Interjú Varga Balázzsal a Komlói Bányász vezetőedzőjével

Varga Balázs a Komlói Bányász vezetőedzője bizonyos benne, hogy az őszi remek szereplés az elvégzett munkának köszönhető.

 

 

– Ön az egyik legfiatalabb edző az NB3-ban, hiszen még harminc éves sincs. Öt-hat évvel ezelőtt 29 gólt lőtt a harmadosztályban, de még tavaly a Baranya megyei első osztályban is megzörgette 12-szer az ellenfelek hálóját. Ebben a szezonban viszont még nem lépett pályára. Mi az oka ennek?
– Már a tavalyi szezon során sem léptem minden esetben pályára, amikor bajnokságot nyertünk. Akkor szálltam be a játékba, amikor szükségesnek láttam és éreztem, hogy 
bentről is tudok segíteni  a csapatnak. Az NB III-ban már teljesen az edzői feladatok maximális ellátására koncentrálok. Úgy érzem, hogy sokat tudok segíteni a játékosoknak, hiszen látszik, hogy valamit jól csinálunk, mert kiválóan szerepelünk. Biztos tudnék a játékommal is segíteni, de komoly céljaim vannak az edzői pályán, amiért minden nap mindent megteszek. Képzem magam, mérkőzéseket nézek, játékosokat és ellenfeleket figyelek, felkészülök maximálisan az edzésekre, a mérkőzésekre. Úgy gondolom, hogy csak így lehet eredményesnek lenni és előrelépni ezen a pályán.

– Baranya megye bajnokaként, ahol 10 pont előnnyel lettek elsők, újoncok az NB3-ban. Ahhoz képest, hogy a bennmaradást tűzték ki célul, most már inkább a másodosztályba való feljutás jöhetne szóba, hiszen mindössze 4 pont a lemaradásuk a még feljutó helytől. Minek köszönhető ez a remek teljesítmény?
– A szezon előtt a biztos bennmaradást tűzték ki elénk célul a vezetők, de már az első mérkőzések után éreztem, hogy képesek leszünk komoly meglepetést okozni és így is lett. A nyári rövid felkészülés alatt több alkalommal is tudtunk napi kétszer edzeni és rengeteg játékost teszteltünk, néztünk meg. Sikerült úgy igazolnunk, ahogy szerettem volna. Tudtam mit szeretnék játszatni a csapatommal és erre hoztunk játékosokat. A szereplésünk kiemelkedő, mert pl. nincs 27 évesnél idősebb mezőnyjátékosunk, többen vannak, akiknek ez az első felnőtt bajnokságuk, így nagyon fiatal kerettel dolgozom. Én a munkában hiszek és biztos vagyok benne, hogy ezért vagyunk ott ahol. Mindent részletesen kérek a játékosoktól, mindenre kitérünk az edzéseken, mert nekik még sokat kell tanulniuk, hogy még jobban beleerősödjenek a felnőtt futballba.
– Ha az utolsó fordulóban, hazai pályán nem szenvednek vereséget a sereghajtó Szekszárdtól, akkor még jobb pozícióból várhatnák a tavaszi folytatást. Mi történt pontosan? Igazságosnak mondható a végeredmény?
– Sajnos az utolsó mérkőzésünkre nehezen tudtunk felkészülni. Öt alapemberünk hiányzott, hárman sérülés, ketten eltiltás miatt és többen csak a hét második felében tudtak edzeni, mert szintén apróbb problémákkal küszködtek. Nem bírtuk el a sok hiányzónkat és azt, hogy öt-hat komoly gólhelyzetet is elpuskáztunk ezen a napon. Rúgott gól nélkül pedig nehéz nyerni.
– Kik voltak ősszel a csapat húzóemberei, kik tették a legtöbbet a sikeres őszi szezonért?
– Meglátásom szerint minden egyes játékosom húzóembere a csapatnak. Azért sikerült ilyen jól az ősz, mert mindenki, amikor kellett hozzátette a maga részét. Van, akinek gólokat kell szereznie, van, akinek ki kell szolgálnia a társait és vannak, akiknek az ellenfél próbálkozásait kell elhárítani. A kiváló teljesítményünk a tökéletes csapatmunka eredménye, az egész csapat érdeme.
– Hogyan alakul majd a téli program. Mikor kezdik majd meg a felkészülést? Tervez-e változtatást a játékoskeretben?
– December elejéig még edzünk, levezetjük kicsit a szezont, majd január 4-n tervezzük a felkészülésünk kezdetét. Itt majd több alkalommal is napi két edzés szerepel a programban a tervezett felkészülési mérkőzések mellett. Remélhetőleg az időjárás is kegyes lesz hozzánk, mert rövid az idő a tavaszi első mérkőzés kezdetéig. Szeretnénk négy-öt játékossal megerősíteni a keretünket, hiszen vannak sérültjeink, akikre nagyon számítok, de nem biztos, hogy az első mérkőzésekre teljes értékűek tudnak majd lenni. Egy-egy poszton pedig szükség van változtatásra, erősítésre, hiszen hosszú lesz a tavasz is, és ha már ilyen jól szerepeltünk eddig, szeretném, hogy végig az élmezőnyhöz tartozzunk.

Szécsi József