Horváth Kevin könnyen gyökeret vert Dunaújvárosban

Dunaújvárosban bíznak a fiatalokban – és ahogy az eddigi statisztikák mutatják; a játékpercek jó játékkal vannak meghálálva. Kiváló példaként szolgál Dobos Áron esete, aki temérdek lőtt góljának és kiemelkedő teljesítményének köszönhetően már a holland elsőosztályban rúgja a bőrt, de Kercsó Bence és Novák Zsombor is azóta NB2-es csapatban edződik. Mostanában Tóth Ákos és Hompót Dániel az, aki lefelé húzza az átlagéletkort az öltözőben, de a felkészülési mérkőzések alapján úgy tűnik, a 2002-es születésű Kovács Barnabás nevét is ide érdemes sorolnunk. Horváth Kevint nemkülönben, lévén “kétezresként” még mindig fiatalnak számít, mégis rendszeresen a kezdőcsapat tagja, és kiegyensúlyozott teljesítménye által posztjáról igencsak nehezen ingatható. Még ha a jelenlegi posztja nem is az, amelyet az utánpótlásban megszokhatott….

Fotó: Dunaújváros PASE

– Az MTK Akadémiáját elhagyva, 2016 nyarán Dunaújvárosba igazoltál, ahol első körben az U19-es korosztály oszlopos tagja, majd később az elsőcsapat kirobbanthatatlan játékosa voltál – és jelenleg is vagy. Hogy sikerült a felnőttfutballba való beintegrálódás, miként értékeled az utánpótlás és a felnőttszíntér közti különbségeket, illetőleg mennyire volt nehéz felküzdened magad a “nagyok” közé?

– Úgy érzem, jól döntöttem, mikor Dunaújvárosba igazoltam. Egy remek klub, rosszat nem is tudnék mondani. Először csak az edzéseken tartoztam a felnőtt csapathoz, majd azt követően szépen lassan egyre több játékidőt sikerült kiharcolnom. Nehéz volt megszokni a felnőtt foci ritmusát, ugyanis sokkal gyorsabb és fizikálisan erősebb, mint egy korosztályos bajnokság. Fiatalként nehéz oda kerülni egy felnőtt csapat keretéhez. Fel kellett venni a játék ritmusát, és meg kellett szoknom, hogy nem fér bele, ha sok érintővel játszom, de úgy gondolom, hamar beletudtam rázódni a felnőtt légkörbe.

– Ugyan elsődlegesen középpályás voltál, a pálhalmaiaknál rendre bal oldali védőként jutottál szóhoz. Hogy-hogy épp ezen a poszton vettek számításba, valamint hogy érzed magad az új szerepkörben?

– A középpálya tengelyében játszottam mindig. A tavalyi bajnokság első meccsén a balbekkünk sérülést szenvedett és azt mondták, hogy úgy készüljek, hétvégén balbekk leszek. Azóta ezen a poszton jutok szerephez meccsről-meccsre. Jól érzem magam ezen a poszton, bár először furán éreztem magam, hogy az oldalvonal mellett játszom, de úgy gondolom, egész gyorsan megbarátkoztam vele.

– Aztán ebben a pozícióban olyan teljesítményt nyújtottál, hogy egy NB2-es lehetőség is felütötte a fejét…

– Igen, volt NB2-es megkeresésem is, ami jól esik, mert ez is azt mutatja; jó úton járok. Jelen állás szerint azonban úgy érzem, a fejlődésem szempontjából az a legjobb, ha még Dunaújvárosban maradok.

– Vágyódsz vissza a pálya tengelyébe, vagy a továbbiakban is egy újonnan szakavatott bal védőt köszönthetünk személyedben?

– Úgy vélem, a bal védő pozíció ideális számomra és a megkeresések is mutatják, hogy tudok jól teljesíteni ezen poszton. Lehetséges, hogy valamikor újra a pálya tengelyében fogok játszani, de hosszabb távon úgy gondolom, a balbekk pozíciót fogom betölteni.

– Jellemzően az ‘Újváros mindig a tabella első régiójában végzett, de tudtunkkal kimondva-kimondatlanul a feljutás is meg lett fogalmazva célkitűzésként. Mit gondolsz, idén mire lehet képes az együttes?

– Igen, sikerült mindig a tabella elsőfelén végezni. Ám valahogy azt a bizonyos lécet sose tudtuk átugrani. Idén úgy gondolom, képes lehet a csapat ennek megugrására, de ehhez még nagyon sok munka szükségeltetik. A felkészülési időszak alapján úgy hiszem, hogy ez teljességgel lehetséges és megvalósítható.

Fotó: Dunaújváros PASE

– Mit vársz magadtól egyénileg, milyen célokat állítottál fel saját magad elé rövidtávon, az idei szezonra nézve?

– Az idei szezonban szeretnék minél több meccsen pályára lépni és igyekszem átlagon felül teljesíteni a meccseken. Ha ez megvan, akkor talán lesz is lehetőség a szintlépésre – lehetőleg újvárosi színekben!

Horváth Kevinnek ezúton szeretnénk céljainak eléréséhez sok sikert kívánni és további eredményes időszakot piros-fehérben!

Nyúl Krisztián

Be the first to comment

Leave a Reply