Új szezon, új esély, új remények, új szakvezető – Széchenyi Márton a Halak új vezetőedzője


Az augusztus 2-án rajtoló NB3-as küzdelmeket a Nyugati csoportban kezdi a THSE-Szabadkikötő csapata. Azt, hogy a 2020-21-es bajnoki idényben ismét, immár zsinórban negyedik alkalommal a harmadosztályban indul a gárda, a Szövetség Versenybizottságának július 10-én napvilágot látott  határozata rögzítette. Az új esélyt egy új szakvezetővel ragadja meg a Tintahalak csapata! A sportszervezet első csapatának szakmai munkáját ugyanis vezetőedzőként mostantól Széchenyi Márton irányítja. Az új szakvezető munkáját az eddigi stáb tagjai segítik. A vezetőedző kiválasztásának egy nagyon fontos szempontja volt az, hogy a fiatal tréner – aki tudását hazai és nemzetközi környezetben egyaránt gyarapíthatta – jelentős tapasztalatokat szerzett az utánpótláskorú labdarúgók felkészítésében. Profiljának ezen összetevője jelenlegi munkájában is fontos lesz. Egyrészt azért, mert a liga, és a teljes NB-s mezőny egyik legalacsonyabb átlagéletkorú keretével dolgozik Csepelen. Másrészt azért, mert a sportszervezet stratégiájának egyik alappillére a fiatal, a csapattal együttműködő utánpótlás-bázisból kikerülő tehetségek, futballisták beépítése az első csapatba. Strebek Marcell, Németh Gábor, Miskei Attila és Kenyó Zoltán (aki a THSE-Szabadkikötő szakmai igazgatójaként továbbra is a klub kötelékében tevékenykedik) után Széchenyi Márton a Tintahalak 5. vezetőedzője a csapat 2001. óta íródó nagypályás történetében.

Be the first to comment

Leave a Reply