Varga Balázs lett a Dunaújváros vezetőedzője


Forrás: Dunaújváros PASE

"Hivatalos: edzőváltás felnőtt csapatunknál! Közös megegyezéssel távozik Jakab Elek a vezetőedzői posztról.Felnőtt csapatunk új vezetőedzői szerepét Varga Balázs fogja betölteni, aki eddig asszisztens edzőként tevékenykedett. Balázs egy fiatal és ambiciózus szakember, már több harmadosztályú együttesnél is megfordult ebben a szerepkörben. Jakab Elek továbbra is marad a klub kötelékében."

Az 1986.02.20-án született Varga Balázs játékosként többek között a Komlói Bányász, a Kozármisleny, a Szekszárdi UFC és a Szentlőrinc labdarúgója volt. Néhány mérkőzés erejéig az NB2-ben is játéklehetőséget kapott a Kozármisleny csapatában.

Vezetőedzőként a 2014/2015-ös Baranya megyei bajnokságban bajnoki címet szerzett a Komlóval, majd a következő évben bár sokáig dobogós helyen álltak, s úgy tűnt, hogy akár az NB2-be való feljutásra is esélyesek, de pontlevonás miatt megtört a lendület, s végül a hatodik helyen zártak az NB3-ban. Később Szekszárdon volt vezetőedző, majd Dunaújvárosban szakmai igazgató. 2017-ben a Pénzügyőr SE vezetőedzője volt. Az elmúlt időszakban ismét a Dunaújváros labdarúgásában dolgozott.

Be the first to comment

Leave a Reply