Puskás Ferenc Akadémia II. – FC Nagykanizsa 3-3. Nagykanizsai szemszögből

Az FC Nagykanizsa együttese Felcsúton vendégeskedett, a Puskás Akadémia második csapata látta vendégül.


A mérkőzésre nem a Pancho Arénában hanem egy attól távolabb lévő edzőpályán került sor. A pálya minősége kiváló volt, ám eléggé érdekes volt azt látni hogy az NB III -ban a mérkőzés szünetében a csapatok nem tudnak öltözőbe vonulni hanem a pálya mellett felállított kis tribün által nyújtott árnyékban kell az ilyenkor szokásos pihenőidőt és egyéb ilyenkor szokásos tevékenységeket eltölteni, illetve elvégezni! 
Arról nem is beszélve, hogy rendkívül fülledt meleg idő volt ami még inkább nehezítette a második félidőre történő felkészülést, regenerálódást.

Eme rövid felvezetés után a mérkőzésről néhány gondolat.
Rögtön a kezdés után a hazai csapat lépett fel támadólag, többet is birtokolta a labdát, szemre is tetszetős kombinatív játékkal rukkolt elő.  Volt is néhány lehetősége, de vagy egy közbelépő láb vagy a szerencse megmentette a kanizsaiak kapuját a góltól, akik az első félidő utolsó negyedéig nem is igazán találták meg a hazaiak játékának ellenszerét, ám mégis a ritka támadásaik egyikéből Péntek Adrián révén ők szereztek vezetést.
Olyan sokáig nem is örülhettek mert néhány perc eltelte után egy 16-os előtti ütközésnél a játékvezető szabadrúgást ítélt a hazaiak számára, és ők éltek is ezzel a lehetőséggel Vega Martinez Diego révén.

Videó: Puskás Ferenc Akadémia 

A második félidő már hellyel közzel kiegyenlített játékot hozott. A Nagykanizsa is egyre több támadást vezetett, ám mégis a hazaiak jutottak előnyhöz az 55. percben. Szabó Máté egy nagyszerű labdaátvétel után a 16-oson belül kb. 10 méterről lőtt a léc alá. Ezután is kiegyenlített játék folyt a pályán, a Kanizsa nem adta fel és szórványos támadásaik egyikének végén egy kezezés miatti jogos büntetőből Vlasics Dániel révén újra döntetlenre állt a mérkőzés.

Mindkét csapat szerette volna döntésre vinni a dolgot és ez úgy nézett ki, hogy a hazaiaknak sikerül. A 75. percben egy 16-oson belüli belépőt ítélt meg úgy a játékvezető hogy ez szabálytalan és azonnal a büntetőpontra mutatott. A megítélt 11-est Szabó Máté magabiztosan értékesítette, így újra a hazaiaknál volt az előny .

A vendégek azonban ezúttal sem adták fel és mindent egy lapra feltéve próbálták lefaragni hátrányukat ami a 85. percben sikerült is. Egy jobbról beívelt labdát röviden mentettek a hazaiak, amit a csereként beállt Lőrincz Bence közelről a kapuba továbbított.

A hátralévő időben a hazaiak még megpróbálták a maguk javára fordítani az eredményt, de nem volt szerencséjük. A hosszabbítás perceiben egy távolról megeresztett lövés a kapufán csattant. Az utolsó utáni pillanatban a kanizsaiak még kiharcoltak egy szögletet, de azt már a bíró nem engedte elvégezni így maradt a 3-3-as döntetlen .

Összegezve a látottakat elmondható, hogy a hazai csapat tagjai valamivel közelebb álltak a győzelemhez, akik egy fiatal hajtós tehetséges csapat benyomását keltették. A nagykanizsai együttes óriásit küzdött ezen a délutánon. Látszik hogy nagyon egységes jó szellemű motivált csapatról van szó, amely ellen senkinek sem lesz sétagalopp mérkőzése, pláne akkor ha a későbbiekben a kapott gólok tekintetében lesz kézzelfogható előrelépés.

Varga László

Be the first to comment

Leave a Reply