Az apjára ütött. Interjú Igor Nyicsenkoval

A kétszeres magyar bajnok, s emellett gólkirály Igor Nicsenko, jelenleg a Jászberényi FC vezetőedzője. Néhány éve már Igor nevű fia is hazánkban játszik, s nem is rosszul. A hétvégén kétszer is betalált a Hatvan hálójába, mellyel felkerült a góllövőlista élmezőnyébe. A fiatal labdarúgót kérdeztük a találkozóról.

– Két nagyon nehéz mérkőzéssel nyitottátok a tavaszi szezont. Már a Kazincbarcika ellen is remekül helytálltatok, s nem sok hiányzott a pontszerzésetekhez. A mostani siker után egyértelműnek tűnik, hogy jól sikerült a felkészülésetek. Milyen volt a mérkőzés képe? Mely csapat támadott többet, kinek volt több helyzete?
– Taktikailag nagyjából betartottuk az edzői utasításokat. Már a saját térfelén letámadtuk ellenfelünket, és hátul is stabilak voltunk, ezáltal kevés alkalma adódott a Hatvannak arra, hogy eljusson a kapunkig. Többet birtokoltuk a labdát, és veszélyesebbek voltunk támadásban is.
– Mindkétszer te találtál az ellenfél hálójába. Hogyan estek a gólok?
– Az elsőnél Lukács Ricsi beadására érkeztem, azonnal továbbítottam a kapuba. A másodiknál Ludasi Martin lepasszolta ziccerbe, én meg tovább passzoltam a kapuba.
– Édesapád kitűnő labdarúgó volt, s azt mondják, hogy nagyon sok mindenben hasonlítasz rá. Már nyolc gólnál jársz a bajnokságban, ez lehet az eddigi legeredményesebb éved hazánkban. Milyen céljaid vannak a labdarúgásban?
– Édesapám nagy tehetséggel rendelkezik a fociban. Magamról pedig annyit, hogy ki szeretném hozni a bennem lévő maximumot.
– Hogyan látod a Keleti csoport erőviszonyait? Mely csapatok juthatnak fel majd a másodosztályba, s hányadik helyen végezhet a Jászberény?
– Szerintem a Keleti csoport a legerősebb a harmadosztályban. A csoport legjobbjai, a Nyíregyháza, a Cegléd, és a Kazinbarcika olyan szintet képviselnek melyhez talán csak a Győri ETO fogható az egész NB3-ban.

Szécsi József