Interjú Híres Gáborral az FC Hatvan vezetőedzőjével

Híres Gábor négyszeres válogatott. Tíz évig a Vasas, majd nyolc éven keresztül az MTK labdarúgója volt. Egy kicsit szomorú amiatt, hogy bár mindkét helyen nagyon hosszú időt töltött el, eddig egyik klubtól sem keresték. Jó edzőnek tartja magát, s valóban, ezt bizonyítják is eddigi eredményei. Jelenleg a második évét tölti a Hatvan mestereként, de volt már edző az NB2-ben is, s ha lehetősége nyílna rá kipróbálná magát egy élvonalbeli együttes trénereként is.

 

Fotó: fchatvan.hu

 

– Az elmúlt bajnokságban a harmadik helyen végeztetek. Miként értétek el ezt a kiugróan jó eredményt?

– Tavaly sem voltak nálunk sztárjátékosok, s most sincsenek. Ha megnézzük a Kazincbarcikát, vagy a tavalyi Kisvárdát, vagy Putnokot, de még folytathatnám a sort, ezek az együttesek NB1-et, másodosztályt megjárt játékosokkal rendelkeznek. Nálunk nincsenek ilyenek, illetve akik vannak azok már nagyon régen játszottak az NB2-ben, s akkor is csak ritkán jutottak szóhoz. Jó csapatjátékunknak köszönhető a harmadik hely. Sokan mondták, hogy a bronzérem ezzel a játékosállománnyal, az első hellyel ér fel. Elképzelhető, hogy igazuk van.

– Ebben az évben a csoportotokba került a Nyíregyháza is.

– Tele van NB1-es, NB2-es játékosokkal. Az utolsó fordulóban került sor az ellenük való mérkőzésre, s ahhoz képest, hogy topcsapat, felvettük velük a versenyt. Jó pár helyzetet kialakítottunk. A mérkőzésünkről készült videót visszanézve, az is látható, hogy több esetben is a hátrányunkra tévedett a játékvezető.  Ki merem jelenteni, hogy annyira nekünk állt a zászló, hogy meg kellett volna nyernünk a mérkőzést, de a futballban persze benne vannak a hibák, és a tévedések is.

– A bajnoki rajt előtt szóba került a feljutás a másodosztályba?

– Természetesen igen. Jó lenne az NB2-ben szerepelni, anyagilag is jobban járna a csapat, de azért a realitás talaján kell maradni, mert az csak egy álom. Persze az álmok azért vannak, hogy beteljesüljenek. Megteszünk mindent érte, de ténykérdés, hogy a csoportunkban szereplő csapatok közül az anyagiak terén az alsó harmadban vagyunk. A költségvetésünk a REAC-éval egyenlő.

– Csak az Önkormányzattól származik az egyesületnek bevétele?

– Igen. Csak az ő segítségükre támaszkodhatunk, pedig Hatvanban nagyon komoly cégek telepedtek le, de vagy csak nagyon kevéssel, vagy egyáltalán nem támogatnak bennünket. Itt van például a Bosch, akik ha segítenének, jó eséllyel pályáznánk az NB2-es tagságra.

– Nagyon rosszul kezdtétek az évet, hiszen az első négy bajnoki meccsből hármat elvesztettetek, s így komoly hátrányba kerültetek vetélytársaitokhoz képest. Mik voltak a rossz rajt okai?

– Nehezen tudtunk hazai pályán gólokat szerezni, s a szerencse sem állt mellénk. Egyik meccsen sem játszottunk igazán rosszul, sokat támadtunk, de nem rúgtuk be a helyzeteket. Az ellenfelek pedig gólt értek el egy-egy ellenakcióból. Ez történt a Cegléd, a Putnok, és a Somoskőújfalu ellen is. A Somos összesen kétszer jött át a térfelünkön és mégis két gólt rúgott. Sajnos nincs igazi góllövő csatárunk. A nyáron elment Kelemen Patrik, és Sárközi Szabolcs. Velük húsz-huszonkét gól távozott. Nem tudtunk a helyükre megfelelő játékosokat igazolni. Szabó Roland sérülten érkezett, s ez idáig nem nagyon tudott segíteni játékával. A Simon Matyi pedig, akitől még várhatnánk gólokat, térdsérülését követően, egy év kihagyás után tért vissza.

– A bajnokság utolsó szakasza viszont rólatok szólt, hiszen zsinórban hat mérkőzést nyertetek, s az utolsó fordulóbeli Nyíregyházától elszenvedett egygólos vereséget sem lehet kudarcként felfogni. Hogyan értékeled ezek alapján az őszi szezont?

– A REAC ellen volt a fordulópont. Ettől kezdve nagyobb figyelmet fordítottunk arra, hogy ne tudjanak minket lekontrázni, s egy kicsit jobban bebiztosítottuk a védekezést, természetesen nem feladva a támadásokat sem. Ez bevált, hiszen a REAC-ot követően hét bajnoki mérkőzésen mindössze három gólt kaptunk, és tizenhármat szereztünk. Ekkorra talán már megértették a játékosok, hogy ez így nem mehet tovább. Sajnos az a probléma továbbra is fennállt, hogy nincs góllövőnk. Hatgólos Ficsor Richárd, de ebből kettőt tizenegyesből ért el, s rajta kívül már csak két- illetve egygólos játékosaink vannak. A csapatból szinte mindenki megpróbálta kivenni a részét a góllövésből, hiszen tízen is betaláltak az ellenfelek hálójába.

– Összességében hogyan értékeled az őszi teljesítményt?

– Abszolút nem vagyok elégedett. Az év első felében nagyon jó lehetőségeket szalasztottunk el. Az is igaz, hogy a második felében viszont taktikailag nagyon sokat fejlődött a csapat. Ekkor már hoztuk az eredményeket. Nyugodt lélekkel kimerem jelenteni, hogy ott a helyünk az első három csapat között, s ott is lennénk, ha megnyerjük a Cegléd, a Somoskőújfalu, és a Putnok elleni hazai mérkőzéseket.

– Hét pont a hátrányotok a talán még feljutó helytől. Képesnek érzed magatokat arra, hogy odaérjetek?

– Elvileg behozható. Hét pont az nem egy akkora hátrány, csak ehhez az kellene, hogy jól tudjunk igazolni. Sajnos anyagi lehetőségeink továbbra is szűkösek, így a nagyon jó játékosokat nem tudjuk megfizetni. Ez egy ördögi kör, melyből valószínűleg nem fogunk tudni kitörni. Megpróbálunk fiatal, tehetséges labdarúgókat leigazolni, bízva abban, hogy nálunk fogják kibontogatni szárnyukat. Arra is számítok, hogy tovább folytatódik majd a csapat taktikai érettsége, és mérkőzés közben játékrendszereket tudunk váltani. Remélem, hogy tavasszal folytatódik az év végi jó szereplés.

– Ha jól emlékszem nemrégiben írtál egy könyvet az edzésmódszerekről.

– Igen. Néhány évvel ezelőtt edzésgyakorlatokat gyűjtöttem össze az amatőr csapatoknál dolgozó edzőknek, és megpróbáltam ezeket csoportba foglalva rendszerezni.

– Mi a véleményed arról, hogy az első osztályú együttesek tartalékcsapatai az NB3-ban szerepelnek? Annakidején ezeket a fiatalokat kölcsönadták, s a Hatvannál is volt jó pár ilyen játékos.

– Két okból is rossz ötletnek tartom a jelenlegi rendszert. Az első, hogy az NB1-es csapatok nem engedik el a fiatal játékosokat, mert nekik is van NB3-as gárdájuk, így a többi együttes nem tud közülük szemezgetni. A fő probléma azonban az, hogy szabad átjárás van az NB1-es és az NB3-as csapatok között, és hetente változik, hogy kit adnak le az NB3-ba. Ha például szünet van a válogatott miatt, akkor általában négy-öt játékos visszajátszik, s így aktuális ellenfelüknek minimális az esélye a győzelemre. Így pedig az NB1-es csapatok komolyan befolyásolhatják a bajnokság kimenetelét. Például a diósgyőri Nikházi Márk, aki a Diósgyőr egyik meghatározó játékosa, pályára lépett ellenünk, s a következő héten persze az élvonalban szerepelt. Akkor már jobb lenne egy külön tartalékbajnokság, s egészségesebb lenne, ha a fiatal játékosokat kölcsönadnák harmadosztályú csapatokhoz. Kivisszük zászlón, hirdetjük, hogy fair play-fair play, s az ilyen intézkedésekkel éppen az ellenkezőjének teremtjük meg a melegágyát. Persze nem haragszom az NB1-es csapatokra. Ők csak élnek a lehetőséggel.

– Mely játékosokat emelnél ki csapatodból, kikkel voltál a leginkább elégedett az ősszel?

– Amit mondok, az inkább a szezon második felére vonatkozik, hiszen az első feléből egy olyan labdarúgót sem tudnék említeni, akinek a teljesítményével egy kicsit is meg lettem volna elégedve. A második részben Gyulay, Katona,  Mundi Zoli, meg a Bárkányi kifejezetten stabilak voltak. Egyenletes, nagyon jó teljesítményt hoztak le. A többiekkel sem voltam annyira elégedetlen, de sokkal több van bennük. A játékosok nagy részében benne maradt a jó forma, de talán majd tavasszal ez kijön.

– Játékosként sokáig a Vasasban rúgtad a labdát, de Verebes mester vezetőedzősége alatt az MTK-val lettél bajnok és válogatott is. Edzői módszereidben van, amit átvettél a legendás Mágustól?

– Verebes zseniális edző volt. Egyike a legnagyobbaknak.

– Mi volt a varázsa? Edzőként visszagondolva, hogyan gondolsz a vele töltött időszakra?

– Értette a futballt. Jó edzéseket tartott, jól állította össze a csapatot, jól meccselt, pszichésen és taktikailag is jól készítette fel a játékosokat. Nagyon fogékony volt a modern dolgokra. Amiben nem volt annyira jó, az a vezetőkkel és újságírókkal való kommunikáció volt. Többször kritizálták is emiatt, s ezt nehezen viselte. Igyekszem sok mindenben követni őt. Ez vonatkozik az edzések felépítésére, ahol kifejezetten a meccs szituációkat gyakoroljuk. Igyekszem kerülni az unalmas gyakorlatokat. Szabó András, Nagy Gábor és Gömöri Ottó személyében amúgy nagyon jó segítőm vannak, András tartja az erőnléti edzéseket. Verebes mester értett a játékosok nyelvén, partnerként kezelte őket, s ezt próbálom én is. Nem kért soha sem olyat a játékosától, amit az nem tud megcsinálni. Kihozta a labdarúgókból a maximumot, s erre törekszem én is. Talán nem is eredménytelenül, hiszen akár Balmazújvárosban, akár Vácott voltam, de itt Hatvanban is nagyon szép eredményeket értünk el, pedig nem voltak sztárjátékosaim. Balmazon például folyamatosan a legjobb négy csapat között voltunk.

– Mikor kezditek meg a felkészülést, és hogyan zajlik majd? Terveztek-e edzőtábort, s meg van-e már, hogy mely csapatokkal játszotok majd edzőmeccset?

– Kevés szabadságot kapnak a játékosok, hiszen február 12-én indul a bajnokság. Január 4-én kezdjük a felkészülést. Öt-hat hetünk lesz. Nyolc edzőmeccset fogunk játszani. Húszas keretünk van, s mindenki lehetőséget kap majd.

Szécsi József