THSE Szabadkikötő – Bicskei TC 2-2

Forrás és fotó: https://2060.blog.hu/


Örömteli esemény volt a héten a BTC háza táján, hogy megszületett Sötét Dávid második gyermeke. Első gyermeke születésének napján, 2019. május 12-én lett 25 év után újra fejér megyei bajnok a Bicske a Mór elleni rangadógyőzelemmel (4-3), így joggal bízhattak a szurkolók az újabb kedvező előjelben. Ehhez képest alaposan megszenvedett a bajnoki pontért a bicskei csapat, amely két győztes meccsel (Ménfőcsanak 3-0, Pápa 1-0) a háta mögött érkezett a Csepel-szigetre az utolsó előtti helyen álló Tintahalakhoz. A papírforma biztos vendéggyőzelmet ígért, ehhez képest a meglepően aktív hazai csapat végig nagy küzdelemre késztette Vukmir Dragan együttesét. Újhelyi Tamás játékvezető (partjelzői Szabó Ferenc Szilárd és Pálinkás Donát Ferenc voltak) sípszavára vonultak a gyepre a csapatok, a vendégek kezdője megegyezett az egy héttel ezelőtti sikercsapatéval:  

Kertész 4 – Kákonyi 5, Radó 5, Sötét 5, Lencsés 5 – Pekowski 6, Dencinger 6, Vékony 5 – Peinlich 5, Varga Z. 6, Kürti 5. Csereként Farkas 5 (60.p.), Török 0 (81.p.) és Varga Zs. 0 (81.p.) kapott lehetőséget. Lendületesen kezdett a vendég BTC, a 4. percben Kürti vágtázott el a bal oldalon, beadását azonban Czerula lekapta. Két perccel később Peinlich Varga Z-t indította, a hazai csapat kapusa azonban a 16-oson kívülre futva előbb érte el a labdát és mentett. A 12. percben a sokadik Kürti sarokrúgás után Kákonyi kapásból lőtt, a védőkről újra az alapvonalon túlra pattant a bőr. A 18. percben Marosi lódult meg a saját térfeléről, már a 16-oson belül járt,amikor hosszan szöktette magát.A 21. percben Pekowski szerzett labdát az ellenfél térfelén, majd lőtt, de a hazai kapus mentett.

Három perccel később Földi 20 méterről lövésre szánta el magát, a nem túl erős és nem túlságosan helyezett labda kipattant Kertész kezéből, Farkas pedig 10 méterről a fekvő kapus fölött a hálóba továbbított (1-0). A 26. percben Kürti jobbról vezette keresztbe a labdát, majd 20 méterről kapura suhintotta, de Czerula fogta a kísérletét. A 32. percben Kürti iramodott meg a jobb oldalon, a 16-os sarkánál felborították, de a megítélt szabadrúgással Peinlich a védőket találta el. A 40. percben Peinlichet ütötték el nagyjából ugyanott a hazai védők, a sértett lövését a kapus szögletre ütötte. Az I .félidő utolsó eseményeként Gelencsért buktatta az egyik vendég védő az oldalvonalnál a jobb oldalon, a sértett ívelte be a szabadrúgást, a középen teljesen üresen felejtett Vidnyánszky 3 méterről a kapuba fejelt (2-0).

Az 50. percben Kürti emelt be szabadrúgást az oldalvonal közeléből, az előre helyezkedő két magas vendég belső védő egymást zavarta a fejelésben, így a labda Varga Z. elé került, ő pedig a kapuba továbbított (1-2). Az 56. percben Vékony hibáját követően Gere lőhetett, Kertész ezúttal biztos kézzel mentett. Egy óra játékidő elteltével Peinlich sarokkal hozta játékba Varga Z-t, aki 18 méterről kissé elkapkodva lőtt mellé. A 62. percben Kürti a baloldalon elfutott, beadása kicsit magasra sikerült, de Varga Z. nagyot nyújtózva így is a kapuba tudott fejelni (2-2). Két perccel később Pekowski jobb oldali átívelését Kürti kapásból durrantotta a léc fölé.

A 68. percben Lencsés 22 méterről a kapus kezébe lőtt, majd baloldali beadását követően Farkas M. ismételte meg a korábbiakat. A 85. percben szöglet szögletet követett a hazai kapunál, de a nagy kavarodást nem sikerült gólra váltani a vendégeknek. A 90+4.percben meccslabda következett, Lencsés bal oldali beadását a teljesen egyedül hagyott Farkas M. talpról (!), 8 méterről méterekkel fejelte a kapu fölé. Arra volt még idő, hogy egy előre vágott labdával Török kilépjen, de a lövés pillanatában felpattanó labdát az égbe lőtte. Nem az első olyan meccse volt ez a Bicskének, amit gólokkal kellett volna megnyernie. A mai napon produkált, a közepesnél alig jobb játékkal is győzelmet szalasztott el a kihagyott lehetőségek miatt az ezúttal is mögötte álló Bicske Tigers szurkolói csoport szeme láttára.

A jól küzdő Tintahalak a kétgólos vezetés tudatában teljesen átengedték a kezdeményezést a második félidőre, ennek ellenére döntetlennel zárult a bajnoki. Kár érte, mert egyetlen lőtt góllal a Bicske az 5. helyről várhatná a folytatást a jelenlegi 9. helyett. Folytatás november 8-án vasárnap 13.30-kor, amikor a bombaerős Lipót Pékség SE érkezik Bicskére. Ez lesz egyben a Ferencváros elleni MOL Magyar Kupa mérkőzés főpróbája is, amelyre november 9-én kezdődik a jegyértékesítés. (tudósított: Venczel József, fotó: Komjáthy Péter)

Be the first to comment

Leave a Reply