SZA-BI QUALIT MÉNFŐCSANAK – BICSKEI TC 0-3

Forrás: https://2060.blog.hu/


dscf1778.JPG

Elmúlt 3 bajnokiján mindkét csapat mindössze 1-1 ponttal tudta szurkolóit megörvendeztetni, ezért kulcsfontosságú volt a ménfőcsanaki ütközet a hazai és a vendég gárdának egyaránt. Az elmúlt hetek esőzései után csúszos, mély talaj fogadta a csapatokat, a kudarcok után megfogyatkozott maroknyi bicskei tábor ezúttal is lelkesen fogadta a Gál Péter játékvezetővel kivonuló játékosokat, akinek partjelzői Volentics Erik János és – a múlt heti Gárdony-Bicske meccs után újra – Rózsás Rita voltak. Bár pénteken szerettek volna halasztást kérni a ménfőcsanakiak sérülésre és betegségre hivatkozva, azonban a Bicskei TC ehhez nem járult hozzá a zsúfolt versenynaptár miatt. Újabb szerdai napon vagy december közepén – téli pályaviszonyok között – sportszakmai alapon sem volt vállalható a hazaiak javaslata. 

Szerencsére a Ménfőcsanak kerete is elég nagy ahhoz, hogy végül biztonságosan ki tudott állni a találkozóra. Vukmir Dragan kevesebb, mint 6 (!!) helyen változtatott a Gárdonyban kudarcot vallott (0-2) kezdőcsapatán, amely a Kertész 6 – Vékony 6, Radó 6, Sötét 6, Lencsés 7 – Pekowski 7, Dencinger 6 – Kákonyi 7, Varga Z. 5, Kürti 6 – Filipovic 5 összetételben állt fel, csereként Peinlich 6 (63.p.), Török 0 (74.p.), Varga Zs. 0 (74.p.) és Farkas 0 (90.p.) kapott lehetőséget. 

A mérkőzés első jelentősebb eseménye a Varga Z. jobb oldali szöglete utáni Radó-fejes volt, ami fölé szállt. Három perc elteltével Filipovic lekészített labdáját Varga Z. 18 méterről nagy erővel fölé lőtte. A 19. percben Kürti keresztlabdájával Kákonyi elfutott a jobb oldalon, de lövőhelyzetbe szinte csak az alapvonalon jutott, így a labda az oldalhálóban landolt. Két perc múlva Füleki az alapvonal közeléből visszapasszolt, a veterán Vayer pedig 15 méterről a kapu fölé bombázott. Két perccel később ismét Vayer próbálkozott, ezúttal kissé balról lőtt 13 méterről, Kertész biztos kézzel fogta a labdát. A 27. percben Kákonyi jobb oldali beadásáról Filipovic centikkel maradt le.

A 32. percben a Vayer elleni szabálytalanság utáni 26 méteres szabadrúgást Gelencsér lőtte nagy erővel a felső kapufára. Az ellentámadást Kürti vezette, lövését Sánta kiütötte Kákonyi elé, aki beívelte, a kapus a labda alá futott, ismét Kürtihez került a labda, az ismételt lövést már fogta a kapus. A 38. percben Kürti a bal oldalról lövésre szánta el magát, a labda a hálóőrről a jobb oldalra került Kákonyihoz, akinek “eltört” lövése Lencsés elé pattant és ő 10 méterről egyből a kapu jobb oldalába helyezett (0-1). A 41. percben Lencsés indította Kürtit, aki végig vezethette a labdát az ellenfél térfelén, de elhibázta a ziccert. A lefújás előtti pillanatokban Filipovic Kürtit futtatta, de ő kisodródva a kapu mögé gurított.

A II. félidő 3. percében Kürti keresztlabdájával Filipovic az alapvonalig futott, ahonnan visszagurított, az érkező Kákonyi pedig 12 méterről a kapu közepébe zúdította a labdát (0-2). Az 50. percben Tamás nagy erejű 18 méteres lövése az egyik vendég védőn megpattant, de így is biztos kézzel kaparintotta meg Kertész. Az 59. percben Szalai bal oldali beívelését Gelencsér fejelte fölé, majd Csonka veszélyeztetett, de siker nélkül. A 64. percben Vayer két alkalommal is próbálkozott lövéssel sikertelenül. A 71. percben Pekowski Lencsést indította a bal oldalon, a beadást követően Varga Z. szúrta rá, a kapusról kipattanó labda Kákonyi elé került, aki elvacakolta a lehetőséget.

A 80. percben kavarodás a vendég kapu előtt, Radó a gólvonalról vágta ki a labdát. Ezután gyors ellentámadás következett, Varga Zs. elfutott a bal oldalon, éles szögből leadott lövése a bal kapufáról a visszafutó Koncsagra, onnan pedig a csanaki kapuba pattant (0-3). A 84. percben a Vayer által elkövetett szabálytalanságért ítélt 20 méteres szabadrúgást Peinlich lőtte rá, ami a kapusról kipattant, az előre vágott labdával Füleki kilépett, de lövését Kertész mentette. Biztos győzelmet aratott a Bicske, jobb első félidei helyzetkihasználással a győzelem jóval nagyobb arányú is lehetett volna a tavalyi szezonhoz képest meggyengült vendéglátók ellen. Folytatás október 25-én vasárnap 13.30-kor Bicskén a Pápai Perutz FC ellen.

(Tudósított Venczel József, fotó: Komjáthy Péter)

Be the first to comment

Leave a Reply