Elek Norbert önként adta át a Hajdúböszörmény kispadját

– A téli szünet után egy győzelem mellett két döntetlent értek el, ezzel szemben viszont háromszor vereséget szenvedtek. Milyen problémákkal kellett megküzdenie és miként értékeli ezt az időszakot?
– Jobb kezdésre számítottam. Rögtön az első mérkőzésen kikaptunk az egyik riválisunktól, majd nyertünk a Putnok ellen és sikerült pontot szereznünk Jászberényben és a Tiszaújváros ellen, ami jó is lenne, de a mi helyzetünkben nem sokat érnek a döntetlenek. A következő két fordulóban fájó vereségek jöttek és nagyon nehéz helyzetbe sodortuk magunkat. A kritikus pillanatokban rossz döntéseket hoztunk, görcsössé vált a játékunk, amikor hátrányba kerültünk. Kikaptunk azoktól a csapatoktól, akikkel harcoltunk a bennmaradásért.
– Ki kezdeményezte az edzőváltást?
– Én döntöttem úgy, hogy átadom a helyemet másnak. Hátra volt még tíz forduló, úgy éreztem egy másik edző új impulzusokat adhat a csapatnak. Tiszta lelkiismerettel hagytam ott a kispadot, bárkinek a szemébe tudok nézni.
– Ki lett az utódja?
– A pályaedző Kis Antal vette át a munkát.

–  Jelenleg mivel foglalkozik, s miként tervezi a jövőjét?

– Próbálok minél több időt a családdal tölteni. Jelenleg házfelújítási munkálatok folynak nálunk, igyekszem kivenni a részem belőle. Szeretnék továbbra is edzőként dolgozni. Meglátjuk, nyáron mit hoz az élet.

– Hogyan látja a Keleti csoport erőviszonyait?
– Kiegyensúlyozott csoport, nincsenek lefutott meccsek. A bajnoki cím megszerzésére a Kazincbarcika a legesélyesebb. Azt, hogy kik fognak kiesni lehetetlen megjósolni, nagyon szoros az alsóház.

Szécsi József