Mácsai László dupla öröme

Újra nyert a Békéscsaba II. Mácsai  László a legutolsó pillanatban volt eredményes.

 

 

– Az elmúlt fordulóban, talán némi meglepetésre, sikerült legyőznötök a Honvéd második csapatát. Milyen volt a mérkőzés?

– Úgy gondolom, hogy ez nem volt akkora meglepetés, hiszen egy ugyanolyan fiatal csapattal találkoztunk, mint amilyenek mi is vagyunk. Egy küzdős, hajtós meccs volt, nagyrészt mezőnyjátékkal, s kisebb helyzetekkel az első félidőben. A második negyvenöt perc elején egy kapushibát kihasználva megszereztük a vezetést. A kapott gól után a Honvéd nagy erőket mozgósított, s így ki is tudtak egyenlíteni.

– Már csaknem véget ért a találkozó, amikor a 93. percben betaláltál az ellenfél hálójába. Duplán örülhettél, hiszen egyrészt ez a győzelmet jelentette csapatod számára, másrészt életed első gólját szerezted az NB III-ban. Felelevenítenéd hogyan történt?

– A második gólunkat egy Honvéd szöglet előzte meg, amelyből egy kontrát tudtunk indítani. A tizenhatoson belül kaptam egy nagyon önzetlen átadást és a kapus mellett a jobb felsőbe passzoltam a labdát. Nagyon örülök, hogy végre meg tudtam szerezni az első gólomat, bár jöhetett volna ez pár fordulóval korábban, de így is nagy öröm, hogy ezzel meg tudtuk nyerni ezt a párharcot.

– Még négy meccsetek van hátra az őszi szezonból. Milyennek látod esélyeiteket?

– A legjobban annak örülnék, ha meg tudnánk nyerni mind a négy mérkőzést, és ezért is dolgozunk. Egyik csapatot sem érzem esélyesebbnek magunknál. Ha ezeken a találkozókon ugyanolyan játékra leszünk képesek, mint a Honvéd ellen, akkor nem tudom elképzelni, hogy akármelyik meccsen is vesztesként hagyjuk el a pályát.

– Mely együtteseket érzed a legerősebbeknek az NB III Közép csoportjában?

– Egy csapatot tudok kiemelni, ez a Kozármisleny. A Magyar Kupában is tudták bizonyítani, hogy nagyon jó játékoskerettel rendelkeznek, akik magasabb osztályban is megállnák a helyüket.

Szécsi József