A télen komoly változások történtek a Tintahalaknál. Végh László volt a beszélgetőtársunk


Ebben a bajnoki évben átkerültetek a Nyugati csoportból a Középbe. Látsz érdemi különbséget a két csoport között?

– Nem fogok tudni érdemi választ adni a kérdésre, és egy kis kitérővel kezdem, bocs! Az első NB3-as szezonunkban minden új volt, ellenfeleink egy részét csupán hallomásból ismertük, jelentős többségüket még úgy sem. Egy biztos: friss feljutóként azonnal érezhettük, hogy Budapest akkori legjobb „megyei” csapataként egy teljesen más kávéházba kerültünk, kiemelten a működ(tet)és hátterét és a játék intenzitását illetően. Olyan erőpróba várt ránk, amelyet nem tudtunk előre modellezni, különösen úgy, hogy a Budapest Bajnokságot megnyert keretünk jelentős része lecserélődött. Emiatt nem is volt számunkra jelentősége annak, hogy melyik csoportba kerültünk – örültünk, hogy itt vagyunk! Azt, hogy ez az osztály teljesen más, mint a „blasz egy”, teljesen egyértelművé tette, hogy annak ellenére, hogy játékosaink minden meccsünkön a legjobbjukat igyekeztek nyújtani, ez a visszalépések és kizárások után lett csak elég az osztályban maradásunkhoz.

A csoportba sorolás kérdése persze több alkalommal is felmerült bennünk az év során. Mindkét eddigi szezonunk után az volt az álláspontunk, hogy inkább maradnánk a Nyugati csoportban, mert már van képünk az ottani mezőnyről, és ez egy értékes kiinduló pont. A stabilitásra próbáltunk tehát építeni ebből a szempontból, és a 2019. júniusában záruló pontvadászatot végül a 10. helyen zártuk. Mondhatom, hogy ez a helyezés felülmúlta elképzeléseinket és elvárásainkat. (Ez utóbbiakról egy kiegészítés: sportszakmai szempontból nekünk mindig az a célunk, hogy az előző idényhez képest jobban szerepeljünk.)

2019-ben átsorolt bennünket a Szövetség középre. Szervezési szempontból ez egy egyszerűbb helyzetet teremtett, hiszen számos ellenfelünk budapesti, vagy Budapest környéki (mondjuk ebben nincs jelentős változás a tavalyi helyzethez képest), abban viszont igen, hogy csupán a három baranyai csapathoz való utazás ró ránk nagyobb logisztikai terhet.

Igaz ugyanakkor az is, hogy mivel új helyzetbe kerültünk, az ismeretlen kihívása, a helyzet újdonsága is nehezebb feladat elé állított.

Ha az ellenfeleinkre vetünk egy pillantást, remek csapatokat tudunk felsorolni. Ebben a csoportban szerepel, véleményem szerint, a teljes hazai mezőny legjobb NB3-as gárdája, a PMFC, kiemelkedő szakmai és akadémiai háttérrel. Szintén egy osztályban szereplünk az egyik legdinamikusabban fejlődő magyarországi város, Kecskemét csapatával, akik „ernyője” alatt ugyancsak egy jól működő utánpótlásműhely is megtalálható. Megyeszékhelyként Szekszárd, korábbi múltjára büszkén építve Dunaújváros ugyancsak az ellenfeleink között találhatók. Végül hadd említsem meg a felnőtt és utánpótlás futball közötti híd szerepét betöltő Honvéd-MFA csapatát, erős, stabil háttérrel. Elnézve ezt a névsort, és gondolva azokra is, akiket név szerint ugyan nem említettem, de szilárd, évek óta fenntartott és jól menedzselt NB3-as klubokként vannak jelen a mezőnyben, azt kell, hogy mondjam, hogy nem érzem ezt a Közép csoportot gyengébbnek, mint a tavalyi Nyugati csoportot. Ezt őszi eredményeink is alátámasztják.

A 13. helyről vonultatok pihenőre. Miként értékeled a csapat szereplését?

– Az előző kérdésre adott válaszom részben már érintette ezt. A lényeg: jelenleg még nem értük el a célunkat, de van rá esélyünk, hogy ezt megtegyük. Ehhez persze egy magabiztos, stabil tavaszi szereplésre lesz szükségünk.

Visszatekintve az őszre: voltak szép és fájó emlékeink egyaránt, összességében így hiányérzettel vonultunk pihenőre. A megszerzett pontok tekintetében, és a játékunkat illetően egyaránt. Egyrészt volt az ősszel négy olyan találkozónk, amelyeken a 90. perc után vesztettünk pontot, vagy pontokat. Legalább hat pont csúszott így ki a kezünk közül, amelyek most hiányoznak, de bízunk abban, hogy a végén nem fognak. Másrészt a játékunk még nem minden esetben mutatta azt a képet, amit szerettünk volna, ebben érdemi változást remélünk.

Fotó: www.veszpremfoci.hu

– Két győzelemmel kezdtétek a szezont, de ezt követően nagyon vegyes eredményeket értetek el. Volt 11-0-s vereség a Honvéd tartalékoktól, de ugyanennyire megrázó lehetett az újonc Kelen ellen 7-0-ra elveszített mérkőzés. Ugyanakkor viszont 3-1-re legyőztétek az ezüstérmes Szentlőrincet. Mi lehet a magyarázata a szélsőséges szereplésnek?

– Ha egy szóval szeretnék válaszolni: a teljes stabilitás hiánya. Szélsőséges szereplésünkben biztosan szerepet játszott, hogy vezetőedzőnk az ötödik forduló után itt hagyott bennünket. A két méretes zakó nagyon furcsa helyzet elé állított, de figyelemre méltó, hogy a csapatnak amellett, hogy két arca van, van tartása is. De a kétarcúság magában foglalja a szélsőséges szereplés lehetőségét. Fel tudott ugyanakkor a csapat állni olyan pofonok után, amelyek megrendítő erővel érkeztek…, és el tudta venni az ősszel kiválóan szereplő Szentlőrinc veretlenségét, azaz a fiúk megmutatták, hogy képesek jó teljesítményre. És ez a tavaszra nézve bizakodásra ad okot.

Végül önkritikusan el kell ismernem, hogy a csapat hátterében történő változásokhoz kötődő bizonytalanság is szerepet játszhatott a szélsőséges eredmények megszületésében. Nem tudtuk kellő hatékonysággal és időben menedzselni valamennyi változást, és ez valószínűleg kihatott a pályán nyújtott teljesítményre.

– Miskei Attila vezetőedző irányításával kezdtétek az évet, aki az ötödik forduló után távozott. Mennyire viselte ez meg a csapatot?

– Szerintem nagyon. Azt kell, hogy mondjam, hogy a csúnya őszi vereségek mellett talán Attila „elvesztése” volt a legfájóbb számomra. Amikor ő hozzánk került, nagyon rövid idő alatt, a helyzetet és a rendelkezésére álló erőforrásokat kiválóan felmérve, segítőivel egy sikeres közösséget formált a csapatból. A jó évkezdet ennek is volt köszönhető. Véleményem szerint távozása megviselte a csapatot azért is, mert ő remek motivációs bázissal tudta kezelni fiatal, NB-s felnőtt tapasztalatokkal csak mérsékelten rendelkező gárdánkat, a csapat elfogadta őt.

(Most Feczkó Tamás diósgyőri stábjában kamatoztatja közösségformáló erejét és látja el edzői feladatait, és mi büszkék vagyunk arra, hogy tőlünk került a DVTK-hoz.)

– A tél folyamán különböző változásokról lehetett hallani a csapat kapcsán. Milyen konkrétumokról tudsz beszámolni?

– Nos, talán ez a legfontosabb, erre adom a legbővebb választ. A helyzet az, hogy minden téren változás állt be a csapat életében. A klub (kft.) vezetőségében, a csapat szakmai irányításában és stábjában, valamint a játékoskeretben.

A szervezeti keretekkel kezdem.

Amikor 2001. tavaszán, létezésünk első hivatalos, de még versenyen kívül teljesített félszezonját lezártuk, még kósza gondolatként sem merült fel bennünk, hogy valaha erre a szintre jutunk, ahol most vagyunk. Fontos volt számunkra természetesen, hogy jó eredményeket érjünk el, de az is, hogy sportolóink mindezt egy kiváló közösség keretén belül érhessék el. (Megjegyzem, ez a cél most sem változott.)

A 18 éves közös munkánk során Strebek Marcival sok mindent alárendeltünk a sikeres klub működtetésének. Az NB3-as működés kihívásai azonban eljuttattak bennünket teljesítőképességünk határáig. Láttuk, hogy a klubot, a csapatot a 2019-20-as bajnoki szezonban már nem fogjuk tudni a szándékaink szerinti módon működtetni. Sem a szervezést, sem az anyagiakat illetően. Mindkettőnk főállásunk mellett, önkéntes szerepvállalóként vagyunk, voltunk jelen a csapat mellett, terheinket már nem tudtuk tovább hordozni. Beláttuk azt is, hogy létezésünk és működésünk egyik kritikus sikertényezője, az amatőr lét romantikája, az NB3-ban már nem, vagy csak aránytalan áldozatok mellett lehet jelen. Kerestük a kiutat, néhány sarokpontot meghatározva, amelyek közül most hármat emelek ki.

Az egyik ilyen volt az, hogy nemet mondtunk arra, hogy visszalépjünk. Mindig az volt az álláspontunk, hogy a csapat (legalább) abban az osztályban kell, hogy szerepeljen, amelybe a pályán elért eredményei alapján besorolást nyert. A tavalyi 10. hely megkérdőjelezhetetlenné tette számunkra, hogy akarunk-e az osztályban maradni.

A másik, hogy egy új, a fenntarthatóságot jobban biztosító klubmodell mentén hozzunk döntést bármilyen változ(tat)ásról. Beleértve azt, hogy a felnőtt csapat és utánpótlása akkor tud a mi szintünkön egy ilyen modellben optimálisan együttműködni, ha a klub vezetői a versenyeztetés teljes spektrumát átlátják és irányítják.

A harmadik, hogy tisztán meghatározzuk azt, mi az, amit 2019. július elseje után felelősségteljesen meg tudunk tenni a csapatért, és mi az, amit nem.

Mindezeket szem előtt tartva határoztunk arról, hogy kivel, kikkel és milyen működési keretek között folytatjuk tevékenységünket. A változások érintették stratégiánkat és erőforrásainkat, amelyeket egy már kialakult vezetői stílus mentén menedzsel(t) az új vezetőség.

Az új struktúrában ebben a bajnoki évben érdemi döntést Marcival már nem hoztunk. (És ez igaz a sportszervezet korábbi valamennyi tulajdonosára.) A pályán és azon kívül nyújtott teljesítményünkre már nincs érdemi ráhatásunk a döntéshozatal szintjén, nem hoztunk és hozunk döntéseket sem a játékosokat, sem a stábot érintően. A 2001. tavaszán megkezdett, a „Halak”-kal íródó közös történetünk egy fejezete 18 teljes és egy fél szezont követően lezárult.

(Itt ragadom meg az alkalmat arra, hogy megköszönjem mindazoknak, akik eddig kulcsszerepet töltöttek be a működtetésben, de a jövőben ezt már nem teszik. Azokat emeltem ki, akik mindezt hosszú éveken át tették, a Halak ikonikus alakjaiként: Medgyesi Zoltán, Dr. Strebek Tibor és felesége, Judit, Hajdu Imre és Márics Péter.)

Az azonban továbbra is igaz, hogy a döntések meghozatalához igyekszünk a lehető legnagyobb támogatást megadni sportvállalkozásunk irányítóinak, mindazon kérdésekben, amelyekben kikérik véleményünket.

A csapattól érzelmileg nem tudunk és nem szeretnénk elszakadni, de a futballra, a klub építésére fordítandó energiáinkat jórészt sporttelepünk üzemeltetésére igyekszünk fordítani. Hiszünk abban, hogy a professzionális háttérrel rendelkező, és a sportszervezet ilyen jellegű működtetésében már tapasztalatokkal rendelkező menedzsment, ha más utakon is, de hasonló sikerességgel fogja működtetni a THSE-Szabadkikötő gárdáját.

A stábban bekövetkezett változások Miskei Attila távozásával megtörténtek. A csapat szakmai munkáját Kenyó Zoltán irányítja, segítői: Balogh Barnabás, Balogh Ferenc, Disztl Péter (ő 2020 januárjától), Horváth Mihály Imre, és Suskó Ferenc.

Jelentős változáson ment át keretünk. Távozott Balogh Dominik (1908 SZAC), Földi Máté (Gyöngyös), Gál Szabolcs (Vecsés), Gere Zoltán (Kozármisleny), Markos Marcell (Honvéd-MFA), Sásdi Dominik (Pénzügyőr), Tóth Bálint (Balassagyarmat), Tóth Henrik (Bag).

Érkezőink: Bruckner András Gergely (Gázgyár), Gál Benedek (Ózd), Lajkó Csanád (Kazincbarcika), Németh Attila István (ÚBV), Papp Ákos (Csep-Gól), Papp Dániel Ferenc (Dunakeszi), Pető Brúnó (Fehérvár FC Kft.), Ritzl Bence Levente (Balatonlelle), Sófalvi Norbert (Pénzügyőr), Vass Máté (Budafok), Wágner Richárd József (BKV-Előre)

A keret kialakításának főbb szempontjait a stáb határozta meg, a változások egy fiatalokra alapozó, de a rutint is kiaknázó csapat felépítését célozzák. Fiataljaink között saját utánpótlásunk kiemelkedő tehetségeire is szeretettel számítunk, ez a mi utunk!

Köszönjük mindazon játékosainknak, akik most elköszöntek tőlünk, hogy velünk voltak, és sokat tettek a csapat sikeréért. Legyen eredményes pályafutásuk, 2020. tavaszán és utána egyaránt!

– Miként zajlott a felkészülés? Hol és milyen formában készültetek?

– Felkészülésünket már január elején megkezdtük, hosszú és fáradtságos út áll a fiúk mögött. Fontos volt, hogy a megszokottnál hosszabb legyen a felkészülés azért is, mert sok új játékossal dolgozik együtt a stáb. Az a stáb, amely megtett mindent annak érdekében, hogy biztosítsa a felkészülés körülményeit. A csapat edzéseit a Kánai úton tartotta, a programot egy edzőtábor zárta Sárváron illetve Bükfürdőn.

A felkészülési programunkat már ami a meccseket illeti, részben „készen kaptuk”, mert több olyan csapattal is megmérkőztünk, akiket ősszel mi láttunk vendégül. NB3-as és megyei/budapesti első osztályú csapatok elleni találkozó szerepeltek programunkban, és megmérkőztünk a Vasas U19-es gárdájával is.

A felkészülésről tényszerűen én ennyit tudok, a program értékelése egyrészt nem feladatom, másrészt az előttünk álló utolsó hét feladatai közé tartozik.

Szécsi József

Be the first to comment

Leave a Reply