Távozik a Kozármisleny FC sikeredzője

A http://kozarmislenyfc.hu híradása alapján.

Németh Zsolt hosszú évek óta dolgozik edzőként Kozármislenyben.

2013 őszén az NB II-ben szereplő első csapatnál 2 alkalommal volt megbízott vezetőedző, majd tavasszal az együttes másodedzője lett.
Még ugyanebben a szezonban U21-es NB II-es bajnoki címet szerzett utánpótláscsapatával.

2014 nyarától vezetőedzőként ő készítette fel az NB III-as felnőtt együttest. A 2015/2016-os bajnoki évben hatalmas fölénnyel bajnokságot nyert a harmadik vonalban, ebben a szezonban történt a szenzációs Magyar Kupa-menetelés, a csapat történelmi tettet végrehajtva bejutott a legjobb 8 közé a kupasorozatban, 4 magasabb osztályú együttest, köztük 3 NB I-es csapatot (Puskás Akadémia, Diósgyőr, Bp. Honvéd) búcsúztatott az MK-ból!

A feljutás után, az NB II-ben is Németh Zsolt irányította a HR-Rent Kozármislenyt.

A 2017-es NB II-es búcsút követően nyáron ismét az NB III-ban szereplő együttes edzője lett. A csapattal szép eredményt ért el, hiszen benntartotta a sokak által kiesőnek vélt társaságot.
Az idei évad azonban már nem úgy alakult, ahogy Ő, vagy a klub azt eltervezte.

A mai labdarúgásban nagyon ritka, hogy valaki ilyen hosszú ideig legyen ugyanannak a klubnak az alkalmazásában, hiszen időnként szükség van változásra, új impulzusokra.
Zsolt nyitott az új kihívásokra, reméljük, hogy sikerül megtalálnia a számításait és „A” licences edzőként az NB-s bajnokságok vérkeringésében tud maradni, ahol további tapasztalatokat gyűjt majd és új sikereket érhet el.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*


17 − 10 =