Takács Gábor lett a Pápa vezetőedzője


A Perutz FC híradása szerint Takács Gábor lett a csapat vezetőedzője.

“Értesítjük Tisztelt Szurkolóinkat, hogy a mai naptól Takács Gábor csapatunk vezetőedzője.Az 50 esztendős szakember 12 évig dolgozott a Szombathelyi Haladás utánpótlásánál, emellett Bükön, Sárváron, Csornán, Mosonmagyaróváron, Sopronban volt vezetőedző. A szakember legutóbb a győri Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia U17-es csapatának edzőjeként tevékenykedett. Takács Gábor munkáját kapusedzőként továbbra is Pánczél Roland segíti, az új vezetőedző ezzel kapcsolatban megjegyezte, edzői stábjában szeretne egy feltörekvő, fiatal pápai trénerrel együtt dolgozni, akire a pályaedzői feladatokat bízná. A keretben a tél folyamán ezidáig két változás történt, Zsirai Martin Kaposvárra igazolt, Jurik Patrik pedig visszatért, a középpályás korábban két szezonon keresztül erősítette már együttesünket. A Perutz FC első felkészülési mérkőzését január 16-án 11 órai kezdéssel hazai pályán a győri DAC ellen vívja.”

Be the first to comment

Leave a Reply