja eldönteni bennmaradásunkat. Az őszi szezonban egy nagyon izgalmas meccsen, hazai pályán 3-1-re nyertünk ellenük. Úgy gondolom, hogy mindenképpen a 3 pont megszerzéséért megyünk a Baranya megyeiekhez. Csapatunk nagyon motivált, mindent meg fogunk tenni a győzelemért.

Szécsi József