Interjú Króner Péterrel a Dunaharaszti MTK vezetőedzőjével

Korábban már megszokhattuk, hogy a Dunaharaszti MTK minden évben a harmadosztály egyik meghatározó csapatának számít. A tavalyi bajnokság ugyan egy kicsit gyengébben sikerült, de idén ismét remekül szerepelnek. Az együttes rutinos mestere, Króner Péter válaszolt kérdéseinkre.

 

kroner.jpg

 

– Hosszú évek óta vagy a Dunaharaszti vezetőedzője. Mikor kerültél az egyesülethez?

– 11 éve.

– Melyik évben volt a kezed alatt a legütőképesebb együttes?

– A legütősebb csapatom a 2009/2010. évi bajnokságban volt, amikor másodikak lettünk az NB3-ban az Újpest „B” mögött. Az akkori Újpest tartalékok közül időközben kilencen is NB1-es labdarúgók lettek. Talán elég ha Litauszki Róbertet, Egerszegi Tamást, Szalai Vilmost, vagy Tajthy Tamást említem. Akkoriban kifejezetten jó csapatom volt. Végig versenyben voltunk a lila-fehérekkel. Az utolsó fordulóban 4-1-re megvertük őket idegenben. Persze az sem volt rossz csapat, amellyel elsők lettünk, de úgy vélem, hogy akkor már valamivel gyengébb volt a mezőny.

– Az elmúlt bajnokságot a tízedik helyen zártátok. Milyen célokkal vágtatok neki az idei évnek? Hogyan változott a nyáron a játékos keret?

– Erre a szezonra három meghatározó játékos távozott tőlünk, így fiatalokkal töltöttük fel a keretet. Alapvető célunk a középmezőny elérése volt, amit az ősszel túlteljesítettünk.

– Jól kezdtetek, hiszen az első öt meccsből négyet megnyertetek. Aztán volt egy kis visszaesés.

– A legelső mérkőzést itthon a Monor ellen elveszítettük. A volt centerem a Miholics Milán rúgta a gólt. Nem érdemeltünk vereséget, hiszen a 30. percben emberhátrányba kerültek, de hiába támadtunk végig, nem tudtunk betalálni. Ezt követően négy találkozót nyertünk zsinórban, aztán jött egy kis visszaesés, hiszen kétszer is kikaptunk. Atán megint elkezdtük nyerni a mérkőzéseket, s már nem is szenvedtünk több vereséget.

– Hogy lehet az, hogy elment három jó játékosotok, s mégis lényegesen jobban szerepeltek, mint egy éve? Gyengébb lett a mezőny, vagy ennyire jól sikerült pótolni ezeket a labdarúgókat?

– Ezen a játékosaimmal együtt mi is sokat gondolkodtunk, hiszen olyan fiatalok érkeztek hozzánk, akik korábban nem is játszottak a harmadosztályban. Azok, akik leginkább csak csereként kaptak lehetőséget, most bebizonyították, hogy igenis helyük van a Harasztiban. Emellett jobban funkcionálunk csapatként, mint tavaly.

– Döntetlen lett a legutolsó két meccsetek, melyeken a Hódmezővásárhely és a Paks tartalékjai ellen léptetek pályára, pedig ha ezeket megnyeritek, akkor most öt pont előnyötök lenne a harmadik helyezett Szegeddel szemben.

–  Én is így kalkuláltam, de tudni kell, hogy a Hódmezővásárhely jóval erősebb annál, mint amit a helyezése tükröz. Egy héttel a mérkőzésünket megelőzően lett új edzőjük, a Major Laci. Négy szerb játékosuk van, s nem tartom őket gyengének. Az ősszel nagyrészt idegenben játszották mérkőzéseiket. Ezt követően az utolsó fordulóban pedig a Paks tíz profi játékost szerepeltetett ellenünk. Most a hétvégén a Fradi ellen hatan léptek pályára közülük. Úgy gondolom, hogy ezzel az együttessel szemben bravúrnak számított a döntetlen.

– A tartalékcsapatok aktuális összetétele rendkívül kiszámíthatatlanná teszi az NB3-as bajnokságot.

– Egyik ellenlábasunkhoz, a SZEOL-hoz tizenhárom játékossal utaztak el a Békéscsaba tartalékjai. Ez vérlázító, az ember beletesz apait-anyait, s hiába szeretne magasabb osztályba jutni, ha éppen a válogatott miatti szünetben kell játszania a tartalékcsapatok ellen, rengeteg a visszajátszó, és ezzel irreálissá teszik a bajnokságot. Sajnos az NB3-as csapatoknak nincs érdekvédelme.

– Hogyan értékeled az ősszel nyújtott teljesítményeteket, s kikkel voltál leginkább elégedett?

– Nem tudok egy embert kiemelni, hiszen minden meccsen csapatként teljesítettünk.

– A 2011/2012. évi bajnokságban egyszer már bajnokok lettetek az NB3-ban, de nem léptetek feljebb. Jelenleg másodikként feljutó pozícióban vagytok. Jövőre vállalnátok a másodosztályt, ha úgy hozná a sors?

– Akkor nem rendelkeztünk érvényes klublicenccel, most remélem, hogy ezzel a problémával nem kell szembenéznünk.

– Kiket tartasz a legnagyobb vetélytársaitoknak?

– Mindegyik csapatot. Alapvetően úgy indultunk neki a bajnokságnak, hogy cél a biztos bennmaradás, a középmezőny. A Kozármisleny minden szempontból más kategória. Az Újbudának nagyon jó játékosállománya van, de tetszett ellenünk a Szeged, ott is rutinos labdarúgók vannak. A többi együttesre is azt tudom mondani, hogy szakmailag is, és játékosállományuk tekintetében is fegyelmezettek, s jó erőt képviselnek. Úgy vélem, hogy nagyon kiegyensúlyozott ez a csoport, itt apró dolgok döntenek egy-egy csapat javára, illetve kárára.

– Hogyan tervezitek a felkészülési időszakot, mikor kezdtek, s meg van-e már, hogy kik lesznek az edzőpartnerek? Terveztek-e erősítést, illetve lesznek-e távozóitok?

– Január 10-én kezdünk és edzőpartnereink az Érd, Csepel, III. Kerület, Vecsés és a Diósd csapatai lesznek. Mindenféleképpen szeretnénk erősíteni, mivel meglehetősen szűk a keretünk.

 

Szécsi József