A saját kezünkben van a sorsunk. Interjú Berkó Ádámmal a Dorogi FC védőjével

Fogynak a mérkőzések, s a Dorogi FC még mindig feljutó pozícióban van. A jó szereplés egyik oka a stabil védekezés, hiszen 630 perce nem kaptak gólt. Berkó Ádámot, a csapat egyik stabil pontját kérdeztük.

 

berko-david-dorog.jpg

 

– A tavaszi szezon eddigi tíz mérkőzésén mindössze két gólt kaptatok, s a legutóbbi hét találkozón érintetlen maradt a hálótok. Mi ennek az oka?

– Elsősorban a csapat védekezésének köszönhető, plusz kiemelném, hogy hátul mindig ki tudjuk egészíteni egymást és többnyire az ellenfelek a kapu előteréig jutnak csak el, de ha mégis, akkor a kapusaink bravúrjai segítenek a csapaton.

 – A hétvégén a Csepel ellen 3-0-ra nyertetek. Valóban ennyire sima volt a meccs?

– Simának nem nevezném, mert a futballban bármikor bármi megtörténhet, sose mehetsz biztosra, de hozzátartozik a mérkőzéshez, hogy a 3 rúgott gólon felül is számtalan 100%-os lehetőséget dolgoztunk ki és végig nagy mezőnyfölényben játszottunk. 

– Ellenfeleteknek is voltak helyzetei?

– Nem emlékszem egy helyzetre sem, talán egy kisodródott szögből az alapvonal mellől leadott lövésük volt, ami veszélyesnek tűnhetett, plusz egy vagy két lehetőségük lehetett volna, de az utolsó pillanatban valaki mindig közbe tudott avatkozni. Többnyire az ellenfél térfelén folyt a játék.

– Hogyan estek góljaitok?

– Az első gól: egy szöglet után ketten is bele tudtunk érni a röviden, és a hosszún érkező Perovic Dávid egyből a kapuba tudta bombázni a labdát. A második gólunk előtt egy pontrúgást az ellenfél kifejelt a 16-os előteréből, de a visszatámadásból szerzett labdát egyből középre ívelték és egy kis kavarodás után Hauser Dániel a kapussal szemben állva elgurította mellette a labdát. A harmadik gólunknál Mészáros Áron az ellenfél térfelén szerzett labdát. Sitku Illésnek felpasszolta, ő pedig a védelemre ráfordulva továbbította a labdát Szedlár Zolinak, aki a kapussal szemben állva higgadtan elpasszolta a labdát a jobb alsó sarokba.

– Januárban kitüntetést kaptál abból az alkalomból, hogy te lettél a felnőtt csapat legszorgalmasabb játékosa. Milyen céljaid vannak a labdarúgásban?

– A rövidtávú céljaim közé tartozik a csapattal az nb2-be való feljutás, plusz utána az Nb2-ben is folyamatosan kezdőként játszani és tovább fejlődni. A hosszú távú céljaim közé tartozik, mint gondolom minden labdarugónak, az NB1-ben való bemutatkozás.

– Jelenleg feljutó helyen álltok, s már csak hat meccsetek van hátra a bajnokságból. Nagyon komoly dolog lenne dobogós helyen végezni ebben a kifejezetten erős mezőnyben. Hogyan látod esélyeiteket?

– A dobogó önmagában nem jelentené a feljutást, ha a Mosonmagyaróvár és a Győr előttünk végezne, de ilyen nem fordulhat elő. Az esélyeinket jónak látom, mert a Győrt 6 ponttal megelőzzük, a Mosonmagyaróvár pedig 1 ponttal előttünk áll a tabellán. Ugyan egy mérkőzéssel többet játszottunk mindkét csapatnál, de ez nem jelent semmit, esetleg annyit, hogy a Győr előtt még lélektani előnyben is vagyunk, hiszen nekik innentől kezdve minden meccsüket meg kéne nyerniük.  Nekünk pedig a saját kezünkben van a sorsunk. Ha az elkövetkező mérkőzéseken is 100%-ot nyújtunk, és védekezésünk továbbra is ilyen marad, plusz elől mindig tudunk gólt-gólokat rúgni, akkor meglesz a feljutás.

– Vállalnátok a másodosztályt?

– Természetesen! Az előzőekben már említettem az NB2-öt, ez nem csak az én célom, hanem mindenkié. A csapat azért harcol, hogy egy osztállyal feljebb kerüljünk! Bízunk benne és mindent megteszünk azért, hogy ez így legyen!

Szécsi József