Elek Norbert többet vár a Hajdúböszörménytől, mint a bennmaradás

Remek eredményt ért el a hétvégén a Hajdúböszörményi TE, hiszen legyőzte a nyáron jól erősítő Jászberényi FC együttesét. Elek Norbert vezetőedzővel beszélgettünk.

 

elek-norbert-269x300.jpg

Fotó: www.putnokfc.hu

 

– Hajdú-Bihar megye bajnokaként újoncok az NB3-ban. Hogy sikerült a nyári felkészülés?

– Az elmúlt négy forduló után úgy gondolom kijelenthető, hogy jól sikerült a hathetes felkészülés, melynek során egyhetes edzőtábort is be tudtunk iktatni a helyi fürdő területén.

– Történt-e a nyáron jelentős változás a játékosállományukban?

– Igen történt, de a megfelelő szereplés érdekében szükséges volt. Elsősorban a védelem és a kapusposzt megerősítése volt a fő célunk. Jöttek rutinosabb játékosok, de igazoltunk fiatal tehetséges fiúkat is.

– Milyen célokkal vágtak neki a pontvadászatnak?

– Újonc csapatnál cél a bennmaradás. Én azért többet várok a csapattól.

– Az eddigi eredmények figyelemreméltóak, négy mérkőzésből két győzelem, egy döntetlen, egy vereség. Hogyan értékeli ezeket a találkozókat?

– Hosszú még a bajnokság, jól sikerült a rajtunk, de vannak dolgok, amikben sokat kell fejlődni.

Elsősorban miben különbözik az NB3 a megye 1-től? Milyen tényezőknél érezni elsősorban a váltást?

– Először is gyorsabb a játék, nincs annyi idő egy játékhelyzet megoldására, mint a megyei bajnokságban. A másik dolog hogy itt már a taktika nagyobb szerepet kap, szervezettebbek a csapatok.

– Az elmúlt hétvégén a Jászberényi FC, az egyik bajnokesélyes legyőzésével a forduló talán legnagyobb meglepetését okozták. Milyen volt a meccs képe? Melyik együttesnek volt több helyzete?

– Jó iramú mérkőzés volt. Sikerült megszerezni a vezetést a meccs elején. Voltak az ellenfélnek is nagy helyzetei, de nekünk is volt lehetőségünk a gólszerzésre különösen a második félidőben.

 

hajduboszormenyi-te.jpg

Fotó: Horváth Tamás

 

– Hogyan esett a gól?

– Baloldalon a védők mögé beívelt labdát Benke vezette a kapusra és nagy erővel lőtte a hálóba.

– Mely játékosok azok, akik a húzóemberei a csapatnak?

– Legnagyobb erényünk hogy igazi csapat vagyunk. Jó az öltözőben és az edzéseken is a hangulat. A mérkőzéseken pedig mindenki alázattal teszi a dolgát. Természetesen vannak meghatározó játékosok, mint Nagy Péter, Kovács Gergő, Jeremiás Gergő, Benke Norbi, Barzsó Attila.

– A hétvégén egy újabb nagyhal, a Tiszaújváros otthonába látogatnak. Hogyan készülnek, és mire számít ezen az összecsapáson?

– A megszokott módon készülünk. A Tiszaújváros jó csapat lett idén, nehéz mérkőzésre számítok, de mindent megteszünk a győzelemért. 

Szécsi József