Nem volt elég mezőnyjátékosuk, így 2 kapussal a kezdőben nyert a Tiszaújváros a BVSC ellen

Forrás és fotó: http://fctiszaujvaros.hu/


BVSC- ZUGLÓ – Termálfürdő FC Tiszaújváros 0-1 (0-1)

Gól: Pap

Jegyzőkönyv megtekintése>>

Tény, hogy a felnőtt csapat létszámának sérülések, eltiltások és betegségek miatti megfogyatkozása miatt pénteken kérdésessé vált a mérkőzés lejátszása.

A hét elejétől már csak 13 fős kerettel készült a csapat, csütörtökön reggel jelezte az egyik játékos, hogy nem tud részt venni a délutáni edzésen, pénteken reggel pedig egy újabb addig még hadra fogható csapattag dőlt ki a sorból, így 11 fősre csökkent a keret létszáma, melyből 9 fő volt mezőnyjátékos.

A helyzetre való tekintettel pénteken délelőtt a klubvezetés mérkőzés halasztási kéréssel kereste meg a BVSC-t, akik viszont rövid gondolkodás után elég sportszerűtlenül elutasították ezt a kérést – pedig nem is oly rég nekik is volt ilyen kérésük, melyet ellenfelük akkor akceptált, vagyis két kapussal a kezdőben indult a mai mérkőzés – MY GAME IS FAIRPLAY

Jó talajon és tökéletes futball időben győzelem a BVSC-ZUGLÓ ellen a 13. fordulóban.  Budapest: 150 néző

Tóth Cs, Horváth T, Tóth M, Vincze Á, Tóth S, Bene A, Kulcsár H, Lőrincz P, Pap Zs, Benke N, Herceg P. Cserék: Kolompár K, Szalina Á – mindketten az U19-ből

A hiányzók 11+1-e, akár egy 4-4-2 is lehetne

Távol: Márton A,   
Sérült: Vitelki B, Vámos M, Bussy D, Burics A, Beteg: Németh A, Csernák M, Kundrák M, Kristófi S,  + Molnár Z. kapus és másodedző
Eltiltott: Gelsi L, Csoszánszki D,

Ellenfelünk az előző csonka szezonban a Budapest bajnokságban végzett vereség nélkül az első helyen, s indultak így idén az NB III-ban, ahol egyelőre nem szerepelnek rosszul, egyenlegük 5 győzelem, 4 döntetlen mellett csak 1 vereség – 2 mérkőzésük pedig halasztásban van – s nem titkoltan az NB II-be vágynak.

A mi csapatunk a Jászberénnyel szemben elért 1-1-es döntetlent követően, 3-2-re győzött Diósgyőrben, majd a Kisloki ellen 3-1 lett az eredmény,  0-1-es vereség csúszott be az Eger ellen, majd csúnya 3-1-es vereség Sajóbábonyban, s gól nélküli döntetlen a Kisvárda külföldjei ellen, s bravúr 2-1-es győzelem Cegléden, amit sajnos 3-0-ás vereség követett otthon a Tiszakécskétől, majd 1-0-ás Balassagyarmaton, melyet sikerült javítani 4-1-el Tiszafüred ellen, majd szívmelengető 2-1-es győzelem következett Salgótarjánban, majd csúnya vereség a Mezőkövesd II ellen, így az összesen a 17 pont a 8. helyre volt elegendő a forduló előtt.

Sérülés, és betegség miatt hiányzott ma a Kisvárda ellen durva, szándékos szabálytalanság után térd sérülést szenvedő Vitelki Balázs, valamint a Tiszakécske ellen kulcscsonttörést szenvedett és műtétre kényszerült Vámos Márk, Bussy Dávid és a Mezőkövesd ellen megsérült Burics András illetve a beteg Németh Ádám, Csernák Martin, Kundrák Milán és Kristófi Sándor is, s családi okok miatt volt távol Márton András, valamint eltiltás miatt Gelsi László és Csoszánszki Dávid – ez így nem is lenne olyan rossz kezdő 11.
Az első félidőt védekezésre berendezkedve kezdtük, nem siettünk el semmi sem. Sikerült két szögletig eljutnunk, s egy fantasztikus Pap fejessel a vezetést is megszereztük. A hazaiak bár nagyobb fordulatra kapcsoltak, de igazán a kapura veszélyt nem jelentettek. A második játékrészben számtalan lövést eresztett a kapunkra ellenfelünk, de csak kapufáig jutottak. Hősiesen védekeztünk, gyakorlatilag nem is akartunk támadni, falat építettünk a 16-osra és az égbe rúgott labdába kívül másra nem is futotta az erőnkből. 

Összességében ma túlélésre játszottunk, ami igencsak nagyon jól sikerült, sőt 3 pontot szereztünk, ami egy csoda, hiszen erre az esélyünk a meccs előtt a nullához konvergált.

Gerliczki Máté: Nincsenek szavak erre a sikerre és a ma pályára lépő játékosokra, stábtagokra! Sajnos a BVSC sportszerűtlen hozzáállására sincsenek szavak, de ez legyen az ő bajuk! Herceg Peti kapusunk centerben végig nagyon nagyot játszott, viszont ezt még ízlelgetnünk kell egy kicsit! Fantasztikus játékosaink vannak, a betegeknek és sérülteknek mielőbbi gyógyulást kívánunk!Jók: az egész csapat 

A következő 14. fordulóban október 18-án vasárnap 14.30-kor a SÉNYŐ csapata érkezik hozzánk – persze csak akkor, ha nem romlik a helyzetünk.

Be the first to comment

Leave a Reply