Ez a győzelem óriási önbizalmat fog adni az egész csapatnak. Interjú Szabó Richárddal

A Mosonmagyaróvár legyőzésével megmutatta a Tatabánya, hogy igenis érdemes a hazai bázisból meríteni, hiszen nem feltétlenül rosszabbak a magyar játékosok. Szabó Richárd, aki a mérkőzés mindkét gólját szerezte válaszolt kérdéseinkre.

 

szabo-richard.jpg

 

– Szerintem sokan felkapták a fejüket arra a hírre, hogy legyőztétek a Mosonmagyaróvárt, mely a Nyugati csoport egyik legerősebb együttese. Milyen volt a mérkőzés? Mely csapatnak volt több helyzete?

– Az első félidőben a vendég Mosonmagyaróvárnak volt több lehetősége és néhányszor csak szerencsével úsztuk meg, hogy vezetést szerezzenek. A második félidőben már főként mezőnyjáték folyt és miután sikerült tíz percen belül betalálnunk ellenfelünk hálójába már nem tudtak megújulni a vendégek. Egy nagyon szervezett és erős csapatot tudtunk megverni.

– Mindkét találatot te szerezted. Felelevenítenéd hogyan történt?

– Az elsőre tisztán emlékszem, hiszen nem sűrűn sikerül egy futballistának ilyen gólt szereznie. Kaptam egy remek labdát a bal szélen, egy az egyben rávezettem a védőre aztán befelé toltam és a tizenhatos sarkáról nagyon jól eltaláltam,  kilőttem a hosszú felső sarkot. A második hasonló volt az elsőhöz, szintúgy kaptam egy labdát a baloldalon, csináltam egy lövő cselt kifelé a bal lábamra, így a védőt leráztam magamról, utána pedig laposan begurítottam a rövid sarokba. smiley

– Az edzőváltás óta mindkét meccseteket megnyertétek. Miközben visszatértek a magyar játékosok a kezdőcsapatba. Mi az, ami még megváltozott?

– Talán a csapatért való küzdést emelném ki és a lelkesedést azokban a játékosokban, akik eddig nélkülözve voltak. És ugye szoktak mondani, aki tesz érte annak szerencséje is lesz.

– Idén már lecsúsztatok róla, hogy feljussatok a másodosztályba, de úgy vélem, hogy erre a társaságra lehet építeni. A tulajdonos változtatott a feltételeken és a célokon?

– Igen ezt így gondoljak a vezetők is. Szeretnék, hogy ha az eddig nélkülözött játékosok az elkövetkezendő fordulókban visszanyernék a meccs ritmusukat, mert a következő bajnokságban rájuk építenének. Jövőre mindenképpen szeretne visszajutni a Tatabánya az NB2-be.

– Öt meccsetek van hátra a bajnokságból. Milyen eredménnyel lennél elégedett a bajnokság végén?

– Ez a győzelem óriási önbizalmat fog adni az egész csapatnak, így bízom benne, hogy a hátralevő öt mérkőzést le tudjuk hozni vereség nélkül, de tisztában vagyunk azzal, hogy egyik meccs sem lesz könnyű.

Szécsi József