Interjú Csurka Zoltánnal a Diósdi TC vezetőedzőjével

A szezon végén vártak a legnehezebb ellenfelek a Diósd labdarúgóira, akik utolsó négy mérkőzésükből mindösszesen egy pontot tudtak szerezni, s így végül csak a tizedik helyen tudtak pihenőre vonulni. Csurka Zoltán az együttes vezetőedzője válaszolt kérdéseimre.

csurka-zoltan.jpg

Fotó: diosditc.hu

 

– Az előző bajnokságban elért harmadik hely után milyen célokkal vágtak neki ennek az évnek?

– Mindenképpen szeretnénk a tabella első felében végezni. Nagyon sok erős csapat van a csoportban, biztosan nehéz lesz, de megteszünk minden tőlünk telhetőt.

– Hogyan értékeli az őszi szezonban nyújtott teljesítményt?

– Kicsit többet vártam. Hullámzó volt a teljesítményünk. Ez betudható volt annak is, hogy még a bajnokság közben is jött új játékos hozzánk. Tavasszal végig ugyanazzal a kerettel dolgoztunk, ennek is köszönhettünk a jó eredményt. Ez most nem sikerült, emiatt akadozott a csapatjáték.

– Melyik mérkőzéseken játszottak a legjobban?

– A balatonfüredi találkozónk egyértelmű volt, de ezzel sem voltam teljesen elégedett. Igazából egyik meccsen sem nyújtottunk kiemelkedő játékot.

– Mely játékosokkal elégedett a leginkább?

– A tavasszal ellentétben, most ősszel nem volt olyan labdarúgónk, aki szoros meccsen pluszt tudott volna hozzáadni a teljesítményünkhöz. Nem tudok és nem is nagyon szeretnék senkit kiemelni.

– Mely posztokat szeretné megerősíteni? Lesz-e változás a játékoskeretben?

– Természetesen átalakul egy kicsit az állomány. A védelembe mindenképpen szeretnék frissíteni, illetve a középpályára még egy védekező típusú játékos érkezésének örülnék, mert itt kevesen vagyunk, egy sérülés, vagy egy eltiltás jelentős nehézségeket tudna okozni.

– Két mérkőzésen vannak túl a felkészülési időszakból. Milyenek az eddigi tapasztalatai és miként zajlik a további felkészülés?

– Sajnos sérülések és betegségek miatt nagyon kevés játékos áll a rendelkezésemre, emiatt taktikai dolgokat nem is nagyon tudtunk gyakorolni. Az eddigi találkozók csak a fizikai terhelés szempontjából voltak fontosak. Reménykedem benne, hogy hamarosan kiegészül a keret a hiányzókkal, mert akkor már a játékrendszereket is gyakorolni tudjuk.

– Milyen eredménnyel lenne elégedett a bajnokság végén?

– Ebben a mezőnyben óriási eredmény lenne, ha bekerülnénk az első hatba.

Szécsi József