Feltámadt a kaposvári labdarúgás. Interjú Házi László vezetőedzővel

Hosszú éveken keresztül stabil első osztályú csapata volt a Kaposvári Rákóczinak, melynek az élvonalban a hatodik hely volt a legjobb eredménye.  2014. évben aztán kiestek az NB1-ből, majd 2015. évben kipottyantak az NB2-ből is. Tavaly nyáron már olyannyira nagy volt a baj, hogy az NB3-as licenszet sem kapták meg, így a megszűnés réme fenyegetett. Szerencsére voltak olyan emberek Kaposváron, akik összefogtak, s újra indulhatott az építkezés, melynek idén nyárra meglett az eredménye, hiszen bajnoki címet szereztek a Somogy megyei I. osztályban, majd sikerrel vették az Ibrány elleni osztályozót is. Kaposvár visszakerülhetett Magyarország futballtérképére. Szurkolói augusztustól ismét NB-s meccsekre járhatnak.

– Négy év alatt a negyedik bajnoki osztályban indulnak. Hogyan élték meg az elmúlt időszakot?

– Nagyon fájó és csalódásokkal teli volt az a két év, amíg eljutott odáig a klub, hogy azt kelljen mondani itt a vége, kezdődjön egy új jövő. A játékosok többsége azt sem tudta, hogy most mi legyen. Segítséget kaptunk, s a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia égisze alatt tiszta lapokkal elindulhattunk a Somogy megyei I. osztályban. A bajnoki rajt előtt tíz nappal kezdtük el a felkészülést. Az első edzésen hét játékosunk volt. Szóval valóban a semmiből kellett egy olyan csapatot összerakni, mely bajnokságot kellett, hogy nyerjen.

– A Somogy megyei bajnokságot nem önökre szabták, 32 meccsből 29-et megnyertek, lőttek 181 gólt, miközben csak 12-őt kaptak. Milyen tanulságai voltak ennek az évnek?

– Végül is sikerült összehoznunk egy ütőképes csapatot, melynek a célja az NB3-ba jutás volt. Idővel körvonalazódott, hogy nagy a fölényünk az ellenfelekkel szemben, ami normális is, hiszen más célok voltak kitűzve. Próbáltunk minden meccsen a maximumot kihozni magunkból. Úgy fogalmaznék, hogy az NB3-ra készülve egy jó felkészülési évnek szántuk.

– Mely játékosok teljesítettek a legjobban?

– Nem szeretnék egyénileg senkit sem kiemelni, hiszen ez csapatjáték. Mindenki megtette a maximumot persze ki-ki a maga szintjen ahhoz, hogy eddig eljutottunk. Ezért köszönet minden egyes embernek, aki tett érte. Nagyon hálásak vagyunk.

– Milyen célokkal vágnak neki a harmadosztálynak?

– Céljaink a harmadik vonalban sem változnak. Szeretnénk egy éven belül ismét osztályt váltani. Azzal a kitétellel, hogy ha esetleg az első évben nem sikerülne, a következő évben ez kötelező lesz számunkra.

– Milyen változások lesznek a játékosállományban, van-e már valami konkrétum?

– Szeretnénk megerősíteni a keretet. Már csak azért is, mert kevesen vagyunk. Jó lenne, ha minden poszton két bevethető játékosunk lenne. Ez nagy feladat, de próbáljuk megtalálni a nekünk megfelelőket. Jelen pillanatban már két új érkezőről tudok beszámolni: Kollega Krisztián, aki kaposvári kötődésű játékos, valamint Horváth Attila, aki somogyi születésű. Szeretnénk még igazolni, de a csapat gerince adott.

– Elkezdték már a felkészülést? Hogyan alakul a program?

– Július negyedikén kezdünk, hiszen az osztályozó miatt elhúzódott a szezon. Két hét pihenő pedig kell a játékosoknak. Nagyjából összeállt a program a rajtig. Öt hét alatt szeretnénk hat-hét mérkőzést játszani. Valószínű, hogy egyhetes edzőtábor is színesíti a felkészülést. Reméljük sikeres lesz és újra örülhetünk majd az év végén.

Szécsi József