A Gyöngyös helyzete nem jó, de nem is tragikus. Válik István volt a beszélgetőtársunk


– A 11. helyen zártátok az NB3 Keleti csoportjának küzdelmeit. Ez megfelelt az elvárásoknak?

Tavaly nyáron a szakvezetés által kialakított keret nagy reményekkel vágott neki az évnek, akkor az 1-8. hely volt a cél. Aztán a dolgok máshogy alakultak… Tavasszal gyakorlatilag új csapattal indultunk, velük szemben az volt az elvárás, hogy tartsák meg NBIII-as tagságunkat. Az első meccsen jól kezdtünk, de vereséget szenvedtünk a Ceglédtől, a második mérkőzésen idegenben szereztünk egy pontot Pesterzsébeten. Ki tudja mi lett volna, ha… De a célunkat elértük, bent maradtunk.

– Mi történt március óta a labdarúgókkal? Hogyan sikerült megszervezni az egyéni edzéseket?

A leállás mindenkit megviselt… Ahogy a „normális” embereket, úgy a futball körül tevékenykedőket is: a játékosok nem edzhettek, az edzők nem taktikázhattak, a gyúró nem gyúrhatott, a tudósító nem tudósíthatott… Simon Antal vezetőedző kiadta a feladatokat, és ő felügyelte ezt a furcsa helyzetet. Ki-ki végezte a dolgát, ha nehezen is, de mindenki megszokta a megszokhatatlant.

– Mióta készül együtt a csapat? – Miként zajlik a felkészülés?

A keret – ami ismét átalakuláson megy át – június 16-án kezdte meg a felkészülést, ami jellemzően heti 3-4 edzést tartalmaz, és heti két edzőmérkőzést.

– Eddig 6 játékos távozásáról értesültem /Távozott: Gergely Péter (Jászberényi FC), Laurinyecz Ákos (Balatonfüred), Tóth Olivér (Pásztó), Molnár Erik (Pásztó), Csoszánszki Dávid (Cegléd), Petrezselyem Tamás (Dabas-Gyón)/. Elég veretes névsor. Kik jönnek a helyükre, illetve bővül-e a csapattól távozó játékosok sora?

Játéktudásukat és személyüket tekintve mindenképp „értékes” emberek távoztak, de nem érte váratlanul a vezetést a távozásuk. Gergely Péter és Laurinyecz Ákos sajnos ebben a szezonban keveset tudtak hozzátenni a közöshöz a súlyos sérülésük következtében, így az ő hiányukhoz – kénytelen-kelletlen – már „hozzászoktunk”… Ősszel sem Molnár Erik, sem Tóth Olivér nem számított alapembernek, bár kétségtelen tény, hogy tavasszal több szerephez jutottak volna. Petrezselyem Tamás távozása télen is napirenden volt, így számítottunk az eligazolására. Csoszánszki Dáviddal fél szezon alatt szerzett 8 gól távozik, ami a mi léptékeinkkel számolva igen jelentős, de róla is tudtuk, többször egyeztettünk vele, hogy „levegőváltozásra” van szüksége. Ettől persze mind érzékeny veszteséget jelentenek, de a vezetőség felkészült a pótlásukra, ami folyamatban van. Egy-két ember még a „levegőben lóg”, adott esetben majd őt, őket is pótolni kell. Az edzőmeccsek alatt Simon Antal teszteli a kiszemelt játékosokat, és a klubvezetés az ő javaslata alapján ül tárgyalóasztalhoz.

– Már a tél folyamán is anyagi nehézségekről lehetett hallani a csapat kapcsán. Néha úgy tűnt, hogy a folytatás is kérdéses. Mi a jelenlegi helyzet?

Természetesen a vírushelyzet nem segítette a stabilizálódásunkat… Az elmúlt évek felelőtlen gazdálkodása, a járvány miatt nehéz helyzetbe került támogató cégek bizonytalansága miatt jelenleg is nehéz anyagi helyzetben van a klub. Gyöngyös Város Önkormányzata sincs éppen könnyű helyzetben, de a több évtizedes múltra visszatekintő utánpótlás képzésünk, és – reményeink szerint – az új klubvezetésbe vetett bizalomnak köszönhetően, – amelyet komoly üzleti tervvel szereztünk meg – a támogatásunkat most még nem „nyírbálták” meg. Tudjuk azonban, hogy ez sokáig nem tartható, hiszen az önkormányzatok is nehéz helyzetbe kerültek, így mindenképp változtatnunk kell a bevétel-kiadási ollón… A klubvezetés folyamatosan dolgozik a támogatók felkutatásában, ami nem egyszerű feladat, de kisebb-nagyobb sikerek azért már vannak. A kiadási oldalon hangsúlyosan megjelenik, hogy a harmadosztályban tapasztalható „árversenybe” nem tudunk, de nem is kívánunk beszállni. A sajátnevelésű játékosaink mellé olyan futballistákat keresünk, akik a nekik kínált hosszútávú programban meglátják a lehetőséget, és nem a pillanatnyi hasznot keresik. Szóval jelenlegi helyzetünk: nem jó, de nem tragikus…

– Mit vársz a soron következő szezontól?

Még egy idézet: nem ígérhetek mást, csak vért és verejtéket… Küzdelmes év lesz, nem csak a mi helyzetünk miatt, hanem az újraindulás nehézségei, a koronavírus járvány várható(?) második hulláma miatt, és persze a félig-meddig pletykákra alapuló hírek miatt…

– Mi a véleményed arról, hogy felvetődött, hogy csoportonként 20 csapatra emelik a csapatok számát?

Hát, igen, erre utaltam… Szigorúan a magánvéleményem: amatőr bajnokságban 38 forduló decemberi és februári játéknapokkal, hétközi fordulókkal, 4-5 kiesővel kifejezetten lélekölő. Nem beszélve a bizonytalanságról: három héttel a bajnokság indulása előtt még semmi biztosat nem tudni: csoportok száma, létszám, egyebek… Azt gondolom, hogy ez nem csak a kiscsapatokat sújtja, ahol bizony az is gondot fog jelenteni, hogy 15 helyett 19-szer kell idegenbe utazni, illetve 19-szer kell állni a rendezési költségeket… A bajnoki címre törőknek is nehezebb a feladatuk, mert ők nyilván úgy kalkulálnak, hogy 30-ból 25 meccset meg kell nyerniük. Ehelyett most kb. 38/32 lehet az arány. Ez sokkal nagyobb nyomás lelkileg, fizikailag és anyagilag is. Ha komolyan vesszük magunkat, még a keret létszámánál sem mindegy, hogy 30 vagy 38 meccsre kell kiállítani a 11+6 embert… Én nem vagyok az az ilyen-olyan MLSZ-t skandáló szurkoló, de ez most minimum a ’kritizálható’ kategóriájú döntés… Már ha így lesz, ugye.

Szécsi József

Be the first to comment

Leave a Reply