Győzelem a Dunaújváros, döntetlen a Szigetszentmiklós ellen. Interjú Sárközi Norberttel az FC Dabas játékosával

– Ha jól tudom éppen Dunaújvárosból kerültél Dabasra. Másképpen készültél erre a meccsre?

– Dunaújváros után még voltam félévet a Csíkszeredában, onnan érkeztem Dabasra. Ugyan úgy készültem, mint a többi bajnokira, de persze teljesen más érzésekkel lép ilyenkor pályára az ember.

– A kieséstől veszélyeztetve különösen fontos volt számotokra ez a győzelem. Milyen volt a mérkőzés képe? Mely csapatnak volt több helyzete?

– Jelenlegi helyzetünkben minden pontnak nagy jelentősége van, de az hogy egy negyedik helyezett csapat otthonában tudtunk nyerni, az tényleg különösen fontos volt. Az Újváros többet birtokolta a labdát és ez a második félidőre még inkább igaz volt. Mindezek ellenére igazán nagy helyzetet nem tudtak kialakítani. Összességében nekünk volt több és nagyobb lehetőségünk.

– Te szerezted csapatod második találatát. Hogyan estek a gólok?

– Az első gólnál egy oldalról belőtt labdát Csordás Simon értékesített kapásból. A második találat pedig szögletből egy fejes után született.

– Melyik poszton jutottál szóhoz és milyen feladatot kaptál?

– Védekező középpályásként játszottam a mérkőzésen, a fő feladatom pedig az volt, hogy a középpályán és a védelem előtt segítsem a csapatot védekezésben.

– Hogyan látod csapatod bennmaradási esélyeit a bravúrgyőzelem után?

– 5 mérkőzésünk volt idén, 1 vereség az első fordulóban, azóta pedig nem szenvedtünk vereséget és mindössze 2 gólt kaptunk. Két bravúrt is sikerült elérnünk a mostani dunaújvárosi és az az előtti Szigetszentmiklós elleni mérkőzésen, ahol döntetlent értünk el, az akkor meg első helyen álló csapat ellen. Úgy gondolom, hogy ha ezt a javuló formánkat meg tudjuk tartani, akkor nem lehet probléma a bennmaradást illetően. 

Szécsi József