100 százalék Érd. Interjú Kertész Ferenccel

A győriek sem tudták megállítani az Érdi VSE menetelését, amely négy forduló után 12 pontos. Kertész Ferenccel az érdiek kapusával beszélgettünk.

 

kertesz-ferenc.jpg

 

– Négy mérkőzés 12 pont. Ráadásul nem is a legkönnyebb csapatokkal játszottatok. Többek között a nemrég még NB2-es Ajkáról, s most Győrből is győzelemmel tértetek haza. Ennyire jól sikerült a felkészülés?

– Igen kimondhatjuk, hogy egy nagyon jól sikerült felkészülésen vagyunk túl, az új játékosaink is hamar megtalálták a helyüket.

– Milyen játékos mozgás volt a nyáron a csapatnál?

– Érkezett négy játékos: Melczer Vili, Németh Gabi, Tárkányi Gergő, Bozsoki Imre személyében, elment három, Cservenka Gergő, Hegedüs Norbi, és a Skita Tomi. Azt gondolom, talán nem teszek nagyon merész kijelentést, ha azt mondom, hogy Pest megyében a legkönnyebb ebbe a csapatba beilleszkedni, nagyon jó kis társaság van évről évre.

– Kapusszempontból milyen volt a mérkőzés?

– Kapusszempontból is egy jó mérkőzésnek ítélném meg főleg, hogy elhoztuk mind a három pontot, és még a védés is jól ment.

 

Videó: ETO FC Győr

 

 

– Volt jó pár nagy védésed, s végül csak 11-esből kaptál gólt. Hogyan értékeled a saját teljesítményedet?

– Nem szeretem értékelni a saját teljesítményem, arra ott a Limpi (Limperger Zsolt) edzőnk. De természetesen örülők, hogy jól ment a védés.

– Ha Ajkán és Győrben is nyerni tudtatok, akkor ki fog benneteket megállítani? Mire lehet képes az Érd a bajnokságban?

– Mi minden meccset meg szeretnénk nyerni, eddig sikerült is, de nem szállunk el, maradunk a talajon, dolgozunk tovább és meglátjuk mire lesz elég. De azt kijelenthetjük, ez a csapat sokra lehet hívatott.

Szécsi József